Korábbi nehéz március 15-i ünnepek
SZEMlélek 2020. március 15.

Korábbi nehéz március 15-i ünnepek

Ma van a nemzeti ünnep. Ilyen megemlékezésünk még nem volt. De azért voltak ennél nehezebb ünnepek is. Tekintse meg képgalériánkat egy-egy régi ünnepről!elmarad-1.jpg

Március 15. az a nemzeti ünnep, amellyel csaknem minden hatalomnak akadt valami baja, bármilyen alapállású is volt. Tán, mert ez csakugyan a nemzet ünnepe. A magyar szabadságé. Meg nehéz is a hatalomnak mit kezdenie egy forradalommal… Mert még eszébe jutna valamely fantáziadús polgárnak, hogy…

Az 1850-es évek végén már több alkalommal is volt Pesten tüntetés a válságát élő önkényuralommal szemben. 1860-ban, az addig csak titokban ünneplő egyetemi ifjúság – a rektori tilalom ellenére – minden addiginál nagyobb megmozdulásra készült. Gyászmisét akartak mondatni az 1849-49 szabadságharc során elesett honvédek és a megtorlások során kivégzett vértanúk emlékére. A rendőrség persze résen volt, és ezzel igazán „haladó hagyományt” teremtett. A szervezkedők közül többeket és a velük kapcsolatban álló, mindig gyanús Táncsics Mihályt már jó előre őrizetbe vették. Tán innen vette a Kádár-rendszer rendőrsége az ötletet, hogy március 15. és október 23. előtt bevitték a közismert ellenzékieket egy kis „elbeszélgetésre”.

 

 

Az előzetes hatósági ellenlépések meglehetősen hiábavalóknak bizonyultak. Az ünnepnapon a diákság először a belvárosi, majd a ferences templomhoz vonult, de mindenütt rendőrök állták el az útjukat. A tömeg szépen nőtt, mert járókelők csatlakoztak hozzájuk. A Kálvin (akkor Széna) téri református templomnál se volt szerencséjük. Csak egy imát mondhattak el és máris tovább indultak a kerepesi temetőhöz koszorúzni. Itt is rendőrsorfal fogadta őket, fegyveres katonákkal megerősítve. A méltóságteljes megemlékezésből csak annyi lett, hogy néhány koszorút átdobtak a kerítésén. A rendőrök pedig iparkodtak, sorra fogták le, akiket csak tudtak. Ebből lett a baj. A tömeg nem, hogy oszolni nem akart, de megkísérelte kiszabadítani az elfogottakat. A katonák először csak szuronnyal akarták szétkergetni a tüntetőket, aztán lőttek. Itt szerezte sebét Forinyák Géza, a szabadságharc kései mártírja, aki április másodikán belehalt sebesülésébe.

1898-ban sem volt sokkal vidámabb a helyzet. Az ötvenedik évfordulón a kormány szerette volna valahogy elvenni az ünnep Habsburg-ellenes élét és egy huszárvágással az áprilisi törvények elfogadásának napját, 11-ét javasolták ünnepnapnak. Ráadásul Szapáry Gyula volt miniszterelnök az a vicces ötletet dobta be, hogy az ünneplők koszorúzzák meg annak a Hentzinek az emlékművét, aki szabadságharc során a budai várat védte a honvédekkel szemben, mellesleg meg kicsit lövette a pesti oldalon álló békés polgárházakat. A tervből persze nem lett semmi. De balhé 15-én, az igen. Több helyen is tüntettek, a tüntetések pedig estére zavargásokba fordultak. A rendőrség csak nehezen fékezte meg a kirakatokat beverő, üzleteket feltörő tömeget.

1942-ben ismét botrányba fúlt az ünnep. A háború alatt a hatalom az 1848-as március 15-e mellette a 1939-eset is ünnepelte, ekkor indultak meg a magyar csapatok Kárpátalja visszafoglalására. A Petőfi-szobornál nem hangzottak el beszédek. Elsőként Bajcsy-Zsilinszky Endre helyezte el koszorúját a megmozdulás fő szervezője, a Történelmi Emlékbizottság nevében. Az elsőt további öt koszorú követte. Miközben zajlott a koszorúzás, a fiatalokból, munkásokból álló tömeg jelszavakat kezdett skandálni: „Éljen a független, demokratikus, szabad Magyarország!”, „Békét, le a háborúval!”, „Munkát, kenyeret!”, „Földet a parasztoknak!” Ezek valószínűleg nem annyira tetszhettek a jelenlévő hatóságnak, mert a koszorúzás után, a Kossuth szobor felé induló tömeget a rendőrség egy kis víg kardlapozással oszlatta szét.

1948-ban, a századik évfordulón egy, a szovjetek által megszállt országban ünnepelhettük a szabadság és függetlenség nemzeti ünnepét, az internacionalizmus jegyében. Petőfi és Kossuth képei mellett Sztálin arcmása is ott díszelgett a felvonulók hordozta táblákon, Táncsics Mihály "a magyar munkásmozgalom forradalmi előharcosává" avanzsált az „új márciusi ifjak” pedig a munka ifjú hősei lettek. A Kossuth téri nagygyűlésen Rákosi Mátyás mondott beszédet. 

1957. március 15-e békésen telt el, pedig sokan és sokat vártak tőle. A MUK, a „Márciusban újrakezdjük” jelmondatot hirdető falragaszok alapján sokan várták az 1956-os októberi forradalom folytatását és persze a hatalom is rákészült. Kapóra jött volna nekik egy újabb balhé, erődemonstrációra és a „szocializmus értékeit” tagadók kiszűrésére. Talán jobb is, hogy az ünnep békésen telt el…

1972. március 15-én 89 embert állítottak elő a hatóságok, 1973-ban már viszont több mint hatszázan voltak a letartóztattok. Ebben az évben már gumibotoztak a Petőfi-szobornál. Ekkortájt merült fel a nagy kérdés:

A késői Kádár-korszak egyik kedves találmánya volt a FIN. A „Forradalmi Ifjúsági Napok” keretében összevonva ünnepelhettük 1848, 1919 és 1945 tavaszát, azaz az 1848-as, márciusi forradalmat ügyesen összemosták 1919. március 21-ével, a Tanácsköztársaság kikiáltásával és 1945. április negyedikével, a felszabadulás, avagy a szovjet megszállás „ünnepével”. Talán, hogy elvegyék a dolog élét…

1989-ben, a rendszerváltás hajnalán tízezrek ünnepelték az ismét nemzeti ünneppé nyilvánított március 15-ét a Kossuth téren. Beszédet mondott Tamás Gáspár Miklós, Kis János és Orbán Viktor. A tömeg a varsói szerződésből való kilépést követelte. A Szabadság téren, Cserhalmi György a televízió épületének lépcsőjén olvasta fel az ellenzéki szervezetek 12 pontját. A televízió a nemzeté – hangzott az egyik követelés.

Senki sem gondolta, hogy 2020-ban egy vírus lesz a március 15. ünnepének a fő témája.

(Forrás: Cabe Ferrant Cafeblog)