Önkéntes pótunokák jelentkezését várják
SZEMlélek 2020. április 21.

Önkéntes pótunokák jelentkezését várják

A kedden útjára indított Hogy tetszik lenni? elnevezésű kezdeményezés keretein belül, amely az otthonaikba kényszerült idős korosztályt köti össze olyan szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal, akik aktív telefonos kapcsolattal társaságot tudnak biztosítani számukra.

htl_1.jpg

A Hogy tetszik lenni? kezdeményezés keretén belül az együttműködő szervezetekkel, köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve kötjük össze a koronavírus legveszélyeztetettebb csoportjába tartozó, otthonaikba kényszerült idős korosztályt szabadidővel rendelkező fiatalokkal - idézi a közlemény Nagy Rékát, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetőjét.
    
A két generáció közötti kapcsolat felélénkítése mellett a központ célja az értékteremtés, hagyományőrzés is. Ezért minden héten új témával foglalkoznak az idősekkel folytatott beszélgetések során. Szó lesz a legjobb receptekről vagy katonatörténetekről, arról, hogyan szórakoztak régen és ma, de előkerülnek a randik és az első szerelem történetei is.
    
A program mindenki számára nyitott. Minden felkészítés, meghallgatás, és kapcsolattartás online zajlik, így az ország bármelyik pontjáról jelentkezhetnek a kommunikatív fiatalok.
    
Bővebb információ a fesztivalonkentes.hu oldalon érhető el.

Forrás:MTI