Digitális közoktatás – ugrás az ismeretlenbe?
Rab Krisztina 2020. március 14.

Digitális közoktatás – ugrás az ismeretlenbe?

Péntek este nagyot fordult velünk a világ. A tantermen kívüli digitális közoktatás bevezetése eddig ismeretlen helyzetet teremtett gyerekek, szülők és pedagógusok számára egyaránt.

suli_1.jpg

A bejelentés az oktatás minden résztvevőjéből élethelyzettől függően heves, sokakból segítőkész reakciókat váltott ki – de egyelőre csak a bizonytalanság biztos.

A gyerekek még nem sejtik, hogy ez nem vakáció, nem buli lesz.

Az elkövetkező néhány hétben nem csak magyarból és matematikából, de önfegyelemből és önállóságból is megmérettetnek.

De amíg egy középiskolásnak már a saját felelőssége, hogy a kijelölt tananyaggal haladjon, ez egy általános iskolástól, különösen egy alsóstól nem várható el – az ő esetükben nélkülözhetetlen a szülő vagy a nagyobb testvér támogatása.

Az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a digitális oktatás nem igényel folyamatos digitális jelenlétet – tehát nem szükséges erre hivatkozva egész nap a neten lógni...

A legnagyobb kihívással a szülők néznek szembe, hiszen több olyan feladatot is át kell venniük, amit eddig hétköznap az iskola megoldott.

Az első a gyerekfelügyelet kérdése. A kisebbek valós szülői jelenlétet igényelnek, nem lehet őket egyedül otthon hagyni. A munkáltatók rugalmas és humánus hozzáállással segíthetik munkatársaikat, a cégeket pedig remélhetőleg kormányzati intézkedések támogatják majd ebben a különösen nehéz helyzetben.

A nagyobbak esetében – jobb híján – egyfajta "távfelügyeletet" kell megoldaniuk a szülőknek: biztosítaniuk kell, hogy a gyerek valóban otthon tartózkodjon (a plázában bandázva éppen a bevezetett rendelkezések értelme veszne el), és a pedagógus által kijelölt időpontban, a digitális tanórán "megjelenjen".

Segítséget jelenthet, ha a család közösen napi- vagy hetirendet állít össze, nem csak a gyerek számára, és abban helyet kap a közösen eltöltött szabadidő, társasjátékozás is. Mivel ez a korosztály kimondottan aktív szociális életet él, toleránsabban kell kezelni a barátaikkal való, személyes találkozás nélküli kapcsolattartást (magyarul nem dráma, ha a korábbinál többet csetel).

Valószínűleg több feladat hárul a szülőkre az újszerű tanítási-tanulási módszerek szükségszerű és váratlan bevezetése következtében is, elsősorban a kisebb gyermeket nevelő családokban. Ugyanakkor ez nem csak feladat, hanem lehetőség is: kitűnő alkalom a gyermek felelősségtudatának, önállóságának, tudatosságának kialakítására, fejlesztésére is, hiszen a tanulás az ő dolga.

Persze, azt is gondolom, hogy ehhez a szülőknek olykor módszertani támogatásra lesz szükségük, és bízom benne, hogy a pedagógusok digitális szülői értekezlettel vagy fogadóórával fogják őket segíteni.

A pedagógusok nagy része számára a digitális oktatás nem újdonság, a mindennapi iskolai gyakorlat része. Most a digitális oktatás kizárólagossága jelenti az újdonságot. A közösségi oldalak pedagóguscsoportjait böngészve érzékelhető, hogy a kezdeti bizonytalanság helyét a megoldáskeresés vette át.

Az Oktatási Hivatal módszertani ajánlást tett közzé, de példátlan civil összefogás is tapasztalható: több cég saját fejlesztésű informatikai megoldását bocsátja ingyen a tanárok rendelkezésére, művészek mozdultak meg, hogy élvezetesebbé tegyék a digitális tanórákat.

Hozzáértők ugyanakkor felhívják a figyelmet a digitális szegregáció veszélyére. Sok családban nem biztosított sem a megfelelő digitális eszköz, sem az internet-hozzáférés, így nem biztosítható az esélyegyenlőség az iskolán kívüli digitális ismeretszerzésben.

Problémát érzékelnek azok a családok is, ahol több iskoláskorú gyerek van, de nincs annyi számítógép, és, mondjuk, még a szülő is távmunkában dolgozna...

A helyzet tehát senkinek nem egyszerű.

A felelősségünk hatalmas.

Humorral a legnehezebb helyzeteket is könnyebb átvészelni. Tegnap este óta minden tanár tesiszakos szeretne lenni, de a szülők és a gyerekek is próbálják a helyzet vicces oldalát megtalálni.