Geszti Péter: A karantén nekem szárnyakat adott
Gégény István 2020. május 23.

Geszti Péter: A karantén nekem szárnyakat adott

Noé címmel új klipet tett közzé a sokoldalú előadóművész, aki a dal kapcsán a SZEMléleknek elmondta: az újrakezdéshez nem elég felelősen gondolkodni, hanem tenni is kell a változásért.

noe.jpg

– Aki megnézi ezt a videót, eszébe juthat számos olyan friss kezdeményezés, amelyek arra hívnak, hogy jó lenne nem ott folytatni a járvány után az életünket, ahol a karanténba vonulás előtt abbahagytuk. Volt-e ilyesmi gondolat a dal megalkotásakor benned?
– Egyrészt én is csatlakoztam a művészek által elindított kezdeményezéshez, mert ugyanezt gondolom, ráadásul eszerint is élünk. Meg is beszéltük a feleségemmel, hogy változtatni fogunk az életünkön: nem fogunk visszatérni abba a folyamatos rohanásba, ami jellemezte az eddigi életünket. A dal viszont jóval korábban született: hosszú ideje megírtam, aztán két évvel ezelőtt felvettük, de előbb egy másik dalt hoztunk ki, utána jött a Jazz+Az arénás buli. Nem akartam azonban, hogy ez a dal elsikkadjon, s már amikor felvettük, ott volt bennem, hogy egy animációs klipet kellene hozzá készíteni, de nem találtunk ehhez megfelelő embert. Miután elszabadult a járvány, a karanténban eszembe jutott, hogy bár ez a dal személyes világvégék által inspirálva született meg, de most kapott egy erős aktualitást. Gyorsan futottam még egy kört, és találtam két animátort, akik bevállalták a klip elkészítését – egyébként ők sem értek volna rá, de a karantén miatt meg tudták csinálni.

– Maga a címválasztás, illetve amit látunk, hallunk, egyértelmű párhuzam a bibliai özönvizes történettel, amolyan parafrázisa Noé bárkájának, modern körülmények közé ültetve, felhőkarcolókkal, nagyvárossal, közlekedési eszközökkel.
– A Noé a címen túl még a refrénben is szerepel. Ez a dalszöveg igazából hirtelen kiszaladt. Épp egy másik dalon dolgoztam, és elindult magától ez a gondolat. Amikor pedig érzed a flow-t, akkor tudod, hogy nem szabad abbahagyni. Ki is írtam akkor magamból szinte a teljes szöveget, csak egy kicsit változtattunk rajta később. Ha úgy tetszik, ez valóban ez én parafrázisom: az újrakezdésről szól és arról, hogy

az embernek hinnie kell önmagában, és cselekednie is kell. Amikor azt látod, hogy összeomlik a világ körülötted, akkor neked kell tenni valamit. Ahogy a magyar mondásból ismerjük: segíts magadon, az Isten is megsegít.

Akkor lehet bízni abban, hogy jó szerencséd lesz, ha te magad megteszel érte mindent. Azt gondolom, hogy sokszor jönnek el kis világvégék az életünkben: amikor meghal valakid, amikor otthagy a szerelmed, ha elveszíted a munkádat, amikor be kell csuknod az üzletedet. Amikor úgy érzed, hogy vége van valaminek, éspedig súlyosan, és valami újat kéne helyette teremteni, azt alapvetően neked kell létrehozni. Egy ilyen aktív, cselekvő, hitből és szeretetből táplálkozó világteremtésre gondoltam, amikor megírtam ezt a dalt. Nekem is voltak nehezebb éveim, volt, hogy hosszú ideig tartott, amíg ki tudtam magamat rángatni egy gödörből. De sikerült, és ezekre nagyon büszke is vagyok.

– Az újratervezés nem ismeretlen fogalom, hiszen a navigációs rendszerek is gyakran üzenik ezt számunkra. Olyankor szokott ez előfordulni, amikor eltévedünk, letérünk a tervezett útvonalról. Szerinted a globális társadalomnak újra kellene terveznie, hogyan tovább? Hiszen te is másként szeretnéd folytatni az életedet.
– A dal kapcsán inkább az újrakezdés kifejezést használjuk. Ám az újratervezés nagyon gyakran jelen van az életben, olyannyira, hogy az egyik inspirációs előadásomnak ez is a címe: GPS (Geszti Péter Special). Ami a kérdésedet illeti, szerintem ez a két hónap lehetőséget adott arra, hogy otthon elgondolkodjunk. Átgondoljuk, hogy nem lehet így pazarolni tovább a Föld erőforrásait, nem lehet tovább folytatni ennek az űrhajónkat a tönkretételét. Mert valójában egy óriási űrhajóban utazunk, bár ezt nem is vesszük észre, amit telerakott a természet – nevezd akár gondviselésnek – egy csomó értékkel, kinccsel. De már túl sokan vagyunk, túl sokat akarunk, a XX. század óta a hedonizmus nevű új vallásnak hódol a világ. Ez viszont tökreteszi azt az űrhajót, aminek az életünket köszönhetjük. Ezt nem engedhetjük meg – eljött az ideje annak, hogy felelősebben gondolkodjunk, de fontos, hogy cselekedni is kell. Ezt egyéni szinten kell elkezdeni, aztán az egyének tudnak kormányzatokat is rákényszeríteni arra, hogy változtassanak a döntéseken. Nagyon kicsi léptekkel már haladunk is ebbe az irányba. Ha megnézed, mennyien termelnek zöld energiát fejlettebb országokban, ha megnézed, mennyi mozgalom, kezdeményezés létezik a világban, amelyek mind a környezetvédelemről szólnak... Csökkenteni a fogyasztást, fontosnak tartani a tiszta vizet, az erdők védelmét... Ezek még csírák, amelyek nem szökkentek szárba, nem nőttek elég nagyra, a hatalmi politikában még nem érvényesülnek.

– Tamáskodnék egy kicsit: nem tűnik naivitásnak ettől a magunk mögött néhány hónaptól azt várni, hogy tényleg megtörténjen valamiféle globális ébredés, ami jelentős pozitív változásokat eredményez az emberiség éltében – látod az ehhez szükséges kritikus tömeget?
– Egyáltalán nem látom, nincsenek is illúzióim erre vonatkozóan. Én csak azt mondom, hogy azok az emberek, akik képesek a gondolkodásra, akik képesek elvonatkoztatni a saját hétköznapi egzisztenciális problémáiktól, azok már rég felismerték azt, amiről most beszélünk. Nekik ez a két hónap plusz löketet adott ahhoz, hogy ezt a változást akár el is kezdjék megszervezni a saját életükben.

Olyannyira nincsenek illúzióim, hogy még azt is el tudom képzelni, hogy épp a fordítottja valósul meg mindennek: az emberek jobban rákapcsolnak a fogyasztásra, hiszen ki tudja, mikor jön a következő vírus.

Hiszen látjuk a globális felmelegedés hatásait, ami simán előidézhet egy olyan világvége hangulatot, ami nem azt erősíti az emberekben, hogy fogják vissza magukat a következő generációk érdekében, hanem addig éljünk, fogyasszunk, utazzunk, amíg lehet. Nem vagyok túl optimista, ugyanakkor muszáj abban hinnem, hogy nem olvasztjuk el magunk alatt az utolsó jégtáblát.

– A dalt is azért tetted közzé, hogy aki veled együtt szeretné pozitív irányba terelni a folyamatokat, az kezdjen bele a változtatásba, hajrá?
– Igen, bár van ennek egy egészen személyes vonatkozása is. Ez szerepel a refrénben: „ha ezen a világon semmi se várna már ránk, ha ezen a világon a semmibe fut is a bárkánk, hasítok új világot az éjből, hogy nőjön egy part a mélyből”. Igen, nekem kell tennem érte, hiszen én vagyok a férfi, a családfő, nekem kell apaként, férjként összeszednem minden tudásomat és bölcsességemet, hogy ha gond van, ha minden összeomlott, akkor új világot teremtsek! És ennek nagyon fontos az érzelmi oldala is: hogy mindezt szeretetből tegyem, hogy higgyek magamban. Ráadásul fura módon az új világ megalkotásakor jó lenne megőrizni a régit is.

– Nincs sok központi szereplője a Noé klipnek: egy fiú és lány párosa, egy tutaj, egy kutya és egy bot. Utóbbi ág mit szimbolizál a ti szándékotok szerint? A néző, befogadó majd kitalálja úgyis, számára milyen jelentést hordoz...
– Gyakorlatilag a dalszöveg lett újragondolva a klipben, és arra az egyszerű, szép dologra utal, hogy teljesen természetes, ahogy kutyasétáltatás közben eldobsz egy botot. De ha eltűnik, megszűnik ez a szép világ, akkor eltűnik a kutyasétáltatás, a faág – bottal üthetjük a nyomát. Ez volt az eredeti gondolatkör, a klip kissé varázsbotos utalása ugyanezt erősítve a cselekvésről szól. Semmilyen bonyolult összefüggés nincs a háttérben, csak egy egyszerű képes utalás.

– Ha tehát van akarat az emberben, akkor talál hozzá eszközt is.
– Ez így van.

– Úgy tudom, nem ez az egyetlen dal készült el részedről az otthoni karantén időszakában. Nincs vége tehát a zenei pályafutásodnak?
– Olyannyira nincs vége, hogy ebben az évben 30 különböző koncertem lett volna – remélem, minél többet meg tudunk tartani belőle. Folyamatosan járom az országot a saját zenekarommal. Befejeztem végre egy musicalt, amit négy éve tolunk magunk előtt a szerzőkkel. Az 1001 éjszakai meséiről szól, és szuper lett, bár azt még nem tudom, hol fogják bemutatni. A karantén segített elkészíteni az ehhez szükséges utolsó dalokat, de írtam legalább ugyanennyi további dalt. Írtam stand up jelenteket is, mert készülök egy önálló zenés estre, amely során többet fogok beszélni, mint énekelni. Mindezeken túl izgalmas produceri munkát végzünk feleségemmel és Major Istvánnal, valamint Roskó Péterrel: együtt készítjük elő a "Ha elfárad, elviszi" vígjátékot, amit júniusban kezdünk forgatni. Úgyhogy a Noé mellett más művekkel is foglalkozom...

– A Noé ilyen szempontból tekinthető akár egyfajta életjelnek is részedről, hogy folytatod az alkotást, érkeznek az újabb dalaid, műveid?
– A karantén kényszere számomra azt idézte elő, hogy az alkotás kapott újra szerepet az életemben. Olyasféle szabadság volt ez, amitől szárnyakat kaptam.

Beszélgetőtárs: Gégény István