Karanténba zárhatjuk-e Jézust?
Gégény István 2020. április 27.

Karanténba zárhatjuk-e Jézust?

Az online misék kapcsán formálódó közös gondolkodás során érdemes figyelembe venni, hogy a probléma lényegének kevés köze van a járványügyi intézkedésekhez.

jezusegyedul.jpg

"Ha ezt az áldott szentséget csak egy helyen szolgáltatnák ki, csak egyetlen pap változtatná át az egész világon, mit gondolsz, mekkora vágy hajtaná arra a helyre, ahhoz, az Istenpapjához az embereket, hogy lássák az isteni titkok ünneplését?"

Az alábbi idézet Kempis Tamás Krisztus követése című írásában szerepel (azon belül a 4. könyv 1. fejezetének VII. pontjánál olvasható – Pázmány Péter a Biblia mellett ezt a kiadványt ajánlja leginkább a keresztény hívek kezébe). Egészen mélyről kellett előásnom a felvetést, ugyanis nem mostanában, hanem 22 éve olvastam, nem is magyar nyelven, mégis ez visszhangzik bennem napok óta, különösen az online misék "lehetősége" kapcsán.

Két írás is megjelent e témában nemrég a SZEMlélek felületén: az egyiket egy laikus írta, akinek saját kérésére nem közöltük a nevét, a másikat értékmagazinunk szerzője, Hodász András katolikus pap. A két cikk látszólag ellenpontokat fogalmaz meg, valójában azonban nagy egyetértésben állítják, hogy valami nincs rendben a katolikus egyházban, Magyarországon mindenképp. Nem ők az egyetlenek, ugyanis jelentős hatást váltottak ki ezek a gondolatok, rengetegen megosztották, sokan hozzászóltak, s a szerkesztőségünkhöz eljutó információk alapján a hazai klérus köreiben is intenzív belső dialógust eredményezett e cikkek megjelentetése. A magam részéről nem szeretném egyik fél gondolatait sem részletesebben kommentálni – megtették ezt már olvasóink –, nem a kamera valamelyik oldaláról szólnék hozzá az eseményekhez. Inkább arra keresem a választ, vajon mit szólhat mindahhoz Jézus, amit mi így, együtt, laikusok és klerikusok egyházként megvalósítunk.

Egyrészt meggyőződésem, hogy ideális esetben nem sok keresnivalója van egy ilyen polémiának a nyilvánosság terepein. Hogy mégis itt fogalmazódtak meg a szentségek kiszolgáltatása és a járványügyi korlátozások összefüggésének dilemmái, arra utal, hogy nincs igazán megfelelő terepe az egyház tagjai közötti érdemi – András atya szavaival élve – kooperációnak. Ezt a fájó hiányt sokan régóta tapasztaljuk, a legkevésbé sem a koronavírus idézte elő, legfeljebb felszínre hozta. Könnyű lenne most laikus oldalról a papság felé mutogatni, nem is lenne teljesen alaptalan a pásztoroktól elvárni, hogy aktívabban és figyelmesebben kommunikáljanak a nyáj felé, ha már ők a pásztorok... De nem felelőst szeretnék keresni, inkább a megoldás után tűnik helyesnek kutatni.

Kifejezetten hálás vagyok az olvasói levél szerzőjének, amiért a fenti idézet szellemében annak a vágynak ad hangot, hogy ne elégedjünk meg félmegoldásokkal, hanem kreatívan keressük a szentségekhez járulás lehetőségeit. Bevallom, pár éve talán még magam is megfogalmaztam volna ilyesmit, de mostanra számos tapasztalattal "gazdagabban" (ami inkább szegénységet eredményezett)

beletörődtem a rendszer sajátosságaiba, s elfogadtam, hogy egy darabig nem lesz itt se gyónás, se áldozás.

Ugyancsak köszönettel tartozom Hodász Andrásnak, amiért a provokatívan feldobott labdára asszertív választ adott, amely az önkritikától sem mentes. Nem klasszikus papi reakció, sokan hozzá tudnánk szokni ehhez a stílushoz.

Hogy képbe kerüljek ebben az egész témában, felhívtam néhány pap barátomat, de az a kép, ami ezáltal kirajzolódott előttem, nem igazán a tisztázást segítette elő. – Mindenféle magánakciók zajlanak, zavaros helyzet alakult ki – közölte egy vidéki plébános. Olyannyira nem tudta, mi a helyes teendő részéről aktuálisan, hogy felhívta néhány paptestvérét. Egyikük azt felelte neki, ő mindenkit megáldoztat, aki ezt külön kéri. Egy másik katolikus lelkipásztor teljesen elzárkózott ilyesmitől, szerinte "ott van a lelki áldozás". A megkérdezett plébános mégis világosabban tudja már, mi a feladata szentségkiszolgáltatás terén, mert – nem zárja ki, hogy a SZEMléleken közzétett cikkek hatására is – körlevélben tájékoztatást kapott a püspökségétől, miszerint ha a pap és a hívő is ott van a nyitott templomban, akkor ki lehet szolgáltatni az Oltáriszentséget. Ez a plébános szerint nem találkozik ugyan az MKPK 637/2020. számú, 2020. március 17-én kelt rendelkezéséhez kiadott liturgikus mellékletében foglalt kijelentéssel, miszerint "kivételes (és csakis kivételes esetben!) megengedett az áldoztatás", de innentől saját püspöke utasításait követi.

Maga Hodász András is – az előszállási plébánoshoz hasonlóan – a kezdeményezőkész papok közé tartozik. Olyannyira, hogy az április 26-án bemutatott, online közvetített szentmise közepén arról tájékoztatta a nézőket, hogy mikortól lesz a templomban aznap áldoztatás (az egyházközséghez tartozók számára). Azt saját maga mesélte el legutóbbi írásában, hogy miként hívtak rá rendőrt, amikor közgyónásra biztosított – a hatósági korlátozások és egyházi szabályozás keretein belül – lehetőséget.

Az összkép nagyjából úgy fest mindezek alapján, hogy lehet is gyónni és áldozni, meg nem is. Attól függ, hogyan áll hozzá a helyi klerikus és/vagy mennyire kérlelik ezt a hívek. Ami a magánakciókat illeti, két olyan szentségkiszolgáltatási esetről is értesültem az elmúlt napokban, amelyek kapcsán az érdeklődésemre tájékoztatást adók hozzátették: erről ne számoljak be, nehogy mások megtudják.

Ilyenekről értesült egy másik katolikus pap is, aki határozottan ellenzi az efféle – saját szavaival élve – "partizán akciókat". – Tisztességtelen az ilyen bennfennteskedés.

Ha már Isten Egyházában is barátsági, ismeretségi alapon járnak a szentségek, akkor nagy baj van – fogalmazott. Szerinte vagy minden hívőre vonatkozik egy szabály, vagy senkire.

És innentől kezd érdekessé válni a kérdés, hogy vajon mit szólna mindehhez Jézus. Ehhez szeretném felidézni Szent Pál apostol hasonlatát, amelyet a Korintusiakhoz írt első levelében fogalmazott meg. Az alábbi részlet a 12. fejezetben olvasható (12-27. versek).

"Az egyház Krisztus teste. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztség által: akár zsidó, akár pogány, akár rabszolga, akár szabad. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. A test sem egy tagból áll ugyanis, hanem sokból. Még ha a láb azt mondaná is: "Nem vagyok kéz, nem tartozom tehát a testhez", mégis a testhez tartozik. Ha pedig a fül mondaná: "Nem vagyok szem, nem tartozom tehát a testhez", mégis a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol maradna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag föladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Ám sok a tag, de a test csak egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem", vagy a fej a lábnak: "Nincs rád szükségem." Ellenkezőleg, a gyöngébbeknek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt, a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak viszont nincs erre szükségük. De Isten azért szerkesztette meg a testet és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi. Ti Krisztus teste vagytok s egyenként tagjai."

Számomra egészen nyilvánvaló, hogy ez a test, az egyház jelenleg szenved – merthogy vannak tagjai, akik szenvednek. Lehet, hogy a kéznek, legalábbis néhány ujjnak, netán a nyaknak nem fáj az, amit megélünk, de igenis vannak olyan tagok, testrészek, amelyek úgy érzik, tehetnénk valamit, mégsem tesszük meg. Ne áltassuk magunkat, ismétlem: ez a szenvedés nem a karanténról szól. Hanem arról, hogy valódi testként működünk-e mi, akik az egyházat alkotjuk. A járvány nem tett mást, mint az általa előidézett korlátozások révén kérlelhetetlenül őszinte türköt állított elénk.

Az egyik pap, akivel beszéltem, Tarzíciusz példáját hozta fel kreatív lehetőségként (se a fiatalember nem volt pap, se azok, akiknek elvitte az Oltáriszentséget), gyakorlatilag megismételve az olvasói levél alapgondolatát, társulva Kellermayer professzor felvetéséhez is. Ki tudja, vajon miért nem élünk a laikusok bevonásának lehetőségével, bő fél évszázaddal a II. Vatikáni Zsinatot követően... – Miért nem keressük a jelen helyzetben is megtehető lépéseket ahelyett, hogy azon ügyeskednénk, miként játszhatnánk ki a szabályokat – buzdított cselekvésre a katolikus lelkipásztor.

A címbeli kérdésre mindezektől függetlenül könnyű választ adni, talán túlságosan is egyszerű: dehogy zárhatjuk Jézust karanténba! Ott van mellettünk bármikor, bárhol. Az viszont nagyon is lehetséges, hogy kényelemből, beletörődésből, konfliktuskerülésből elbarikádozzuk magunkat a kegyelmi adományoktól a félmegoldások eszköztárával. Számos példa mutatja, hogy

létezik olyan ösvény, amelyen járva a hatósági szabályok is betarthatóak, s a szentségekhez járulás is legalább feltételesen biztosítható. Egy dolog kell ehhez: spiritusz. Ahol van, ott születnek megoldások. Ahol nincs, ott marad a várakozás, hogy majd valaki más lép valamit, valakik valamikor feloldják a valamit, addig meg a laikusok "így jártak".

Bizonyos szempontból akár még az sem tenne rosszat az egyháznak, ha elhúzódnának a korlátozások, mert így egyre kevésbé úszhatnánk meg annak a kényszerét, hogy választ adjunk a járvány idején felszínre került, régóta fennálló problémákra. Ha pár hét múlva – akár dél-koreai mintára – újra kezdene visszaállni a liturgikus rend a megszokott kerékvágásba, akár legyinthetnénk is, hogy "ezt is megúsztuk". A hitéletet azonban nem megúszni kell, a válságokat nem elsősorban túlélni, hanem átélni vagyunk hivatottak. Összekapaszkodva, egymást támogatva, akár együtt szenvedve működhetünk egy testként.

Hodász András atya iránymutatását megfogadva, feltételezve, hogy megadtuk a kellő türelmet a pásztoroknak, főpásztoroknak – hiszen eltelt egy teljes hónap a nyilvános liturgiák felfüggesztése óta –, eljött az ideje a kooperációnak. Ez lehetne maga az a bizonyos megoldás. Ki akadályozhatna meg bárkit abban, hogy levelet írjon saját főpásztorának, arról érdeklődve, hogy hol, mikor és miként járulhat szentségekhez – különös tekintettel a szentáldozásra és a gyónásra? Nem általában, hanem konkrétan... Esetleg miben lehetne segítséget nyújtani, hogy az Oltáriszentség eljusson azokhoz, akik részesülni szeretnének a szentáldozásban? Nem általában, hanem konkrétan...

Az alábbi listában összefoglaltam a hazai latin szertartású katolikus egyházmegyék vezetőinek nyilvánosan közzétett elérhetőségét. Csak egy e-mail, nem kerül semmibe, ám akár sok gyümölcsöt is eredményezhet.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Palánki Ferenc püspök
hivatal@dnyem.hu

Egri Főegyházmegye
Dr. Ternyák Csaba érsek
eger@egyhazmegye.hu

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Dr. Erdő Péter bíboros
ebp@katolikus.hu

Győri Egyházmegye
Dr. Veres András
ehivatal@gyor.egyhamegye.hu

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Dr. Bábel Balázs
hivatal@asztrik.hu

Kaposvári Egyházmegye
Varga László
kaposvar@egyhazmegye.hu

Pannonhalmi Területi Apátság
Hortobágyi T. Cirill OSB főapát
hivatal@osb.hu

Pécsi Egyházmegye
Dr. Udvardy György apostoli kormányzó
irodaigazgato@pecs.egyhazmegye.hu

Szeged-Csanádi Egyházmegye
Dr. Kiss-Rigó László püspök
egyhazmegye@szeged-csanad.hu

Székesfehérvári Egyházmegye
Spányi Antal
hivatal@szfvar.katolikus.hu

Szombathelyi Egyházmegye
Dr. Székely János püspök
szombathely@katolikus.hu

Váci Egyházmegye
Marton Zsolt püspök
iroda@vaciegyhazmegye.hu

Veszprémi Főegyházmegye
Dr. Udvardy György érsek
ersekseg@veszpremiersekseg.hu

Zárszóként következzen néhány reakció, amelyek a témában közzétett, fentebb említett cikkeinkre érkeztek.

Az olvasói levélre:

"Hibátlan gondolatok."

"Szívemből szól!"

"Nagyon helyesnek tartom a cikkben foglaltakat! Ébredjünk rá, hogy valami nincs rendben!!!"

"Megint valaki (persze névtelenül...) nagyon okos szeretne lenni és ráér karanténban..."

"Bennünk is forognak ezek a gondolatok, a megoldásra, segítségre nyújtásra nyítottan várakozunk"

"Vegyük figyelembe azt is, hogy ez egy átmeneti időszak, amit valahogy túl kell élni, majd elmúlik és mehetünk újra templomba. Most csak annyink van, hogy bekapcsolódunk az online misékbe. Még ez is jobb, mint hónapokig mise nélkül, mert 20 éve ez lett volna, sőt, még 10-15 éve is."

"A cikk szerintem nem arról szólt, hogy most misézni kellene a járványos időszakban, hanem arról, hogy a hívekhez most is el kellene juttatni az oltáriszentséget, azokhoz, akik szeretnék magukhoz venni. A cikk írója szívesen részt venne ebben."

Hodász András atya írására:

"Nagyon jó írás, igazi keresztény megközelítésű!"

"Jézus mit tenne az adott helyzetben? - erre kell válaszoljon mindenki magának, hívek és papság a lelkiismerete szerint, ez ilyen egyszerű!:)"

"Köszi, atya, hajrá! Veled, veletek vagyunk! Szívből remélem, lesz egyszer pap fiam!!!"

"Köszönjük, megfogadjuk az építő gondolatokat. Országosan is bejönne, az élet minden területén. Meg lehetne próbálni."

"Nagyon egyetértek András atya írásában adott korrekt, világos és építő jellegű válaszával. Csak közösen, együtt gondolkodva és cselekedve jöhetünk ki ebből a rendkívüli kemény helyzetből."

(Nyitó illusztráció forrása: MythAddict Twitter-oldala)