Keressük Isten társaságát!
SZEMlélek 2020. április 19.

Keressük Isten társaságát!

Többféle módon is létrejöhet a találkozás.

2020-04-18_2.pngKezdő lelki ember keresheti az Isten jelenlétét a saját szívében, keresheti a Szentírásban, de magában a templomban, az Oltáriszentségben  is. Hisszük és valljuk, hogy ugyanaz az Isten jön közénk a kenyérben és a borban, aki 2000 évvel ezelőtt .

Minden templom betlehemi barlang, minden szentmise karácsony éjszakája. A 80-as évek elején ifjúsági találkozón vettem részt, ami után másnap letartóztattak, az addigi írásaimat elvitték. el is mondták, hogy apám hét évre került börötnbe egy versért, mondjak hát el mindent, ami tegnap történt. Nem volt mit elmondjak, hisz nem csináltunk semmit.

Bevallom féltem, szorongtam, kicsinek, megalázottnak éreztem magam.

Ahogy kiengedtek, egyenesen a templomba mentem, pont az áldozás idején értem  oda és olyan volt, mintha egy várba mentem volna be. Mint mikor a gyermek az apja felé szalad és tudja, hogy az édesapja karjai közt semmi baj nem érheti.

Megtapasztaltam Isten jelenlétét, ami engem körülvesz, átölel és szeret. Kicsi voltam, gyenge voltam, de mégis Isten dicsőségéért szenvedtem azon a napon.

Adja az Úr, hogy megtapasztalhassuk Isten áldott jelenlétét az imádságban, templomban, a Szentírásban, a természetben!