Mi lenne, ha nem kellene vizsgát tenni a jogosítvány megszerzéséhez?
Gégény István 2020. május 28.

Mi lenne, ha nem kellene vizsgát tenni a jogosítvány megszerzéséhez?

Jelentős szakmai egyetértés övezi az örökbefogadást megelőző tanfolyam elengedhetetlen szükségességét, nem véletlenül.

orok.jpg

– A törvényjavaslat célja, hogy a gyermekek minél hamarabb örökbefogadó családhoz kerüljenek – így fogalmazott Novák Katalin államtitkár annak a törekvésnek az indoklásaként, amely számos más rendelkezés mellett feltételessé tenné az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon való részvételt. Eddig kötelező volt, nagyon helyesen, a jövőben azonban választható "extra" lesz az örökbe fogadni vágyók számára, amennyiben elfogadják a vonatkozó törvényjavaslatot.

Ez nagyjából olyan, mint ha a jogosítvány minél gyorsabb megszerzése céljával eltörölnék a tanfolyamon való részvétel és vizsga kötelezettségét (a párhuzam annyiban döccen, hogy az örökbefogadásra való felkészülés során a tanfolyam egyfajta vizsga szerepét is betölti, noha vannak egyéb konkrét vizsgálatok is a rendszerben). Ha nincs autóvezetői tanfolyam, kétségkívül gyorsabban ülhet volán mögé a jelentkező. Még az sem biztos, hogy ezzel a "gyorsítással" életveszélynek teszi ki saját magát és minden más közlekedőt – csupán nagyon valószínű. Hiába olvasott az illető sokat a közlekedésről, látott már másokat vezetni, netán beszerzett némi rutint a falu szélén vagy egy nagyobb parkolóban: az elmélettel megalapozott, gyakorlatias tanfolyam nem fölösleges időpocsékolás, hanem nélkülözhetetlen elem az autóvezetővé váláshoz vezető úton. És épp azért kötelező, mert nélkülözhetetlen.

Ugyanez igaz az örökbefogadásra való felkészülés részeként elvégzendő tanfolyamra, ami eddig kötelező volt. A hozzám eljutó információk szerint a tanfolyam nélkülözhetetlenségéről közvetlenül is tájékoztatták a gyermekvédelmi terület munkatársai az államtitkárt, petíció indult (amelyben ez szerepel: "Aggódunk, hogy a tanfolyam eltörlése rengeteg kárt okozna, miközben semmilyen előnye nem lenne, a tervezet sem fűz hozzá indoklást."), alapos helyzetelemző cikkek is születtek a témában – vagyis a döntéshozók nem mondhatják, hogy nem tudnák, mit cselekszenek.

És ez a gyermekek életét az autóvezetős analógiához hasonlóan kockáztató felelőtlenség azért bánt különösen, mert magam is örökbefogadó szülő vagyok. Másokhoz hasonlóan

végigjártuk az örökbefogadás útját, s jól emlékszem: ha nem lett volna kötelező, valószínűleg kihagytuk volna a tanfolyamon való részvételt.

Kell az a csudának, olvastunk már eleget a témában, van örökbefogadó ismerősünk, minek az nekünk... Egészen másképp láttuk a dolgot a tanfolyam elvégzését követően - olyannyira, hogy azoknak is szeretettel ajánlanánk az ilyen alkalmakon való részvételt, akik nem terveznek örökbefogadást. Önismeret, vagyis tükörbe nézés ez a pár tucat óra, éspedig az alapos fajtából. Ki vagy te, ki az a gyerek, aki hozzád érkezik, min ment eddig keresztül, mit él át majd veled együtt, min fogsz te keresztülmenni, hogyan lesztek ti egy családdá, mit vállalsz a befogadásával, mennyi sérülési és gyógyulási lehetőség kapujában állsz... Aki arra próbálja leegyszerűsíteni a tanfolyamot, hogy ott azt tanuljuk meg, mikor kell a gyereknek megmondani, hogy nem mi szültük, semmit nem ért a lényegből. Ezen a tanfolyamon a jelenlévők néha sírnak, néha kacagnak, előfordulhat, hogy jön az a mély, szinte kínos hallgatás. Hacsak nem durcás szoborként ülöd végig az egészet a sarokban (semmire nem kényszerít senki), könnyek nélkül biztosan nem fogod megúszni.

És ezek azok a könnynek, amelyek nélkül veszélyes bárkit örökbe fogadandó gyermek közelébe engedni. Pedig ha az lenne a valódi szándék, ami szavak szintjén elhangzik, bőven lehetne segítséget nyújtani az örökbefogadás terheinek megkönnyítéséhez. Nem feltétlenül a nevezett tanfolyam ingyenessé tétele a megoldás - ezzel is lehet segíteni, de az anyagi ráfordítás az egyik azon szűrők közül, amelyeket pont nem kiiktatni kellene, hanem bizonyos mértékig megőrizni, a gyermekek érdekében. Az örökbefogadás ugyanis olyan hivatás, ami egy életre szól, ami áldozatot követel, és egyszerre több ember életét változtatja meg, örökre.

A kaput nem elbontani kéne – a kerítés egy részével együtt –, hanem megolajozni.

Ilyen olajozást jelentene az adminisztrációs terhek csökkentése, a gyermekvédelmi munkatársak jobb megbecsülése, létszámuk növelése, a munkafeltételek javítása. Az eddigi sokéves várakozás – amivel az említett gyorsítást indokolják a politikusok – indoka nem a tanfolyam megtartása volt, hanem a sok (nem feltétlenül megspórolható) herce és hurca, a szűk keresztmetszet, amiből a várakozó szülők egy része talán csak annyit érzékel, hogy még mindig nem csörög a telefon.

Ha meg akarjuk spórolni az örökbefogadás intézményétől elválaszthatatlan bevezető könnyeket, annak nagy valószínűséggel keserves sírás lesz a vége. Amit a politikusok könnyítésként kommunikálnak, valójában veszélyeztetés. Lehet, hogy valamiért jó ötletnek tűnt, de ha ennyi hozzáértő ember egységesen kéri, nem tűnne se rossz döntésnek, se gyengeségnek módosítani egy elhibázott tervet.

(Illusztráció: ridikul.hu)