Szomorúszínház
GundelTakácsGábor 2020. március 16.

Szomorúszínház

A Vígszínházban kialakult helyzet kapcsán én, a néző, szomorúságot érzek.

vigas.jpg

A Vígszínház nem egy színház a sok közül. Ahogy a magyar gasztronómiának szüksége van egy jó Gundel étteremre, a magyar futballnak egy jó Ferencvárosra, úgy a magyar színházművészetnek szüksége van egy jó Vígszínházra. Nem a többiek rovására, egész egyszerűen azért, mert emblematikus intézményei a maguk műfajának.

A Vígszínházban hárman pályáznak a következő 5 éves ciklusra az igazgatói posztra: Csányi János, Rudolf Péter és a jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő. A társulat jelentős része – kb. 250 munkatársból 118-an – a pályázatok 20-20 perces prezentálása után szavazott:

113-an Rudolf Pétert, 5-en Eszenyi Enikőt támogatták. Megdöbbentően nagy különbség. Ráadásul egyidejűleg a színház több egykori és jelenlegi művésze, munkatársa kinyilvánította a véleményét a jelenlegi igazgatóval szemben, akit verbális erőszakkal, pszichológiai abúzussal vádolnak.

Eszenyi Enikő ezt visszautasította azzal, hogy mindent a színházért, a művészekért és a nézőkért tett. A szakmai bizottság – amelyben a társulatot képviselő Hegyi Barbara és a szakszervezeti vezető Csőre Gábor is leadta voksát – többségi szavazással Eszenyi Enikőt támogatja. Ennek nyomán többek között Börcsök Enikő jelezte, hogy ha Eszenyi marad, akkor ő megy, és ezt Halász Judit is valószínűsítette. A végső döntést az igazgató személyéről a fővárosi közgyűlés hozza majd meg március végén.

Na most, itt vagyok én, a néző. Ha végül új igazgatót választanak, az egy új helyzet. De ha Eszenyi Enikő marad, akkor én hogy menjek be a következő előadásra? Egy olyan színház előadására, amelyikről most már tudom, hogy a társulat jelentős része nem akar az igazgatójával – egyben több előadás rendezőjével és/vagy szereplőjével – együtt dolgozni. Hogyan adjam át magam egy szerelmi jelenetnek, miközben tudom, hogy az egyik színész Eszenyi-párti, a másik meg Eszenyi-ellenes? És egyáltalán:

mennyire hiteles egy olyan művészeti alkotás, amelyikről tudom, hogy a próbák „toxikus légkörben” zajlanak, és egy súlyos feszültségektől terhelt alkotói közösség hozta létre?

Sőt, most már az is felsejlik, hogy ez már nem is alkotói-, hanem csupán egzisztenciális alapú érdekközösség. És vajon a szakmai bizottságban Eszenyire szavazók mit gondoltak? Azt nem vitatom el, hogy az ő szakmaiságát találták a legjobbnak, elvégre ők a szakemberek, nem én. De szerintem az is szakmai kérdés, hogy van-e szakmai közösség a színházban. Ha újra a régi igazgató kap lehetőséget, akkor vajon milyen társulatot vizionálnak szakmailag?

És számomra itt dőlt el a kérdés. Ha arányaiban 118 emberből 113 feláll és elmegy, az azt jelenti, hogy ennyi ember nem tévedhet, és ezért nem fogok többé jegyet váltani a Vígszínházba. Ha a jelentős részük megalkuszik, akkor tudom, hogy ez nem egy vezetőjében hívő, valós szakmai alkotóközösség és akkor ezért nem fogok jegyet váltani a Vígszínházba. Feltehető persze az is, hogy a 113 ellene szavazó ember nem megalkuvó, jó igazgatónak tartja Eszenyit, ám Rudolfot még jobbnak véli, de akkor Eszenyi hogy néz majd a saját társulata szemébe, milyen hatékonysággal vezeti őket, miközben tudja, hogy szívesebben dolgoztak volna mással? Sajnos a kör bezárult.

Ha Eszenyi Enikő marad az igazgató, akkor nem fogok tudni többé jegyet váltani, mert számomra hiteltelenné válik a Vígszínház.

Hiteltelen a színház, és ezáltal hiteltelenek az előadások. Bárkinek is legyen igaza, engem, a nézőt elveszítettek.

Szomorúszínház, Szent István körút 14.