Milyen trauma kell ahhoz, hogy valaki politikus akarjon lenni?
SzőkeTibor 2020. április 16.

Milyen trauma kell ahhoz, hogy valaki politikus akarjon lenni?

Nehéz megúszni a felnőtté válást sérülések nélkül.

monkey-2481932_1280.jpgSzerencsés az a gyermek, aki olyan helyre születik, ahol nem ütik le időnként egy hirtelen mozdulattal és nem címkézik folyton negatív jelzőkkel, nem is szégyenítik meg esendősége miatt s nem kényeztetik el a teljes vagy részleges önállótlanságig.

Ha mindezeket családon belül elkerülték, akkor is egy napon rájön: olyan fajhoz tartozik, melynek tagjai halomra gyilkolják egymást és a legkülönbözőbb módon kegyetlenkednek fajtársaikkal. Ez olyan bensőnkben feltett kérdésekhez vezethet, mint az én is ilyen vagyok, mi közöm hozzájuk, most akkor mit is kéne kezdenem az életemmel, satöbbi.

Erre a felismerésre is lehet többféleképpen reagálni. Van, aki igyekszik úgy élni, hogy nem akar erről tudomást venni, mert bár külső jegyeiben ő is emberi lény, de hát ő nem olyan, még ha ilyennek is látszik. Van, aki elszánja magát s nem áll meg, míg nem talál olyan eszmét, ami megnyugtatja felzaklatódott lelki világát. Bármilyen vallást is keverhetünk a szánk íze szerint, a kereszténység erre kiválóan alkalmas. Sajnos azért tudnak belőle mérgező koktélokat készíteni.

Vannak, akik viszont mindenáron úgy gondolják, hogy mások irányítására születtek és feltétlenül nekik kell terelniük népüket a Legfelsőbb Jó felé, amit csak ők ismernek. Kis országunk hemzseg a nagy tudású miniszterelnök-jelöltektől, aki egyben futballedzők is és természetesen az Élet minden problémás területének szakértői. Fájdalmuk, hogy nem fognak sorra kerülni sosem és sehol. Ezt van, aki meg bírja emészteni, van, aki élete végéig a foteljában puffog vicsorogva és az aktuális kormányt szidja unos-untalan.

Minden ember hatalomvággyal születik és ha nem kapja meg azt a korának megfelelő mértékben, akkor abban komolyan sérülni fog. 

Vágyunk arra, hogy magunk irányítsuk a dolgainkat, a saját életünket. A kisgyerek is nagy akar lenni, hogy ne kelljen a fura és néha gonosz óriások akaratát teljesíteni. Persze ő még nem tudja, hogy sokkal inkább kell majd mások akaratához igazodnia, ha felnő. Ezt persze nem mondjuk el nekik, hiszen úgysem értenék. Mert kicsik és a korukkal jár, hogy mi vagyunk az okosabbak azért, mert mi azt mondjuk és kész.

Ha valaki úgy nő fel, hogy a felette állók nem éltek vissza a hatalmukkal, akkor minden rendben lesz.

Ha maradandó rossz élménnyé válik a folyton elvárásokat teljesítő gyermekkor a tekintélyelvű nevelésből fakadóan, akkor nagy mennyiségű sötét anyag gyűlik össze az ember lelkében és komoly igyekezettel próbál majd revansot venni a környezetétől. Akár szekérnyi diplomát is megszerez, hogy a tudás hatalom elvén működve nagyobb befolyása legyen a világra, mint a szüleinek volt valaha. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha a szülőkre nem lehetett soha haragudni és tabu a feljebbvaló felé megfogalmazott kritika.

Mert az első miniszterelnöke, királya, vezetője, guruja, mestere az embernek mindenkor az őt tartósan nevelő szülője, nevelőszülője, dajkája, farkasa, csimpánza volt. Kinek mi és ki jutott, az gyakran tragédia. A cél mindenkor az emberré válás, ebben az egy mondatban biztosan Darwin is találkozik Jézussal.

Akit valamilyen elnyomó hatalom nevelt, hiába tette azt kifinomultan (oktatási rendszerbe ágyazva) és ettől ő szenvedett, az vágyni fog arra, hogy ő is gyakorolhassa ezt valamilyen módon másokon. De legalább önmagán. Van, akinek elég, ha saját családot alapít és ott királykodik, van, aki vezető akar lenni kisebb vagy nagyobb cégnél, aztán a vadabbak pedagógusnak és politikusnak is beállnak, csakhogy leforgassák a Bosszúállók még be nem fejezett részét.                  

Ez nem jelenti azt, hogy minden vezető, tanító, honatya vagy akár lelkész szívében ez a fő motiváció, de az biztos, hogy a hatalom démonával meg kell küzdeniük. És minden alkalommal szabadok a hitleri vagy a jézusi utat választani. Ha szerencsétlenségünkre nem botlanak bele olyan személybe (vagy  a Jóistenbe), aki szeretettel kioldja belőlük a feszültséget, akkor nem fognak addig leülni, míg nem találnak egy királyi széket, amiből ők diktálhatnak.                                

Ezért is nem lehet könnyű politikusnak lenni, de azt sem mondhatjuk, hogy nem is muszáj. A többség által elfogadott rendszerben élünk és passzívan, vagy aktívan támogatjuk képviselőink háládatlannak és hűtlennek tűnő szolgálatát. Meggyötört, kimerült szempárok, többnyire kevélyen villognak bele a kamerákba, ha felmerül valami kellemetlen kérdés. Láthatunk az elfojtásoktól gömbölyödő pocakú férfinak tűnő lényeket, akiktől vagy kérdezni nem lehet, vagy válaszolni nem akarnak. Az alázat, mint az egyik fő erény, nyomokban sem csillan fel. Harag, gyanakvás és cinizmus annál inkább.

Nyomasztó lehet minden nap úgy kelni és feküdni, hogy mint valami hiéna, az egyik tábor várja, hogy mikor és mivel csaphat le a másikra. A legfájóbb az, hogy szemmel láthatóan hatalmas energiákat emészt fel mindenhonnan az egymásnak feszülés, s nem akar engedni egyikük sem. Még várjuk azt a legalább egy embert, aki bocsánatot kér a másiktól és kezet nyújt, hogy példája futótűzként terjedhessen s megtérésre inspiráljon minden boldogtalan, megkeseredett hatalmon lévőt.

Az ovisok többször kérnek egymástól bocsánatot, képesek együtt játszani egymással azok után is, ha esetleg összevesztek egy játékon. Ez sajnos a képviselőinkről nem igazán mondható el, pedig elméletileg tanult, felnőtt emberek.

Adódik a kérdés, hogyan lehetne meggyógyítani lelki sérült, traumatizált vezetőinket és holdudvarukat?

A gőgbuborék, amiben élnek s amit a sértődés kezdett fújni meggyötört gyermekkorukban, nehezen lyukasztható valami. Egyrészt mert a benne élők foggal, körömmel és nagy hatalommal ragaszkodnak hozzá (mint az egyetlen és igaz valóságukhoz), másrészt az Istenadta nép sem nélkülözi a kevélység bűnét. Imígyen mikor is egymásnak feszülnek a kommunikációjukban, mint színes lufik pattognak ide-oda. Ami látványosan elborzasztó.

A megoldás egy tű, ami amúgy gyári tartozék. Ki lehet szúrni ezt az ocsmány lufit, ki lehet lépni a sértettség, sérültség felfuvalkodott állapotából.

Ez a tű az akarat. Egyszerűen akarni kell.

Nekik, nekünk. Értünk, miattunk.