Farsang farka: elkezdődött a busójárás
SZEMlélek 2020. február 21.

Farsang farka: elkezdődött a busójárás

Minden eddiginél többen, 1750 maskarással rendezik meg Mohácson a busójárást. Rajtuk kívül 350 népművész, árus és vendéglős, s harmincöt helyszínen nyolcvan program várja a vendégeket az akár százezer látogatót is vonzó eseményen. 

busojaras.jpg

Kisfarsangkor, azaz csütörtökön kezdődött a hat napon át tartó busójárás. A keddig tartó busójárás 6 napja alatt 35 helyszínen mintegy nyolcvan, többségében ingyenes programokkal várják az érdeklődőket. A hagyományos kínálat mellett többek között táncházakkal, bálokkal, kiállításokkal, busóbemutatókkal, gasztronómiai ízelítőkkel is készülnek a szervezők.

A családok számára is kínálnak érdekes programokat: egyebek mellett a Csizmás kandúr című színházi előadás várja majd a kisiskolásokat a Kossuth Filmszínházban, a Kanizsai Dorottya Múzeumban pedig kézműves foglalkozásokat tartanak. A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett az Alma, a Poklade, a Kis Kata zenekar és a Maszkura együttes, valamint a Zora néptánc­csoport és Menyhárt Éva is gondoskodik majd a rendezvényen.

Pénteken délután a Széchényi és a Deák téri szabadtéri színpadon busócsoportok és zenekarok mutatkoznak be és lépnek fel a közönség előtt. Versendi Kovács József és barátainak koncertje – Söndörgő, Vujicsics, Dunavkinje, Vizin zenekar, Csonka Balázs és bandája – 18 órakor kezdődik a moziban.

Szombaton délelőtt a belvárosban kinyit a népművészeti és kézműves vásár. A Busóudvarban látványfőzés közben ismerkedhetünk Mohács ízeivel, s közben zenekarok, busók és tánccsoportok bemutatóit nézhetjük, hallgathatjuk. Délután kettő órakor indul a Botos csoport busólakodalmas menete. Négy órától a Zora tánccsoport bemutatója, majd táncház lesz.

Farsangvasárnap, délelőtt 10 órától a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatunk a Szerb templom udvarában, ahol a színpadon zenekarok, táncosok, busócsoportok bemutatóit is láthatjuk. A Széchenyi téren fél tizenegytől Sokac táncház kezdődik. Délután fél egytől a Sokac-révben tánccsoportok, dudások és busók bemutatói, majd a busók csónakos átkelése következik a Dunán. A nap egyik fénypontja, a busócsoportok felvonulása délután kettőkor indul, közben a Széchényi téren Menyhárt Éva sokac népdalokat énekel. A busóavatás után kezdetét veszi az estig tartó szabad farsangolás és mulatság a belvárosban. A Széchényi tér közepén felállított máglyát fél hatkor gyújtják meg a busók.

Hétfőn délután egy órától Kersics Anka emléktábláját koszorúzzák meg a Sokac-körben, majd a busók hagyományos házról házra járása következik.

A busójárás zárónapján, kedden délután három órakor a Kóló térről indul a busócsoportok felvonulása. Öt órakor a Zora néptáncegyüttes lép fel a Széchényi tér színpadán, majd hat órakor ismét meggyújtják a máglyát és elégetik a telet jelképező koporsót.

Forrás: bama.hu)