Vendég+látás - egy különleges kiállítás képei
SZEMlélek 2020. május 22.

Vendég+látás - egy különleges kiállítás képei

A Pannonhalmi Főapátság virtuális ízelítőt ad a Vendég+látás című fotókiállításból, amíg látogatható nem lesz.  

6a30d6b7-2fae-4a17-9a72-d6a032cbd9c5.jpg

(Stiller Ákos fotója)

Aki nyitott a vendégségre, jó eséllyel érdeklődő, alkalmazkodó, sőt, elfogadó, és hajlandó tanulni is. Hiszen vendéglátó és vendég egymásra utalva, egymással közösen kell kialakítaniuk azt a légkört, amiben kölcsönösen gazdagodni tudnak.

Az egyházak sokféleképpen hívnak vendégül bennünket és mi is vendégségbe hívjuk életünk sok területére az egyházakat, a vallást. Ma vendéglátók vagyunk, holnap vendégek leszünk. A pannonhalmi főapátság egy csoportos dokumentarista fotókiállítás által kívánja megvizsgálni ennek a kölcsönös vendégségnek a színét és fonákját, hogy ezáltal is jobban láthassuk közös céljainkat és megérthessük saját motivációinkat is. 

Az apátság vendégül hív kortárs fotográfusokat, hogy az ő vendégségeiken keresztül láthassák új szemszögből a kiállítást látogatók, mit is jelenthet még vendégségben lenni. A kiállító négy alkotó, Németh Sz. Péter, Stiller Ákos, Szombat Éva és Zellei Boglárka az egyház és a mindennapok találkozási felületét vizsgálja, ahol a vallásos és a profán létünk felületei érintkeznek.

Vajon a 21. századi életvitelünkből sok tekintetben következő közönyt és elunt, jelentés nélküli rutinokat találnak-e, vagy létrejön valamilyen kölcsönhatás, akár feszültség, akár katarzis? 

Ízelítő a képekből: