Szlovákiában nem tartják meg az érettségi vizsgákat
SZEMlélek 2020. április 23.

Szlovákiában nem tartják meg az érettségi vizsgákat

Elmarad az érettségi a koronavírus-járvány miatt Szlovákiában - jelentette be Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter csütörtökön.

szlovakia.jpg

A szlovák kormány még márciusban úgy döntött, hogy az írásbeli vizsgákat törli, akkor azonban még úgy volt, hogy a diákok szigorú higiéniai feltételek mellett szóban érettségizhetnek.

A mostani döntés szerint szóbeli sem lesz, a középiskolások érettségi helyett az elmúlt négy évben megszerzett jegyeik átlaga alapján kapják meg a végső értékelést az érettségi bizonyítványban. Az érettségi tantárgyaknál az év végi jegyek mellett a harmadik és a negyedik évfolyam félévi eredményeit is figyelembe veszik.

A végzős diákok május 12-ig kapják az érettségire javasolt jegyet, május 15-ig jelezhetik, ha azzal nem elégedettek, és klasszikus szóbeli vizsgát tehetnek a jobb jegy érdekében - mondta az oktatási miniszter.

Az intézkedés 41 ezer végzős diákot érint. A tanítás a középiskolák végzőseinek május 7-én ér véget.

(Forrás: 444.hu)