Segítsük a segítőket!
SZEMlélek 2020. április 01.

Segítsük a segítőket!

Call for help – külön telefonos támogatás, lelki elsősegély egészségügyben és a szociális területen dolgozóknak. 

726b874d460766b689f92f236f703ece8a3dd18f.jpg

+36 1 7707333 – Lelki elsősegély egészségügyben dolgozóknak: 0-24 órában, és
+36 1 7708877 – Lelki elsősegély szociális területen dolgozóknak: 10-22 óra között.

Tudjuk, látjuk, halljuk, hogy minden területen hősiesen helytállnak a dolgozók, nap mint nap, egészen a teljesítőképességük határáig – néha azon is túl. Teszik amit kell, mert úgy érzik, most a munka ideje van, nem a beszélgetésé, nem most ’lelkizünk’ – de ez nem lelkizés: mégis, talán van úgy, és van, aki úgy érzi, neki segítene egy nehéz pillanatban, ha lenne, akinek elmondhatná félelmeit, nehézségeit, vagy csak azt, mi történik vele kívülről, belülről. Változtatni, javítani nem tudunk a körülményeken, de segíthetünk feldolgozni ezt a helyzetet. Nem többet, de nem is kevesebbet nyújtunk, mint meghallgatást, és  azt a megerősítést, hogy mellettük állunk és büszkék vagyunk arra, amit tesznek.
Szeretnénk, ha ez az üzenetet eljutna minél több szakemberhez, akik mindent megtesznek embertársaikért, értünk.
Szükségünk van egymásra!

A telefonhívás anonim, költsége mindössze a hívás díja – de ha kell, vissza is hívják, akinek szüksége van rá. Az egészségügyi dolgozóknak éjjel-nappal, a szociális területen dolgozóknak egyelőre délelőtt 10 órától este 10 óráig pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek várják a hívást a vonal másik végén.
Osszuk meg a lehetőséget azokkal, akiknek szükségük van rá!

További lehetőségek, segítség a www.callforhelp.hu oldalon találhatók.

89968037_2774197125951488_5383364184069111808_o.jpg