Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét
SZEMlélek 2020. április 03.

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka - virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.

barka_1.jpg

A virágvasárnapi szentmise hagyományosan a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek fogadták Jézust.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményéből kiderül, hogy idén a koronavírus-járvány miatt nem tarthatnak körmeneteket, és "hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe".

Hozzátették: "ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret" ugyanakkor jobban tükrözi, hogy virágvasárnap a liturgiában ismert elnevezése szerint az "Úr szenvedésének vasárnapja". A virágvasárnapi szentmisén ugyanis már elhangzik Jézus szenvedéstörténete.

"A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka". Az egyház kifejezi hitét, hogy "a dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja."

Virágvasárnapi szentmisét közvetít 9 órától a Duna TV, 10 órától pedig a Kossuth Rádió. Az egyházmegyék honlapjukon, illetve Facebook-oldalukon teszik követhetővé a nagyheti szertartásokat. A online szentmise-közvetítések elérhetőségéről a Magyar Kurír portálon lehet tájékozódni.

(Forrás: MTI)