Az emberek közötti közömbösség a járványnál is pusztítóbb Ferenc pápa szerint
SZEMlélek 2020. április 20.

Az emberek közötti közömbösség a járványnál is pusztítóbb Ferenc pápa szerint

Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina nővérről emlékezett meg a Vatikánnal szomszédos római templomban zárt ajtók mögött bemutatott misén vasárnap.

cq5dam_thumbnail_cropped_750_422.pngA katolikus egyházfő homíliájában a Jézus feltámadásában hitetlen Tamás apostolhoz hasonlította a mai emberiség járvánnyal szembeni kétségeit és félelmeit. A pápa azt mondta, az ember "gyönyörű, egyszerre értékes és törékeny kristály".
    
Hangsúlyozta, hogy a pandémiából való lassú és nehéz kilábalás az eddigi járványnál is nagyobb veszéllyel fenyeget, mégpedig a közömbösséggel, önzéssel, a lemaradók elfelejtésével. Ez "abból a meggyőződésből ered, hogy az élet akkor jobb, ha nekem jobban megy, és minden jóra fordul, ha nekem jóra fordulnak a dolgaim" - mondta a pápa hangoztatva, hogy ez a szemlélet "selejtezi" az embereket, kizárja a szegényeket, feláldozza a lemaradókat a fejlődés oltárán.
    
"Ez a járvány éppen arra mutatott rá, hogy nincsenek különbségek és határok a szenvedésben, mindannyian egyformán törékenyek, egyenlők, ugyanannyira értékesek vagyunk" - jelentette ki Ferenc pápa. Azt sürgette, hogy a jelenlegi vészhelyzet "rázza fel belülről" az embereket az egyenlőtlenségek, igazságtalanságok orvoslása érdekében. "Irgalmasságot gyakoroljunk a gyengébekkel szemben, csak így építhetünk új világot!" - hangoztatta Ferenc pápa.
    
A vasárnap délben mondott Mennyek Királynője imádságot kísérő beszédében a pápa hozzátette: "Az élet és a történelem viharában a keresztények válasza nem lehet más, mint az irgalmasság gyakorlása". Megjegyezte, hogy a könyörületes szeretet nem "ájtatos szenteskedést, általános állami segélynyújtást, hanem szívből fakadó segítést" jelent. A keresztény irgalmasság vezesse a nemzeteket és intézményeket a jelenlegi válság szolidáris kezelésében - mondta.
    
Ferenc pápa a húsvétot most ünneplő keleti katolikus és ortodox egyházak hívőit üdvözölte. Kifejezte óhaját, hogy a kölcsönös testvériség segítse őket főleg ott, ahol a keresztények kisebbségben élnek.        Március 15. óta Ferenc pápa most először hagyta el a Vatikánt. Szokásos régi autójával, egyetlen kísérővel ment át a Szent Péter tértől a nem messze lévő Santo Spirito in Sassia templomba, amely az Isteni Irgalmasságnak van szentelve. Az egyházfő a húsvét utáni első vasárnapra eső Isteni Irgalmasság ünnepnapján Fausztina nővér szentté avatásának huszadik évfordulójáról emlékezett meg.
    
A lengyel nővért (eredeti nevén Helena Kowalskát), az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának szerzetesnőjét II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, majd 2000-ben ezen a vasárnapon avatta szentté.
    
Az idei április 19-re esik a tizenötödik évfordulója XVI. Benedek pápává választásának. A 2013-ban lemondott, azóta a Vatikánban élő nyugalmazott pápa a napokban töltötte be 93. évét.

Forrás:MTI