Justin Bieber: Jézus megmentett engem
SZEMlélek 2020. március 03.

Justin Bieber: Jézus megmentett engem

A világhírű popsztár szerint a Megváltó nem tartozott a vallásos elithez.

bieber_1.jpg

A korábban nem túl keresztényi életet élő fiatal énekes egy ideje új úton jár. Megtérését nem verte nagy dobra, de nem is titkolja. Nemrég az Apple Music készítette vele interjút, amelynek megjelent egy rövid változata is a világhálón.

Ebben a híresség bevallja: korábban is hitt abban, ami a Bibliában szerepel, hogy Jézus az életét adta érte, de ez nem volt rá különösebb hatással.

– Nagyon rossz keresztény személyek példáit láttam magam körül akkoriban, akik bort ittak, miközben vizet prédikáltak. Általuk alkottam képet Jézusról is, ezért nem foglalkoztam komolyabban a hittel – utal a környezetében tapasztalt vallásosságra.

Ma már másként gondol a hitre. – Nem azzal szeretném elnyerni Isten szeretetét, hogy jó dolgokat teszek. Isten már azelőtt szeretett engem, mielőtt bármit tettem vagy elértem volna. Szerintem Jézus nem tartozott a vallásos elithez. A bűnösök között járt, engem is megtalált a saját bűneim közepette. Jézus követője vagyok. Ha befogadod Jézust, ő az mondja: mostantól a Szentlélek vezet téged. És én erre a vezetésre vágyom – fogalmaz a beszélgetés során Justin Bieber.

Azt sem titkolja, hogy minden nap harcol kísértésekkel. Úgy véli, az emberiség tele van sebekkel, ezért mindenki keresi valamiféle reményt, kivezető utat, menekülési lehetőséget, vagy éppen az igazságot.

– Az életutam során találkoztam azzal az Istennel, aki szeret, elfogad. Megváltónak nevezik sokan, és én tudom, hogy ez igaz. Jézus megmentett engem – tette hozzá.

A teljes videó megtekinthető alább.

(Forrás: disrn.com)