Nem lennének idén általános szóbeli érettségik Magyarországon
SZEMlélek 2020. április 09.

Nem lennének idén általános szóbeli érettségik Magyarországon

Felére csökkentené a vizsgaesemények számát az oktatási akciócsoport, jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár április 9-én.

maruzsa.jpg

A politikus elmondta, hogy az európai országok alapvetően két úton járnak: vagy az év végi eredményekből számított jegyekkel adják ki az érettségi bizonyítványokat, azaz nem szerveznek érettségit, vagy pedig technikailag egyszerűsítik a vizsgákat.

Magyarországon az érettségi egyben felvételit is jelent: ha nincs százalékos eredményt hozó érettségi, akkor sok szakon nem lehet méltányos módon a teljesítmény alapján rangsorolni a jelentkezőket, ezért felvételit kellene szervezni.

Ezért az akciócsoport azt javasolja, hogy legyen érettségi, de módosult formában. Úgy vélik, az előrehozott, valamint az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat törölni kell, így legfeljebb 73 ezer érettségiző maradna. Ők alapvetően csak írásban vizsgáznának.

Aki nem felvételizik idén, az visszaléphetne és a következő tanévben nyugodt körülmények között tud le vizsgázni.

Szóbeli csak ott lenne, ahol középszinten csak ilyen vizsga van, illetve azok szóbeliznének, akiket felmentettek az írásbeli alól. Ezáltal 320 ezer ilyen szóbeli vizsga helyett csak 4500-at tartanának meg idén.

Az oktatási akciócsoport reméli, hogy szeptemberben a köznevelésben, a felsőoktatásban és a szakképzésben is elindulhat az új tanév.

(Forrás: Index)