Bartos Mónika: Politikusként is imádkozhatunk a minket fenyegető veszély elmúlásáért
SZEMlélek 2020. március 20.

Bartos Mónika: Politikusként is imádkozhatunk a minket fenyegető veszély elmúlásáért

Mintha a körülöttünk lévő világ felkavaró történései és a nagyböjti idő csendességre hívó pillanatai éles ellentétben állnának egymással. Valóban így lenne? Erről beszélgettünk azzal az országgyűlési képviselővel, miniszteri biztossal, akinek a munkáját jelentős mértékben érintik a rendkívüli kormányzati intézkedések.

1_39.jpg

– Köszönöm, hogy szántál időt a beszélgetésünkre! Annál is inkább, mert úgy tudom, a napokban Helsinkibe repültél volna.
– Valóban így van. A finn parlament által rendezett imareggelire utaztam volna, de a járvány miatt erre nem került sor. Sajnálom nagyon, hiszen ezek az alkalmak nem csupán a különböző országokból érkező képviselőkkel való találkozásra kínálnak kiváló lehetőséget, hanem a lelki feltöltődésre is. Tudom, ez furcsán hangzik, hiszen nem a lelki feltöltődés jut általában az eszünkbe, amikor egy parlamenti rendezvényről, képviselők találkozójáról van szó.

– Mi az a parlamenti imareggeli?
– Az ilyen találkozóknak évtizedes hagyományuk van, az Amerikai Egyesült Államok a bölcsőjük.

A II. Világháborút követő, megpróbáltatásokkal teli években mind a képviselőházban, mind a szenátusban létrejöttek olyan csoportok, amelyek a nézeteiket és politikai hovatartozásukat félretéve együtt imádkoztak az ország jövőjéért.

Bizonyos időközönként összegyűltek a reggeli órákban, egy csésze kávé, szendvics mellett beszélgettek, imádkoztak és próbáltak szót érteni egymással. Egy ilyen szenátusi imareggelire kapott meghívást Eisenhower elnök is, akit annyira megfogott annak hangulata, hogy kezdeményezte, tartsanak évente egyszer közös imareggelit a képviselők és a szenátorok. A felvetését egyetértés övezte, így az első nemzeti imareggeli 1953-ban meg is valósult. Tíz évvel később határozták el, hogy megnyitják a kapukat a külföldi képviselők számára is. Olyannyira, hogy az idén februárban rendezett 68. Amerikai Nemzeti Imareggelin ezernél is több külföldi vendég volt jelen. Mi, magyarok is meghívást kapunk minden évben erre, magas szinten képviseljük országunkat.

– A Finn Nemzeti Imareggelin vettél volna részt. Ez azt jelenti, hogy más országok is tartanak ilyet? Mi, magyarok is?
– Örömmel mondhatom, hogy igen. Sok parlament szervez nemzeti imareggelit, mi is otthont adtunk már három alkalommal ilyen felemelő eseménynek. A 2019 októberében megszervezett 3. Magyar Nemzeti Imareggelire érkező 200 vendégünk 26 országot képviselt. A mi találkozónk központi témája a teremtett világ, az emberiség, ezáltal a család védelme volt. Látva a világban zajló folyamatokat, nem volt hiábavaló az imádság. Bár az imádság sosem hiábavaló.

– Mit jelent számodra a hit?
– Az identitásom alapja.

– Ritka, hogy egy politikus ezt ilyen határozottan kijelenti. Hogyan lettél hívő?
– Nagyon könnyű dolgom volt. Kisgyermek korom óta azt érzem, hogy nem én választottam Istent, hanem Ő választott engem. Idősebb szülők gyermekeként, koraszülötten, a február közepére tervezett időpont helyett éppen Karácsonykor jöttem a világra. A közös szülinap miatt már kislányként tudtam, hogy Jézusnak és nekem közünk van egymáshoz.

– Ezt a közvetlen kapcsolatot miként érinti a nagyböjti időszak?
– Sokáig – talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy mostanáig – nem értettem, hogy mi szükség van a böjtre. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mi változik azzal, ha lemondanunk valamiről – ételről, italról, kedves időtöltésről –, mit számít ez a dolgok, akár az életünk alakulásában. Évtizedekre volt szükség, hogy felismerjem: nagyon sok minden változhat, elsősorban bennünk. A lelkünkben, a világhoz való hozzáállásunkban és a jó Istennel való kapcsolatunkban. Rájöttem, hogy a böjt a gondviselő Istennel való beszélgetés egyik formája. Amikor önként lemondunk valamiről, amiről azt gondoljuk, hogy természetesen a miénk, valójában arra emlékeztetjük magunkat, hogy mindent ajándékba kaptunk Tőle. Elismerjük, hogy semmi sem természetes, amink van, mindenért hálát kell adnunk, amit kaptunk és azt meg kell becsülnünk. A szeretteinket, a barátainkat, a javainkat, az egészségünket, a világot, amiben élünk.

A természetesnek gondolt dolgok hiánya pedig arra figyelmeztet, hogy teremtmények vagyunk, és hasznos és jó, ha nem csupán a saját erőnkben bízunk, hanem a mindenható Isten erejében is.

– A koronavírus-járvány megfékezése nagyon sok emberi erőfeszítést igényel. Az operatív törzsnek, a kormánynak és a helyi vezetőknek is súlyos, sokakat érintő döntéseket kell meghozniuk. Te mit gondolsz minderről?
– Teljesen egyetértek a meghozott intézkedésekkel. Annak ellenére mondom ezt, hogy a szívemhez oly közel álló Külföldi Nyelvtanulási Programot – amelynek keretei között 9. és 11. évfolyamos gimnáziumi, szakgimnáziumi nappali tagozatos fiatalok utazhatnak 2 hétre külföldre nyelvet tanulni –, egy évvel elhalasztották. A program miniszteri biztosaként, így a diákokkal, szüleikkel, tanáraikkal találkozva is láttam, hogy milyen nagy érdeklődés és örömteli várakozás övezi a kezdeményezést. De nincs mit tenni. Meg kellett hozni ezt a döntést, hiszen felelősek vagyunk önmagunkért és egymásért. Mindent meg kell tennünk, ami emberileg lehetséges, hogy megállítsuk a járvány terjedését. Azt gondolom, hogy azért kaptunk a jó Istentől értelmet, tudást és egyéb eszközöket, hogy ezeket használjuk. De az is igaz, hogy világjárványt ritkán élünk meg. Félelem ébredhet a szívünkben, aggódhatunk az egészségünk, a jövőnk miatt. Ez természetes. Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, időszakok, amikor félünk, és nem is kell hozzá feltétlenül egy világjárvány. Talán keresztény életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy tudhatom, nem vagyunk egyedül ezekben a helyzetekben. Isten mindenható, és ilyenkor is tud és akar segíteni nekünk. Csak kérnünk kell őt. Sokszor a nehéz időszakok próbatételek is egyben, amikor azzal a kérdéssel szembesülünk, hogy merünk-e, tudunk-e hinni Isten erejében. Fontos, hogy mi, keresztények ne csak tudásunkkal és erőfeszítéseinkkel, hanem imádságainkkal, hitünkkel is segítsük az országunkat.

2_33.jpg

– Nagyon úgy néz ki, hogy komoly megpróbáltatásokkal teli hónapoknak nézünk elébe, bár pontosan még nem tudjuk, mi vár ránk. Visszatérve most az imareggelikre, reálisnak látnád egy nemzeti, de akár nemzetközi imareggeli összehívását a koronavírus-járvány megállításáért?
– Az imareggelik sajátossága, hogy a résztvevők terített asztal mellett, kötetlen formában beszélgetnek, imádkoznak és kérik Isten áldását az egybegyűltekre és az általuk képviselt országokra. A személyes találkozásnak, az együttlétnek nélkülözhetetlen szerepe van ezeken az alkalmakon, hiszen így erősödik a képviselők közötti kapcsolat és bizalom. Sajnos a koronavírus-járvány miatt a lehető legkevesebbre kell szorítanunk közvetlen kontaktusainkat, emiatt imareggelit nem tudunk szervezni. Ugyanakkor nemzeti imanapra lenne lehetőség.

Talán az imareggeliknél is nagyobb dolog lenne, ha mindannyian – akiknek a lelkük mélyén megszületik az akarat –, ugyanazon a napon imára kulcsolnánk a kezeinket és kérnénk Isten segítségét, hogy minél hamarabb elmúljon a minket fenyegető veszély.

– Miként formálja át ez a rendkívüli helyzet egy politikus szokásos napirendjét?
– Parlamenti képviselőként nem tehetem meg, hogy folyamatosan otthonról dolgozzak. Az Országgyűlés működése megkívánja a jelenlétet. Ezen túl különösen most, amikor nagyon sok helyen elkel a segítség, fontos, hogy támogassuk egymást, hogy összefogjunk. Ehhez pedig sokszor jelen kell lenni. De a járvány megfékezése érdekében elővigyázatosnak kell lennünk, be kell tartanunk az ajánlásokat, előírásokat. Én nem magamat féltem, de hordozó lehetek, ezért a nem feltétlenül szükséges tárgyalásokat elnapolom. Ma délután (az interjú március 13-án készült, a szerk.) például otthonról folytatom a munkát, de útközben lesz időm elmenni egy hangszerboltba. Évekkel ezelőtt kaptam egy használt gitárt ajándékba, arra kell új húrokat vennem. Elhatároztam, hogy megtanulok gitározni. Nem hiszem, hogy a Carnegie Hall-ban fogok játszani, de tábortűz melletti énekléshez egyszer talán majd tudok kíséretet adni.

Beszélgetőtárs: Sáhó Eszter

(Fotók: Lambert Attila)