Győzöl vagy gyűlölsz?
Dr. Fekete Ágnes 2020. március 06.

Győzöl vagy gyűlölsz?

Gyűlölködés. Nem tudom ezt a szót lefordítani egyetlen általam ismert nyelvre sem.

haine-ecoute.jpg

Ez a visszaható és ismétlődést kifejező szerkezet, amely a mosakodunk mintájára beszél az emberi rosszindulatról, a magyar nyelv sajátja. Ahogyan Gyökössy Endre többször elmondta: a gyűlölet "gyűl" és "öl", az ember gyűjti-gyűjti az indulatait, és amikor sok összegyűlt, akkor ezek elkezdenek ölni. Legtöbbször azonban nem a másikat ölik meg, hanem visszahatnak arra, akiben ez a rosszfajta érzelem megerősödött. Mi magyarok még nyelvünkben is hordjuk ezt a folyamatot.

De miért van mindez? Miért, hogy külön kultúrája alakult ki a gyűlölködésnek? Talán azért van a gyűlölködés, mert a dolgokat örökké viszonyulásukban nézzük és nem önmagukban. Nem tudunk megnevezni. A bibliai teremtéstörténet szerint Ádám teremtettségének ajándéka volt, hogy Isten átengedte neki a névadás hatalmát. Az első ember nem azt mondta, hogy az oroszlánhoz képest ez egy nyúl, hanem minden létezőt önmagában névvel látott el. Ez az ember hatalma!

Ehhez képest, úgy látom, mi nem tudjuk nevén nevezni a dolgokat. Egyszer egy egyházi ügymenetben éltem át, amikor heteken át szerveztünk valamit, hogy minden egyes kérdés végülis abban csúcsosodott ki: kinek mihez van jogosultsága és kompetenciája. Nem az volt a kérdés, hogy mi a cél, mi a szép és a jó, hanem mennyibe kerül, mit szólnak hozzá, mi lesz a következménye és így tovább. Mivel minden viszonnyá minősül, ezért elveszítjük a megnevezés küldetését.

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ehhez vagy ahhoz képest mi történik, akkor feltétlen gyűlölködés lesz a végeredmény. Ugyanis a szeretet nem viszony, hanem feltétlen valóság. Mindent megelőzve ad. Nem a velünk való kapcsolatából nő ki egyfajta jó érzelem, hanem aki szeret, az a saját szeretetéből, belső békéjéből ad egyoldalúan. Amikor az emberi viszonyok a meghatározóak, és nem az isteni felhatalmazásból eredő megszólítás, akkor feltétlen gyűlölködésbe sodródunk.

Sokszor azt hisszük, hogy a szeretet és gyűlölet ugyanannak az érzésnek a két pólusa. Egyáltalán nem! Az a különbség a kettő között, mint az újszülött első felsírása, életbe kiáltása, és a mi nyivákoló hisztériánk között.

A szeretet abból születik, hogy feltétlen ölelésben élünk: Ez a kereszt lényege. Valaki a létét adta és adja csecsebecsék helyett. Ez a hang a csecsemő felsírása. Az élet jele.

A második pedig a lét gyávasága, amikor nem merjük magunkat odaadni a másik embernek, ezért álságos utakon belebonyolódunk mindenbe ahelyett, hogy azt mondanánk: tiéd vagyok, rendelkezz velem! Vagy pedig: Most nem vagyok jelen számodra! Hiszen a szeretet természete az egyértelműség. A gyűlölködés mindig bonyolult. A szeretet végtelenül egyszerű. Pilinszky János mondta: "A szeretet a legjobb diagnoszta."

Eljött a böjt ideje. Most érdemes megkeresnünk azokat az embereket, akikkel kapcsolatban bennünk feszültség van. Talán az is jó, ha egy titkos noteszbe ezt a nevet vagy ezeket a neveket beírjuk... Ezért az emberért imádkozzunk negyven napon át.

Most ebben a negyven napban ne megoldásokat kérjünk, ne tanácsokat adjunk, hanem csak az ő életére áldást! Ha ezt sokan megtesszük, ha nevén nevezve a dolgokat kegyelemért fohászkodunk, talán megszabadulunk a gyűlölködés mételyétől.

(Kép: Henri de Miller: A figyelem, 1986. Párizs)