Optikailag korrekt
Dr. Fekete Ágnes 2020. június 12.

Optikailag korrekt

A vakok meggyógyításának az evangéliumokban szimbolikus jelentősége volt. A mai korban megint különös értelmet nyert a szem: minden mögött ott a kérdés, hogy látják-e, megtudják-e? A politikailag korrekt kifejezést felcserélhetjük optikailag korrektre.

kep_29.jpg

Hiába vagyok jó és egyenes, ha nem látszom annak. Nem is gondolunk rá, de ez az egész gondolat a tizennegyedik században kezdődött, amikor elkezdtek mindent térben ábrázolni. Akkor egy hihetetlen optikai robbanás történt: az emberek már nem jelképesen, nem e világtól eltávolodottan festettek és alkottak, hanem perspektívában. Megszállt minket a háromdimenziós világ.

Amikor Krisztus úgy szenved egy oltárképen "igazán", ahogyan látni véljük, ahogyan optikai értelemben sejtjük, akkor egyszerre minden megváltozik az európai ember szemléletében.

Azután ez gördült tovább a filmekben, a televízióban és ma már az interneten is: Mit látok, mit adnak elém, mi az a valóság, amit a szemem befogad?
Talán mindenkinek volt már olyan élménye, mint nekem is, hogy jelen voltam egy adott helyen, aztán láttam a róla készült beszámolót egy újságban, és nem hittem a szememnek.

Érdemes kipróbálni, milyen bekötött szemmel rajzolni! Jó belül látni! Érdemes néha gátat szabni annak a vizuális erőszaknak, ami körülvesz. Amikor az ember csöndben van, akkor néha képes arra, hogy a belső látása felerősödjön a külsővel szemben.

Érdekes dolog ez a csend, mintha a fülünk tisztasága segítene a látásban. A szemünk értéséhez erre van szükség.

Dietrich Bonhoeffer írja Jézus mondásáról: "ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek" (Máté 6,5): "Jézus nem a keresztény ember vidám arcára gondol, mint mintaképre, hanem arra, hogy a helyes magatartás elrejtett, nem tud magáról. A szem sem látja magát, csak a másikat. Ez az elrejtettség egyszer nyilvánvalóvá lesz, de csakis Istenben és nem önmagában."

Befelé figyelni. Nem képet mutatni magunkról, hanem önmagunkat adni. Sokszor úgy járunk-kelünk ebben a világban, mint egy élő szemrehányás. Minden tettünk egy optikai elvárás: én ezt teszem, és neked ilyennek kell lenned.

Nemrég együtt voltunk egy imanapon. Az egyik barátomnak koszos volt a pulóvere. Szép barna folt éktelenkedett a kéken. Utána odamentem hozzá, és megköszöntem a foltot. Annyira jólesett az, hogy egyszer nem takargatja valaki, nem kér bocsánatot, és az a valaki ráadásul nem én vagyok. Felszabadító érzés, amikor valaki nem akar "látszani" ebben a hipervizualizált világban.
És Jézus mégis akar látszani. Azt mondja: a gyertyát nem az ágy alá tesszük.

Ha eljutottam arra a szabadságra, amikor megérintett Isten, legalább megsejtettem azt a világot, amelyben csak Isten létezik. Akkor ez az új világ meglátszik rajtam. Szükségképpen megjelenik Isten bennünk és általunk. Ez nem azt jelenti, hogy tettetjük magunkat, sőt az is lehet, hogy néha dühösek vagyunk, ahogyan Jézus is volt dühös. Mégis látszik, megjelenik Isten a szemünk előtt.
Szombaton sétáltam az erdőben, és a levelek zizegését hallva, valahogy megerősödött bennem ez az ima: "Uram, add, hogy lássalak, mert rossz a látásom. Elveszek a részletekben. Azt hiszem, hogy az számít, amit rólam tudnak, pedig valójában csak az fontos, amit belőled látnak." Akkor valahogy kitisztult bennem minden, elcsendesedett a természet is.