Te is csak statisztikai adat vagy egy táblázatban?
Gégény István 2020. május 20.

Te is csak statisztikai adat vagy egy táblázatban?

A járványhelyzet kommunikációja felerősítette, amit sokan eddig is észleltek: a globális piacgazdaság olyan világot teremt, amit egyre sürgetőbb lenne emberségesebb rendszerre cserélni.

stat1.jpg

Tudod, mit jelöl a fogyasztási egység kifejezés? Például téged, aki e sorokat olvasod. A statisztika szakterülete ezt a kifejezést alkalmazza a „modern” emberre, merthogy a felvilágosult globális közmegegyezés gazdasági szempontból fogyasztónak tekint minden személyre. Pedig amikor kisiskolás voltam, a „fogyasztó” kifejezést még az izzóra használtuk, meg a hűtőre, a fagyasztóra. És lehet erre legyinteni, hogy kit érdekel ez a KSH munkatársain kívül, de amikor azt látod leírva és ezerszer megemlítve, hogy az egészségügy, az oktatás, a kultúra területét egyként egy olyan kormányzati szervezet irányítja, amelynek nevében ugyancsak az a közgazdasági jellegű megközelítés érvényesül, miszerint hazánk polgárai a politikai vezetők szemében „emberi erőforrások”, már kissé nyomasztóbb az összkép.

Nem szívderítő belegondolni, hogy a rendszer – amit mi építettünk ki és tartunk fenn – számára gyakorlatilag egy adatsor, esetleg egy mező vagy csupán velem együtt egy nagy táblázatban.

Áthelyezhető, kipipálható, összesíthető. Sőt, bizonyos országok esetén akár törölhető is (ha útban van, ha önként kéri, ha ...).

Aki hozzám hasonlóan nem az operatív törzs tevékenységéről rendszeresen beszámoló tájékoztató videó nézésével tölti ki azt az idejét, ami esetleg felszabadíthatóvá vált volna a karantén idején, az is valamiként értesül a legbeszédesebb számadatokról: mennyi fertőzött van aktuálisan, hányan gyógyultak meg, mennyien haltak meg aznap. Számok, adatok, statisztika – mint jelöletlen, kevés jelentést hordozó, nagyjából jelentéktelen rovátkák egy börtöncella falán.

Talán nem Ferenc pápa az első ember, aki felismerte, hogy jó lenne rendszert váltani, több emberséget csempészni a profitorientált, a jólétet GDP-ben, vagyis produktivitásban mérő berendezkedésbe. Mégis ő tűnik annak a prófétának, akinek a szavát egyre többen képesek és akarják meghallani, s kezdik „lefordítani” a vallási frázisoktól egyébként is mentes üzeneteit köznyelvre. Hogyan lehetne kikerülni egy olyan, könyvcímben is megfogalmazást nyerő felkiáltást, miszerint „ez a gazdaság öl”? A Laudato si’ kezdetű pápai enciklika nem csupán elgondolkodtató olvasmány, hanem alapmű minden felelősen gondolkodó ember számára. A 2015-ben megjelent írás csak a felületes szemlélő számára tűnik amolyan környezetbarát dokumentumnak, amely mentén rá is próbálták aggatni némelyek a katolikus egyházfőre a „zöld pápa” címkét. Bár a későbbi, magyar vonatkozású további címkékhez képest ez még egy udvariasabb tévedésnek tekinthető, ettől még téves próbálkozás:

a világ folyamatait nagyon is átfogóan értő és értelmező egyházi vezető valójában egy új (bár sokkal inkább eredeti, ilyen értelemben ősi) világrend alapjait vázolta fel, s azóta sem gondolta meg magát. A fenntartható jövő záloga szerinte ugyanis az ember és a természet kölcsönös együttműködésén, harmóniáján alapul.

Az élhető világ cél szerinti fókuszában épp ezért nem a pénznek, hanem az emberi méltóságnak kellene állnia. Álljon itt egy beszédes idézet, szintén a pápától: „lehengerlő termelési és fogyasztási ritmust diktáló, extravagáns luxust és kevesek számára aránytalan nyereséget hozó civilizációnknak visszább kell váltania”. E témáról azért nem írok bővebben, mert épp ezen a héten zajlik a Laudato Si’ Week nevű világrendezvény, amely mentén külön cikkben is kitérünk majd Ferenc pápa iránymutatásának, jövőképének részleteire.

Fel szeretném ugyanakkor hangosítani azt a morajt, ami jól jelzi, hogy nem csupán a Vatikán árnyas folyosóin elmélkedve sétáló fehér reverendás apostolutód forgat ilyen gondolatokat a fejében. Nem elsősorban nagyhangú ifjú vészjósokra szeretnék utalni, hanem például arra a kezdeményezésre, amelyet magam is a kezdő 100 aláíró egyikeként szignáltam. Az „Életigenlő társadalmat és gazdaságot!” című petíció csak röviden foglalkozik azzal az aggasztó helyzetképpel, amit mindannyian ismerünk, tapasztalunk. Annál több konkrét részlet, cselekvési terv mentén való konkrét elköteleződéssel igyekszik minden résztvevő tenni a változásért. Két beszédes részlet a kiáltványból: "A pénzkibocsátás a közösségi szükségleteket és a természetet szolgálja, ne a bankok extraprofitját és újabb adósságok létrejöttét." "Elvárom, hogy a politika és a gazdaság az erkölcsre, az igazmondásra és az együttműködésre épüljön a társadalom aktív bevonásával, s hogy sikerességünket a pénzügyi mutatószámok helyett jólléti mutatókkal mérjük."

Hasonló jövőformáló törekvésről olvashatunk a Szemle.hu válogatásában is: világszerte tudósok, színészek, alkotók ezrei kapaszkodtak össze a napokban annak reményében, hogy nem ott fogjuk folytatni a járvány után, ahol a karanténba vonulás előtt abbahagytuk. Így történhetett, hogy

Robert de Niro és Udvaros Dorottya együtt kérik: ne térjünk vissza ahhoz a „normalitáshoz”, ami a korábbi életünket jellemezte.

Az alapkérdés ennyi: úgy szeretnéd leélni az életedet, mint egy adathalmaz eleme, vagy valami célod is van? Erre vonatkozóan egy másik cikket ajánlok a Szemle.hu válogatásából, amely Geszti Péter karanténban fogant gondolatait tárja elénk.

A válasz akármennyire is nyilvánvaló, eddig valahogy nem bírt életképesen megfogalmazódni és cselekvéssé nemesülni a társadalmi megújulást előmozdítani képes közakarat. A koronavírus egyik legfőbb üzenete, leckéje az lehet számunkra, hogy

ha magunktól nem voltunk képesek kiszállni a mókuskerékből, leülni és átgondolni, így akarjuk-e tovább folytatni, akkor nesze, itt van nekünk egy fájdalmas, remélhetőleg kijózanító erővel bíró pofon.

Meggyőződésem szerint egyikünk sem úgy akar élni, hogy ha majd véget ér földi élete, mindössze egy szám legyen a hírekben – vagy még annyi se. A bontakozó kezdeményezések, szárba szökkenő összefogások arra utalnak, hogy akár rövid időn belül átfordítható a megbillent világhajó vitorlája más, emberségesebb szelek felé. Alighanem a halogatás, a hitetlenség a legfőbb akadálya annak, hogy ez megtörténjen. Az aktuális hullámok, amelyek akár fenyegetőnek is tűnhetnek, még a kezünkre is játszhatnak.

Cselekvés most, vagy sóvárgó ábrándozás egy remélt valamiről, amit valakik majd valamikor valahogyan megvalósítanak – nélkülünk, helyettünk. Ideje választani.

(Illusztráció: zonealarm.com)