Júdás és a pénz
Dr. Fekete Ágnes 2020. március 12.

Júdás és a pénz

A passió történet egyik legszebb jelenete, amikor Jézus mondatára, "Közületek egy elárul engem!", ezt kérdezik: "Talán én? Talán én? "Mindegyik magára gondol, nem egymásra mutogatnak.

gospel-of-judas.jpg

Júdásról csak alázattal lehet beszélni. Ha őt túlságosan negatív színben tüntetjük fel, akkor bele megyünk a mai filmek fekete-fehér játékvilágába, ahol annál tökéletesebb a főhős, minél sötétebbnek festik le az ellenséget. Jézusnak nem ellenpontja Júdás, és sehol sem festi le az evangélium olyan gonosznak, mint amilyen részletességgel azután a későbbi korokban ezt megtették. Ha azonban túlságosan pozitívan festjük le Júdást, mintha csak valami véletlen játéka lett volna az árulás, akkor ezzel magunkat is felmentjük.
Érdemes lenne elfogadnunk, hogy nem tudjuk igazán, ki is volt ő. Földi viszonyok között mindig titokzatos marad az az ember, aki elárulta a Megváltót. Sőt, nem véletlenül jelenik meg körülötte valamiféle személytelen erő.

Nem arról van szó, hogy Júdás vagy bárki pontosan felmérné a kétféle út esélyeit: ha erre fordulok, akkor a rosszat választom, akkor csalni fogok, akkor megvesztegetek, az erőszak útját járom, de ha a másik irányba megyek, akkor jó leszek, segíteni fogok, és csupa helyes dolgot teszek. Nem ilyen az élet. Hanem valami elénk jön, ami fényes, ami jónak tűnik, és amikor már a folyamat közepén vagyunk, talán feltűnik számunkra, hogy mennyi rossz dolog van a csillogás mögött.

Ezért van az, hogy Júdás árulásának feltétlen kelléke a pénz. Ez ugyanis az a személytelen erő, amely ezt a világot behálózza. Különös eszközünk a pénz. Hogyan is kezdődött az, hogy a föld egy tömeggel, színnel, alakkal rendelkező kis darabjára azt mondta egyszer az ember: ez érték? Ez a csere eszköze. Ha ez a kődarab az enyém, akkor hatalmas vagyok. Ha a zsebemben milliárdok vannak, akkor valaki vagyok. Hogyan vesztettük el a pénz csereeszközként való elterjedésével azt az alapvető emberi felismerést, hogy az életben semmi sem cserélhető le? Elgondolkodtató, hogyan lehet egy embert, egy életet, egy egész földi zarándokutat ellentételezni bármennyi darab fémmel, amit az ember értéknek tart. Hogyan jutott el oda az ember, hogy harminc ezüstöt zsebre tegyen, és ezzel egy kétlábon járó gyilkoló géppé tegye magát?
Amikor Júdás így döntött, már nem élt igazán. Már nem volt önálló lény, hanem a távoli főpapok távirányítójával ment arra, ha azt akarták, ment erre, ha ezt kérték. Egyfajta robot lett ebben a pénzre alapuló szövetségben. A pénz a maga személytelenségében, cserélhetőségében megtestesíti mindazt, ami szemben áll Isten személyes szeretetével.
"Minden rossznak gyökere a pénz szerelme"(1Tim 6,10), mondja a Biblia, hiszen ez az az emberi eszköz, amely nem olyan, mint egy ásó: ha szükség van rá, használom, aztán kicserélem, vagy eldobom. Nem, ez egyfajta személytelen hatalommal uralkodni kezd fölöttünk. Az ember lelkének mély biztonság utáni vágyát támadja meg, és elhiteti, hogy csak alkuk, ügyes üzletek árán tudjuk megőrizni az életünket. Jézus minden tette, minden üzenete ezzel szemben azt mondta, hogy semmilyen földi eszköz, különösen a pénz nem segít az élet lényeges kérdéseiben.
Mégsem tagadta Jézus a pénzt. Neki is volt kasszája. De ez a kis zacskó csak arra volt jó, hogy adjanak belőle. Nemrég olvastam egy hölgyről, aki Németországban elhatározta, hogy pénz nélkül él. Bármennyire megkapó is a történet, kicsit furcsa, hogy számos film, könyv, riport készült vele, csupa olyan modern kori vívmány, amely sok-sok pénzt szállít bizonyos emberek pénztárcájába. Tehát még a pénztelenségből is lehet pénzt csinálni.

Minden, de minden arra vonz minket, hogy engedjük el isteni szabadságunkat, és a pénz talapzatára állva árusítsuk ki igazi méltóságunkat.

Júdás a megtestesítője ennek a folyamatnak. Nem tudta elfogadni egyszerű tanítványi létét. Többre vágyott, és a pénz mágnese géppé tette őt. De Jézus megváltói műve nemhogy csorbát szenvedett volna ettől, hanem még határozottabb nyomvonalon követhetjük azt, hogy Isten akarata nélkül semmi sem történhet. Nincs egyetlen árulás sem, amit ő ne tudna a maga javára fordítani. Ezért érdemes Őt követni.
Életemben egyszer megtörtént velem, hogy az volt az érzésem, most Júdás szemébe kell belenéznem. De azt is éreztem ugyanakkor, hogy Jézus az ő szemébe is szeretettel nézett. Szerette ezt a végtelen befolyásolható, gyenge embert. Nem igaz, hogy Júdás nem tehetett róla, de az sem igaz, hogy el van veszve. Mély emlékem, amikor megkérdeztem az illetőtől: De hát miért nem szóltál egyetlen szót sem arról, hogy mi a bajod? Miért? Pontosan éreztem, mint cseppben a tengert, hogy milyen lehetett az, ahogyan Jézus ott állt csendesen a perében. Messze vagyok én attól, hogy Jézushoz hasonlítsam magam, de mintha újra és újra megismétlődnének azok a dolgok, amelyek egy eredeti történethez vezetnek minket vissza, mint víz a forráshoz. 

Az is megtörténhet ma is, hogy megérezzük: Jézus szereti az embereket. Még az árulókat is. Az Ő szeretete nem összemosás, nem hazudozás, hanem igaz, szeretetteljes és egyenes szó.