Óriási kérdőjelet hagy maga után a papi szolgálatból távozó teológiai tanár
Gégény István 2020. június 29.

Óriási kérdőjelet hagy maga után a papi szolgálatból távozó teológiai tanár

Dr. Füzes Ádám maga jelentette be döntését a közösségi médiában, indoklásként a családalapítási szándékot nevezte meg.

fuzesadam.jpg

Személyes hangvételű, ugyanakkor nyilvános levelet tett közzé a magyar katolikus egyház egyik papja, amelyet hozzájárulásával alább fel is idézünk, de eredeti helyén itt olvasható.

Az írás két fontos üzenete: "befejezem papi szolgálatomat", "nem szeretnék egyedül megöregedni". Ebben a két kijelentésben benne van az elmúlt időszakban felhevült cölibátus-vita lényege, s talán nem is lesz mostantól ugyanolyan az erről való párbeszéd.

Merthogy Ádám a legkiválóbb papok egyike volt, akit ismerek. Sőt, már akkor barátok voltunk, mikor még nem volt pap, így számomra egy kicsit kevésbé lesz nehéz ezentúl nem lelkipásztorként tekinteni rá. Olyan hamar lett belőle a liturgika "professzora" (ez a megszólítás a tudományos élet szabályaitól eltérően mintegy alanyi jogon járt a mi köreinkben az egyetemi oktatóknak), hogy egyik évben még hallgatótársak voltunk a Pázmányon, legközelebb már tanáromként tekinthettem rá. Ebből az időszakból való egy vicces véget érő folyosói beszélgetésünk. Azzal zárta ugyanis le a dialógust Ádám, hogy neki mennie kell órát tartania nekünk, de én csak menjek, tudja, hogy épp a bíboros megbízásából dolgozom egy előadás előkészítésén (ez volt a Mindentudás Egyetemének egyik érdekes mérföldköve), így fel vagyok mentve. Tanár-diák viszonylatban nehezen tudnék derűsebb üzenetet elképzelni.

Ádám a derű embere, ezt igazolhatja bárki, aki találkozott vele. S bár semmi vidám részlet nincs mostani bejelentésében, a közzétett levele alatt sorakozó reakciók hűen igazolják, hogy

nagyon is ilyen – mosolygós, humoros, érző szívű – papokra lenne szüksége az egyháznak.

Kimagasló elméleti tudása mellett a gyakorlatias pásztorok élvonalába tartozott: országos liturgikus intézetet, felnőttképzési intézetet vezetett, a közösségi alkalmakra és azokból fakadó szerteágazó kapcsolatrendszerre maga is utalást tesz búcsúlevelében, az egyházművészettől az ostyaellátásig számos területen töltött be vezető tisztséget.

Ezért is gondolom azt, hogy míg személyes életéért, saját döntéseiért ő felel, s ki tudja, merre folytatódik életútja, a katolikus egyház hazai vezetését igenis kényszerhelyzetbe hozta ez a távozás. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében például öt idei papszentelésre nyolc nyugállományba vonulás jutott. A magyarországi római katolikus egyházmegyék papi korfája hasonlóan kevéssé pozitív jövőképet sugall, noha a helyzetet valamennyire orvosolhatja az állandó diakónusok felé való nyitás. Erdő Péter például hat családos férfit szentelt szerpappá pár nappal ezelőtt.

S vajon ki volt – sok egyéb funkció betöltése mellett – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye állandó diakónusokért felelős referense? Igen: Füzes Ádám.

Hatalmas kérdőjel, s talán még nagyobb felkiáltójel marad hátra az egyház számára ennek a papi szolgálatnak a lezárulásával.

Következzen a búcsúlevél, azzal a megjegyzéssel, hogy érthető, ha néhány olvasónak ítélkezhetnéke támad, de tartsuk tiszteletben Ádám bizonnyal átimádkozott, megküzdött döntését.

* * *

"Füzes atya OFF - Búcsú

Kedves Testvérek!

Sokan ismeritek Ádám atyát, sokféle szerepben: kit általános iskolában tanítottam, kit főiskolán, egyetemen, kinek középiskolában voltam lelkivezetője, másokat eskettem, kereszteltem (akiket temettem, már nem olvassák ezt a levelet), vagy beteg rokonát látogattam, felnőtt hittanos, katekumen, Alpha kurzus résztvevője volt. Misék, szép nagyheti liturgiák, prédikációk, zarándoklatok, kirándulások, táborok – találkozhattunk, egy-egy villanásra, vagy pedig évtized hosszan. A sokféle szerepben sokfélét gondolhattatok rólam, sok mindent tanulhattunk egymástól, sok mindent köszönhetünk egymásnak.

A helyzetek, amelyekben együtt voltunk, általában véget értek, véget értek a tanulmányaitok, vagy engem helyeztek át az adott templomból. Huszonkét év papság után 2020. június 30-adikával ezek a jellegű találkozások végleg véget érnek, befejezem papi szolgálatomat.

Az elbúcsúzás gyásza van bennem, ha azokra gondolok, akiket eddig segíthettem, vezethettem, taníthattam, bármivel szolgálhattam: mert szeretettel tettem, és igyekeztem figyelni a rám bízottakra.
Talán most sokan csalódtok bennem, vagy akár haragusztok is. Megértem. Az Egyház tanítása szerint a pap “örökké” pap. Döntésemmel ezt a tanítást megsértem. Az elmúlt huszonkét évben azonban feladataimat a legjobb tudásommal, igyekezetemmel végeztem, munkáimat lezárva, befejezetten adtam át. Most is így szeretném ezt a 22 évet lezárni és elbúcsúzni.

Miért teszem ezt, ha nehéz is?

Negyvenes éveimben szeretnék egységes, igaz, hiteles életet élni. Egységben magammal, életvitelemmel, vágyaimmal. Nem szeretnék egyedül megöregedni. Szeretnék családot, megtalálni a társamat, akivel kölcsönös szerelemben élhetünk. Szeretnék mindazzal a jóval, ami bennem van, mindazzal a tudással, szakmával, amim van, dolgozni, szolgálni: ott, ahol szükség van rá. Hiszem, hogy megtalálom a társamat és a működésemhez szükséges külső kereteket.

Mit fogok csinálni?

A papi szolgálatból való kilépés miatt minden megbízatásomat, tisztségemet elveszítem. Ezzel együtt kapcsolatrendszerem túlnyomó részét is.

Azonban hitem Istenben töretlen, nagy bizalommal vagyok Felé, hogy amint eddig vele együtt jártam az élet útjait, most is mellettem áll szeretetével.

Eddig is az embereket szolgáltam, továbbra is ezt szeretném tenni, szupervizorként, coachként, trénerként, idegenvezetőként, stb.. Nem tudom még, hogy pontosan merre vezet majd ez az út, de van bennem elszántság, képesség a változásra, munkára. Nincs nagy tapasztalatom abban, hogyan kell karriert építeni a világban, hiszen 20 éves korom óta az Egyház adta a kereteket az életemben. Bízom abban, hogy megtalálom a kapcsolatokat az új világban.

Köszönöm az elmúlt évtizedekben mindenkinek a megelőlegezett bizalmat, nyitottságot, befogadó szeretetet, együttműködést, biztatást, támogatást!

Azzal a szeretettel és együttérzéssel búcsúzom, amivel eddig is voltam a rám bízottak felé. Az egyházi szolgálatom változik, én maradok ugyanaz a Füzes Ádám, akit megismertetek. Kérlek, hogy ne az ítélkezés, hanem a szeretet legyen a ti hozzájárulásotok is ehhez a nehezen kiérlelt döntésben és élethelyzetben felém.

Akit atyának szólítottatok eddig, maradok testvéretek:

Füzes Ádám
ember"

(Nyitóképek forrása: Magyar Kurír és Füzes Ádám közösségi oldala)