Csapodi Zoltán: Nem vetélytársak, hanem küzdőtársak vagyunk
Madocsai Bea 2020. február 28.

Csapodi Zoltán: Nem vetélytársak, hanem küzdőtársak vagyunk

Csapodi Zoltánnal, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatójával beszélgetünk az ÉGIG-ről, azaz az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiumáról.

aa2_45.jpg

Hogyan indult az ÉGIG?
2014 nyarától vagyok a Trefort igazgatója, és ősszel úgy döntöttem, elmegyek a Gimnáziumok Országos Szövetségének éves konferenciájára. Ott hallottam, amint a mögöttem ülők arról beszélnek, hogy az év végi költségvetési salátatörvényben a kormányzat módosítani tervezi az egy évvel korábban hozott saját parlamenti döntésüket, amely pedig tényleg megoldotta volna hosszú távra a tanárutánpótlást Magyarországon, és megteremtette volna a pedagógusok stabil anyagi helyzetét. 2013-ban ugyanis a pedagógusok bérezését a minimálbérhez kötötték, és a választási győzelem után tervezték ezt eltörölni. Akkor arra gondoltam, minek ülünk itt, miről beszélgetünk? Ezek után milyen közoktatási probléma lehet, amiért érdemes több órát eltölteni? Így aztán kijöttem és elkezdtem azon töprengeni, mit lehetne tenni? Utolsó kiáltásként hogyan lehetne jól megfogalmazni egy nyilatkozatot azokkal, akiknek a szava számít? Eszembe jutott, hogy a HVG minden évben közzéteszi a legjobb középiskolák listáját. Fölhívom a legjobb tíz állami és legjobb öt egyházi gimnázium igazgatóját, és megkérdezem tőlük, mit szólnának ahhoz, ha együtt kiáltanánk egy nagyot, hogy megakadályozzuk ezt a döntést.

Előtte is volt kapcsolata ezekkel a kollégáival?
Az igazgatókat korábban nem ismertem, de amikor egy hét alatt megszületett a közös nyilatkozatunk, akkor döbbentem rá, hogy ezekben az iskolákban autonóm vezetők vannak, akik bármilyen körülmények között képesek autonóm módon gondolkodni és döntéseket hozni. Bár nagy visszhangot más nemzetközi események miatt akkor ez nem kapott, arra azonban jó volt, hogy fölállt ez a csapat, elmentünk Pannonhalmára, mert jónak láttam, hogy azon a szent helyen, ahol ezer éve elindult a magyar közoktatás, ott írjuk alá mi tizenöten ezt az alapítónyilatkozatnak tekinthető nyilatkozatunkat.
Ez volt az ÉGIG alapító összejövetele, azóta gyakorlatilag havonta találkozunk személyesen.
Intenzív szakmai és már baráti kapcsolat alakult közöttünk, és bár nem terveztük, egyre több területre kiterjedt az együttműködésünk. Valahol mindig ott van az az alap, amihez visszatérünk: mi azért küzdünk, hogy a pedagógusok elismerését, bérét hosszú távra rendezze az ország.

Az ÉGIG tagjai most már tizennyolcan vannak, mert a későbbi években meghívtak még három igazgatót. Ki lehet pottyanni ebből a körből?
Nem, innen csak nyugdíjba lehet menni! Vagyis egy kolléga már nem jár közénk, aki egy nagy város polgármestere lett, Pannonhalmáról pedig az új igazgató jön az összejövetelekre. De ha valaki nyugdíjba megy, attól búcsút veszünk.

Tehát ha valamelyik iskola már nincs benne a top 15-ben, az nem esik ki…
Nem, ezt már nem figyeljük, hiszen ez akkoriban csak egy apropó volt. Arra gondoltam, hogy annak súlya kell, hogy legyen, ha a legjobb iskolák igazgatói nyilatkoznak meg. Ez nem valami rossz értelemben vett elitizmus, hanem olyan ötlet volt, amivel el lehetett indulni. Nincs bennünk elit-tudat, de ezt a kört nyilván le kellett zárni, hiszen bizonyos létszám fölött működésképtelenné válik egy társaság.

aa1_74.jpg

Ilyenfajta összefogást más igazgató is kezdeményezhetne, és nem csak az oktatásügy területén... 
A mi összefogásunknak hihetetlen példaértéke van. Bízunk benne, hogy a példa ragadós lesz. Akár a kormányzattal, akár más szervekkel rendszeres az egyeztetésünk, de sokan figyelik, hogy megszólalunk-e egy-egy közoktatást érintő témában. Az a jó, hogy mi tizennyolcan minden esetben teljes konszenzussal döntünk hogyha megnyilatkozunk, és igyekszünk együtt menni tárgyalni is. Így azért a bölcsesség összeadódik, amire szükség van, mert nem vagyunk politikusok, gazdasági szakemberek, de nyilván ilyen témákban is meg kell nyilvánulnunk, ha azt akarjuk, hogy a közoktatás ügyét valamilyen módon előre vigyük az országban.

Ez a tizennyolc igazgató lehet, hogy a választásokon máshova teszi az ikszet. Szakmai kérdésekben mégis összhangban vannak az összejöveteleiken?
Nyilván nagyon sok téma szóba kerül, de amit a legpozitívabb hozadéknak tartok, hogy olyan iskolaigazgatók, akik a választásokon esetleg egymástól nagyon távol lévő pártra teszik az ikszeiket, a sok beszélgetés után megtalálják azokat a közös pontokat, amik szépen, fokozatosan kikristályosodtak: valójában sokkal több dolog köt minket össze, mint ami szétválaszt, és ezért is tudunk együtt maradni.
Ennek az együttműködésnek kiemelkedő pillanatai is vannak, amikor kiderül, hogy ezeken a világnézeti vagy ideológiai különbségeken felül sokkal több a hasonlóság, és minden rólunk szóló vélekedés ellenére mi nem tekintjük vetélytársaknak egymást, hanem inkább küzdőtársaknak, akik együtt haladunk az úton bizonyos cél felé. Érdekes, hogy tényleg eltérő világnézetűek vagyunk, de mindenki számára ebből a furcsa elnevezésből, ami ötletként pattant ki egyik társunk fejéből, hogy Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma,

nem az „élenjáró” volt a fontos, hanem az, ami így kikerekedik belőle, hogy „ÉGIG”.  Hogy valami nagyon távoli, de mégis közös cél felé haladunk.

Hogyan tudnak hatást gyakorolni az oktatásügyre vagy akár a közgondolkodásra?
Leginkább egymásra vagyunk hatással, hiszen mi elsődlegesen olyan belső, szakmai tanácskozásokat folytatunk, ahol egymás munkáját segítjük információval, ötlettel; a saját iskolánkban vagy a közoktatásban megjelenő problémák megoldásait keressük. De én azt szoktam mondani, hogy amint leülünk a hónap adott szerdáján beszélgetni, azonnal élőben kellene közvetíteni az interneten az egész beszélgetést, és százezrek néznék, mert annyira izgalmas, ahogy tényleg az ország legjobb tizennyolc iskolájának az igazgatója osztja meg egymással az örömeit, problémáit: nagyon érdekes vélemények fogalmazódnak meg.
Hogy hogyan tudunk hatni, az korlátozott, pont abból fakadóan, hogy ott van a főállásunk, a saját többszáz, vagy akár ezer fős iskolánk… Számomra mindig a találkozónk, az a havonta együtt töltött délután a hónap fénypontja, amikor gazdagodom a többiek gondolataival. Aztán vannak kiemelt helyzetek, amikor úgy érezzük, hogy meg kell szólalnunk, ki kell nyilvánítanunk a véleményünket: erre néhány alaklommal már sor került, és ezeket az állásfoglalásainkat a honlapunkon meg is osztjuk a nyilvánossággal. Igyekszünk tárgyalópartnerként is megjelenni, sok tárgyalásunk volt már az ágazati minisztériummal.

Kapcsolódva a felvetéséhez, miszerint érdekes lenne a beszélgetéseiket élőben követni: vajon hogyan lehetne a fiatalokat megtanítani arra az egymásra figyelésre, értő meghallgatásra, építő eszmecserére, az eltérő véleményt képviselő ember tiszteletére, aminek szinte csak az ellenkezőjét látják-hallják-olvassák nap mint nap? Elég rápillantani a kommentekre…
Én ezt úgy látom, hogy a közoktatásba erőteljesen beszűrődnek a világ, a társadalom, a család, a környezet problémái, és erre hihetetlen komoly erőfeszítéssel, szakemberekkel, erőforrások mozgósításával lehetne nagyon lassan, nagyon óvatosan, előre mutató válaszokat adni. És én sokszor azt érzem, amikor egymás között ülünk és beszélgetünk, hogy ezekben az iskolákban ezeket az erőfeszítéseket igyekeznek az igazgatók és a tanárok véghezvinni. De ehhez olyan támogató környezet kellene, ami segítené a munkánkat, és ez az, amiben sziszifuszi helyzetben érezzük magunkat…

Beszélgetőtárs: Madocsai Bea

(Fotó: pxhere, egig.hu)