Csoma Sándornak volt ízlése a munka helyszínét illetően!
SZEMlélek 2020. június 16.

Csoma Sándornak volt ízlése a munka helyszínét illetően!

Zichó Viktor nemrég elérkezett fekvő kerékpárjával, az úgynevezett rekumbenssel Kőrösi Csoma Sándor sírjához azon az úton, amelyen egykor ő is végigment.

zicho.jpg

Nemrég a BME gépészmérnöki karának blogján készült Zichó Viktorral interjú abból az alkalomból, hogy eljutott tervezett céljához. 

Dardzsiling Nyugat-Bengál szövetségi államban 2000 méter magasan a hegyek között található. A város valamikor az Indiában élő britek egyik kedvelt üdülőhelye volt, itt találtak menedéket a hőség elől. Csoma Sándor síremléke a Mahabharat-hegység meredek oldalán, egy teaültetvényekkel teli völgy fölött található. Erről a városról jegyezte meg Zichó Viktor, hogy volt ízlése a munka helyszínét illetően! 

Kőrösi Csoma Sándorról még elmondta, hogy a helyiek kifejezetten felnéztek rá, és a munkájára, így hosszú ideig megmaradt a neve a közbeszédben. "Olyannyira emlékeznek rá a mai napig is, hogy amint az első kanami embereknek elmondtam, hogy magyar vagyok, egyikük így válaszolt: "Isten áldja a magyarokat, az én falumban magyar élt 200 éve. Csoma de Kőrös!" A kolostorban a szerzetesek is ugyanígy meleg szívvel, megbecsüléssel fogadtak. Megengedték, hogy bármely szertartásukat megnézzem, fotózzam és videózzam. Élelmet adtak nekem és megengedték, hogy sátorban aludjak a kolostor területén. 

"Hazaérésem után legelőször megköszönném Istennek, hogy végre otthon vagyok."

"Aztán jó sok időt eltöltenék a családommal és a barátaimmal. Igencsak felértékelődött bennem Magyarország, miután betekintést nyerhettem a világ más tájain is az emberek életébe, problémáiba, a politikába és az életkörülményeket is láttam. Szerintem Magyarország egy remek hely arra, hogy jó minőségű életet éljünk. Nem szabad elfelednünk, hogy néhány nyugat-európai országon kívül mással is össze kell hasonlítanunk hazánkat, és akkor rögtön nem lesz okunk panaszkodni." 

(Forrás: bmegepeszblog.hu és zicho.hu)