Puszi után négy szék távolság
GundelTakácsGábor 2020. május 31.

Puszi után négy szék távolság

Az utolsó májusi hétvégén újra megnyíltak a lelátók a magyar labdarúgó-szurkolók előtt. Egész más így egy meccs még akkor is, ha csak korlátozott számban léphetnek be az érdeklődők. De vannak furcsaságok.


2020-05-31_23.pngA járványra való tekintettel természetesen bizonyos óvatosságra még szükség van ahhoz, hogy szurkolni is lehessen és egyben a biztonságról se feledkezzünk meg. Idézem az MLSZ honlapjáról: „…kizárólag minden negyedik széken ülhetnek szurkolók. Az összes közösségi területen meg kell tartani a kellő távolságot (a mérkőzés előtt, alatt, után, ideértve a pénztárakat, a belépési pontokat, a büféket, illetve a mellékhelyiségeket is.”

Mivel jómagam nem voltam ott egyik stadionban sem, ezért nem tudom, hogy a pénztárakban, vagy a mellékhelyiségben megtartották-e távolságot. Valószínűleg volt, aki igen, volt, aki nem. A közvetítések tanúsága szerint viszont a szurkolótáborokban, azaz a „kemény magban” gyakorlatilag senki sem. Önfeledten drukkoltak anélkül, hogy a távolságot bárki komolyan vette volna. Hogy ezért jár-e büntetés a mérkőzést szervező hazai klubnak, erről nem találtam leírást.  Remélem nem, és azt is remélem, hogy senki nem fertőzött meg senkit!

A legfurcsább jelenetet azonban a Diósgyőr – Mezőkövesd meccs szünetében láttam. Valahol a főlelátón egymás mellett állt két idős ember – egy hölgy és egy úr - és beszélgettek. Aztán adtak egymásnak egy puszit, majd elindultak ellentétes irányba és leültek egymástól négy ülésnyire.

A szabályokkal mindig akkor van baj, ha nem betarthatóak, vagy ha nem életszerűek. A meccs nézésére vonatkozó szabály nyilvánvalóan nem betartható, mert nincs annyi szervező, hogy a pénztártól a lelátón át a mellékhelységig mindenkire rá tudjanak szólni, aki közelebb van a másikhoz négy ülésnél vagy másfél méternél. Csak akkor működik a rendszer, ha az érintettek együttműködőek és szabálykövetők. De nem is életszerű, mert szurkolni, főleg örülni a gólnak nem lehet másfél méterenként elszigetelve. A néni és a bácsi esete pedig tökéletesen rávilágít arra, amit akár előre is lehetett volna tudni, hogy akik egy háztartásból érkezetek a meccsre, azoknak teljesen fölösleges távolságot tartani a lelátón.

Erősen reménykedem, hogy nem az lesz a következtetés, hogy mivel a szabály se nem betartható, se nem életszerű, újra kitiltják a nézőket. Nyilvánvalóan a szabályalkotónak sem ez a célja. De azért annyira vegyük már komolyan magunkat, hogy nem alkotunk olyan szabályokat, amit minden fél összekacsintva kinevet! Már csak azért sem, mert ha esetleg baj történik és kiderül, hogy valamelyik meccsen tömeges fertőzés történt, akkor egy nevetséges szabály alapján a felelősöket se lehet megtalálni és számonkérni, az összekacsintásból viszont egymásra-mutogatás lesz. A legéletszerűbb az lenne, ha a szabályalkotók felnőttként kezelnék az embereket, felhívnák a figyelmet a veszélyekre, ajánlásokat tennének arra, hogy hogyan lehet biztonságosan szurkolni és mindenki, aki nem fél a fertőződéstől és úgy dönt, hogy kimegy a meccsre, az saját maga vállalja érte a felelősséget.

2020-05-31_14.png

A néni és a bácsi kedvenc csapatuk sáljával a nyakukban tökéletes példái voltak a helyzet abszurditásának. Puszit adnak egymásnak, majd a szabálynak megfelelően leülnek egymástól távol, aztán együtt hazamennek. Pedig a jegyvásárláskor alighanem megállapítható lett volna a lakcímkártyából, hogy akár egymás mellett is ülhetnének. Megérdemelnék, hogy komolyan vegyük őket. Mint ahogy komolyan kéne venni a sportot, sőt magát a járványt is.

A teljes jelenetet 1:07:55-től ide kattintva nézhetik meg.

Képek:m4sport.hu