Fura közleményt adtak ki a hazai katolikus püspökök
Gégény István 2020. április 06.

Fura közleményt adtak ki a hazai katolikus püspökök

Üzentek is, meg nem is.

gyon.jpg

Kevés jobb dolog történhetett volna a magyar katolikus egyházi intézményrendszerrel kommunikációs szempontból, mint egy járvány kialakulása. Amíg ugyanis a jelenlegi helyzet tucatnyi szempontból egyértelműen hátrányos, nehézséget jelent, próbára teszi a hívek lelki életét, a püspökök közössége részéről a korábbiakban tapasztalt hallgatagságot és a pártpolitikai áthallásokat sajnálatosan nem nélkülöző ritka megszólalásokat felváltotta a valódi pásztori szemléletű nyilvánossági tevékenység. Nem csupán elszaporodtak a személyes püspöki videóbejegyzések, de a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is tempót és stílust váltott. Majdnem heti rendszerességgel érkeznek a hasznos és végre egészében a hitéletre koncentráló üzenetek, amelyek kapcsán az egyház tagjai azt érezhetik:

vannak vezetőink, akik támogatnak bennünket, mutatják az irányt. Ki tudja, miért volt szükség ehhez koronavírusra, de reméljük, a járvány elmúltával is kitartanak e jó gyakorlat mellett a magyar főpásztorok.

Ebbe a lendületes, üdvözlendő kommunikációs megújulásba hozott némi zavart az április 2-án kiadott újabb közlemény, amely mindössze 5 mondatból áll, mégis egy egész tanulmányt lehetne írni elemzésként belőle. Most csak a lényegre igyekszem rámutatni.

Az első és utolsó mondat tökéletes: "A húsvét ünnepére készülve buzdítunk mindenkit arra, hogy hittel és lélekben, egyénileg és családban is méltó módon ünnepelje meg megváltásunk titkát. (...) A feltámadt Krisztus örömét és békéjét kívánjuk a paptestvéreknek és minden kedves testvérünknek." Figyelmes, találó, bátorító szavak, amelyek a reményt, összetartozást, a nehézségek ellenére is az ünnep értékeire való odafigyelést erősítik.

A második mondat látszólag kevéssé jelentős, mégis újfent pozitív üzenetet hordoz: "Tekintettel arra, hogy többekben felmerült annak igénye, hogy a nagyhetet szabályozzuk plébániai szinten, megerősítjük, hogy korábbi rendelkezéseink a nagyhétre is érvényesek." Vagyis alapvetően az a mondanivaló, hogy nincs új mondanivaló. Ennél azonban fontosabb, amit ritkán tapasztalhattak a magyar katolikusok:

a püspökök jelzik, hogy hallják a hívek hangját, eljutnak hozzájuk a jelzések, foglalkoznak a sokakat érintő dilemmákkal. Mennyire ki volt már erre éhezve az egyház!

És jön a harmadik és negyedik mondat, amelyekben felfedezhető ugyan az aggódó szeretet szándéka, de inkább csak az aggodalmat növelik. "Kérjük a paptestvéreket, hogy ha valamely hívő részéről a személyes gyónás sürgető igénye felmerül, az egészségügyi szabályokat a legmesszebb menőkig tartsák szem előtt." Miután hetek óta karanténban élnek a felelős magyar állampolgárok, és ez valószínűleg akár több hónapig így is maradhat, a "személyes gyónás sürgető igénye" eléggé nehezen értelmezhető utalás. Vajon milyen katolikus az, akiben nem merül fel a személyes gyónás "sürgető igénye" a mostani helyzetben? Ha nem haldoklunk, éljünk csak bűnben nyugodtan? Ha mindenképp mondani akartak volna valamit a gyónás ügyében, akár az amerikai példához hasonló gyakorlatias útmutatást is megfogalmazhattak volna püspökeink (erre utal a nyitókép). Vagy megemlíthettek volna a bűnbocsánattal és feloldozással kapcsolatos olyan különleges lehetőséget, amely említést nyert Gájer László teológiai tanár részéről a SZEMlélek Klub járvánnyal foglalkozó beszélgetése során (és amelyről egyébként március közepén megjelent egy egyházi vezetői tájékoztatás, amire legalább egy fél mondattal lehetett volna konkrétan utalni azon túl, hogy mindaz, amit eddig mondtak, érvényben van).

Az alábbi videó a szentáldozás körüli dilemmák megemlítésétől indul:

– Akinek nincs alkalma arra, hogy a szentáldozását a húsvéti időben végezze el, az elvégezheti később – így szól a negyedik mondat, ami alighanem az egyház azon parancsolatára utal, amely szerint "Az Eucharisztiát legalább húsvétkor vedd magadhoz." Csak hát egyrészt kérdés, hogy kinek van egyáltalán alkalma szentáldozáshoz járulni a húsvéti időben (a papokon kívül), másrészt milyen katolikus az, aki ne vágyna rá, hogy mielőbb szentáldozáshoz járulhasson. Egy ilyen, jogászi szemléletű "feloldásnál" talán illőbb lett volna ismét csak utalni a lelki áldozás lehetőségére.

A nemrég megkezdett értékes kommunikációs aktivitás folytatásaként szívesen fogadnánk akár a Nagyhét folyamán egy olyan közleményt, amelyben a jelenlegi, rendkívüli helyzetre vonatkozó nem-rendkívüli, hanem általános támpontokat, további megerősítést adnak főpásztoraink. Az már bizonnyal állítható, hogy figyelnek a beérkező jelzésekre, foglalkoznak a kérésekkel, így remélhető, hogy e téren is segítséget kaphatunk a következő időszakban.