Kothencz János: Mi vagyunk a gyermekvédelem nehézipara
Gégény István 2020. július 02.

Kothencz János: Mi vagyunk a gyermekvédelem nehézipara

Csecsemőként lemondtak róla, ma sok ezer árva és nehéz sorsú gyermek pótapja. Paneldzsungelben misszionál, alaposan benne van a közéletben, de nem pártpolitizál. Nagyinterjúnk az ÁGOTA önkéntes közösség megálmodójával.

01_15.jpg
– 3 hónapos korában otthagyták az utcán, állami gondozásban nőtt fel, most pedig egy országos gyermekvédelmi szervezetet irányít, vezető beosztása van a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél. Óriási a kontraszt a kezdet és a jelen között. Minek tudja be ezt a különösen sikeres életutat?
– Ez a történet a jó Isten kegyelméről szól, nem az én sikeremről. 8 éves koromig Kecskeméten éltem, onnan Hajósra kerültem. Életem első szakrális élménye akkor ért, amikor visszatértem Kecskemétre, s a „két templom köze” néven ismert területen csavarogtunk a cimboráimmal. Bementünk a katolikus templomba. Szerintem oda nem illő módon viselkedhettünk, kicsit harsányak voltunk, mondta is Sasvári Jenő templomigazgató, hogy menjünk ki, ez nem játszótér. Ott volt mégis egy olyan csend-élményem, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Évtizedekkel később, teológus hallgatóként vissza is mentem oda, még élt az azóta elhunyt Jenő atya, és elmondtam neki, hogy itt szereztem az első hitélményemet. Abban a csendben, a magam egyszerű szavaival azt kértem, hogy vigyázzon rám a jó Isten, és bármi a terve velem, azt épségben megélhessem. Azt is kértem, hogy ne legyen nagy bajom, mert féltem az élettől, a jövőtől. Még nem tanultam hittant, de már kicsi koromban is sokszor szólítgattam az Urat. Nem akartam abban a közegben felnőni, ötvenedmagammal összezárva – sokat verekedtünk, magam is balhés srác voltam. Bíztam benne, hogy van valami ötlete Istennek velem, és kértem, hogy valahogyan juttassa el hozzám ezt az információt. Akkor még nem tudtam, amire később ráébredtem: nekem a sorstársaim szolgálata a feladatom.

– Miért nem lett Önből pap?
– Elindultam ezen az úton, de még a diakónussá szentelés előtt döntöttem úgy, hogy ez nem az én utam. Tehát nem kiléptem, hanem fel sem szenteltek. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez tartoztam, és nem egyezett a papságról alkotott elképzelésem az akkori főpásztorral. Úgy fogalmazhatnék, hogy a hivatásomat nem tudtam szinkronizálni azzal, amit Dankó László érsek velem kapcsolatban gondolt. Tiszteltem, becsültem, de e téren eltért a véleményünk. Rétegpasztorációval, veszélyeztetett, kallódó fiatalokkal, nehéz sorsú gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, s a teológia mellett szerettem volna pedagógiát, szociológiát tanulni. Végül ezekkel is foglalkozom, meg is szereztem a szükséges diplomákat. Még teológusként megalapítottam az ÁGOTA önkéntes mozgalmat, civilként be is fejeztem a megkezdett tanulmányaimat.

Sok erőt kaptam a jezsuitáktól, a Háló mozgalom vezetőitől, s úgy döntöttem, hogy elindulok az említett úton: 25 éve a nehéz sorsú fiatalok felkarolásának élek.

– Mára terebélyes fává növekedett az Ön szívében elültetett mag. Jelenleg mit foglal magában az ÁGOTA elnevezés?
– Valódi márkanévvé vált. Az ÁGOTA Alapítvány önkénteseinek bő félezer fős közössége közel 10 ezer állami gondoskodásban élő gyermeket támogat. Emellett az ország szinte minden pontján vannak olyan barátaink, akik a táboraink során besegítenek különböző feladatokban. Az aktívabb karitatív időszakban – tavasztól őszig – mintegy 600 programot valósítunk meg évente. Az ÁGOTA elnevezés leginkább olyan emberek közösségét jelöli, akik elsősorban sérült sorsú gyermekek bizalomképét gyógyítják ott, reményt visznek oda, ahol a kiszolgáltatottság az úr. Tudnám ezt jobban is részletezni: több száz részcélt fogalmaztunk meg, amelyek egymással is összefüggenek. Ezekért küzdünk. 10 évvel ezelőtt az új szeged-csanádi püspök, Kiss-Rigó László ellátogatott hozzánk – már az elődje, Gyulay Endre is segítette az alapítványunk működését –, megnézte egy táborunkat, kötetlenül beszélgettünk, s a közös gondolkodásból barátság formálódott. Az egyházmegye vezetőjeként elfogadta a felkérést, miszerint az egyházmegye átvesz az államtól gyermekvédelmi szakellátást érintő feladatokat. Így jött létre a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, ami napjainkra nyolc megyében és a főváros területén fejti ki tevékenységét. 5204 férőhelyen gondozunk családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat. Az ÁGOTA Alapítvány partnerként, szimbiózisban működik együtt ezzel az egyházi szervezettel, amely az alapítvány szellemi fundamentumaira alapozva formálja folyamatosan a gondozás szakmai módszertanát.

– Léteznek idehaza területi gyermekvédelmi szervezetek, vannak SOS Gyermekfalvak, a szeretetszolgálatok is aktívak a gyermekvédelem területén. Hol helyezhető el ebben a rendszerben az ÁGOTA közösség?
– Az ÁGOTA kizárólag a családját elvesztett és a saját családjában halmozottan hátrányos helyzetet megélő gyermekről és fiatalról szól. Mi vagyunk a gyermekvédelem nehézipara. Azokért küzdünk, akik komoly mértékben traumatizáltak, sérültek, akiket egyáltalán nem könnyű visszavezetni a remény útjára. Az életkor haladásával egyre keményebb kihívásként éli meg egy személy, hogy valamit kezdenie kell az életével.

Mi itt lépünk be, amikor már nagyon nehéz a teher, a reményvesztettség lejtőjén fogjuk meg a gyermek kezét, társául szegődünk, célt adunk az életének, segítve neki hazaérkezni a társadalomba – nélkülünk felnőttként a hajléktalan-ellátás, a büntetés-végrehajtás perifériái várnának ezekre a fiatalokra.

A klasszikus karitatív szervezetek ennél szerteágazóbb módon valósítják meg a küldetésüket. Nekünk is vannak általánosabb tevékenységeink, de erősen az állami gondozottnak nevezett célcsoportra fókuszálunk.

02_8.jpg

– Szembejött velem egy különleges település neve a honlapjukon: hol található ÁGOTA falva?
– 25 éve táboroztatunk fiatalokat, s mindenféle kormányzattól kértünk, koldultunk lehetőséget, támogatást ehhez. Úgy gondolom, a céljaink messze a politikai célok felett állnak, ezeknek a gyerekeknek a sorsa nem lehet politikai vita tárgya. Mindig kaptunk is változó mértékű segítséget az aktuális kormánytól, ám rendkívül drága bérleti díjakat kellett fizetnünk a legtöbb helyen. Egyre nagyobb hiányt jelentett, hogy ilyen sok program megvalósítása közben nincs saját otthonunk, nincs egy föld, ahol megvethetnénk a lábunkat, így nem kellene végre azért fizetni, hogy önkéntes munkát végezhessünk. Egy kedves barátom, Majzik Mátyás által vezetett szervezet tulajdonában volt Tass-Alsószenttamáson egy ingatlan, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 2,5 éve az ÁGOTA Alapítvány megvásárolt. A közel 8 hektáros területen van templom, néhány lakóház, közösségi ház. Nagyszerű érzés, hogy míg eddig kinézték a különböző egyházközségekben a mi gyermekeinket, most van saját templomunk. ÁGOTA falván lesznek majd a táboraink, de várhatóan két év még kell hozzá, hogy rendbe rakjuk. A fúrt kutat ki kellett váltani vezetékes vízzel, 6-7 kilométerre van a helyszín minden „civilizációtól”. Szinte vizet kellett fakasztani a pusztában. Mostanra már áramellátás is van. Sokan azt hitték, az a terület egy szemétlerakat: 4 ezer köbméter szemetet vitettünk el, kerítést is építettünk. Lelkigyakorlatokat, rekollekciókat is lehet ott tartani. Mivel a Kiskunsági Nemzeti Park területén van a helyszín, környezetvédelmi programokat is megvalósítunk, erősítjük a környezettudatosságot. 6000 cserjét és 250 fát már telepítettünk, ősszel újabb 1250 facsemetét fogunk elültetni.

– Talán nem én vagyok az egyetlen, aki mindezek kapcsán Böjte Csaba karakterét, küldetéstudatát véli felfedezni Önben.
– Nem tartom magam különleges embernek. Eszköz vagyok, ez a sorsom. Nem ismertem a szüleimet, pedig mennyire örülnék, ha lett volna egy apám. Az én apaképem papokból táplálkozik. Terapeutaként magammal is foglalkozom, látom a sebeimet, amikkel szépen lassan megtanultam együtt élni, megtapasztaltam a saját korlátaimat. Csaba testvért természetesen ismerem, beszélgettünk már, támogatjuk az ő csemetéit is. A mi szociokulturális lehetőségeink nem összehasonlíthatóak azokkal a társadalmi feltételekkel, amelyek mentén ő végzi a szolgálatát. Mindkettőnknek van egy missziója – én is azt teszem, amire elhivatva érzem magam. Szeretném megértetni mindenkivel, hogy ezeknek a gyerekeknek nem egyszerűen felügyelet kell, hanem személyre szabott törődés, nevelés, emberi odaadás, család kell.

– Nem tűnik érzéketlennek a társadalom, de néha úgy tűnik, jobban aggódunk például az állatokért, mint az akár még meg nem született, de már megfogant emberekért, vagy a nehéz sorsú gyermekekért, felnőttekért. Nem árva gyermek a nemzetközösség számára a gyermekvédelem?
– De, az. Abszolút egyetértek. Ki merem mondani: még mindig árva gyermek idehaza a gyermekvédelem.

Minden jó szándékát látom minden kormányzati ciklusnak, de azt is látom, hogy bőven lehetne még ezt jobban csinálni. Számtalan olyan jogszabály érinti a gyermekekkel való foglalkozás területét, amit életszerűbbé kellene tenni, újra kell gondolni.

Úgy tapasztalom, erre nyitott is a mostani kormányzat. 1997-től a gyermekvédelmi törvény által lehetőség nyílt ugyan a társadalmi felelősségmegosztás kialakulására egyházi, civil, egyéb nem állami közreműködők bevonásával, mégsem valósult meg sokáig, s ez jelentős hányadában kormányzati ideológia kérdése is. Joga van mindenkinek kritizálni a 2010 óta zajló kormányzást, de gyermekvédelmi szakemberként úgy látom, paradigmaváltás történt a döntéshozói szemléletben. Ekkora figyelmet nem orientált korábban egyik kormány sem a gyermekvédelemre. Ennek alapján elmozdulni látszik egy holtpontról a hazai szakellátás helyzete egy gyermekközpontúbb perspektíva irányába. Itt jön az én kritikám: még ez sem elég. Nem elég felhívni a figyelmet, kötelezettséget kellene vállalni. Például a nevelőszülők toborzása ne csupán lehetősége, hanem kötelessége legyen a területi gyermekvédelmi szervezeteknek, különben nem fog megfiatalodni az elöregedett nevelőszülői társadalom, a gyerekek pedig vissza fognak kerülni az intézetekbe. Ha a szakma nem ismeri fel a saját feladatát e téren, akkor itt dráma lesz, rövid időn belül. Most még időben tudnánk lépni.

– Előjött a politika témája, amit nem is szeretnék kikerülni, hiszen akadhatnak olyan olvasóink, akik azt gondolják: könnyen méltatja a mostani kormányt az, aki a kormánypárt színeiben lett önkormányzati képviselő, 2014-ben a Fidesz támogatásával Szeged polgármesteri székéért is indult.
– Nagyon szívesen elmondom, mi a helyzet: nem vagyok párttag. Sem a Fideszben, sem máshol. Nem voltam, nem is leszek. Én a gondozott gyermekek pártján állok. Itt élek Szegeden, a tarjáni városrész lakótelepén. Látom az emberek valóságát egy olyan környezetben, ahol a felső réteget az alsó-középosztály jelenti. Ide tartozom magam is. Ismerem az itt élők hétköznapjait, a kallódó gyerekeket... Úgy láttam jónak, ha a saját szűkebb pátriám embereinek az ügyét a vállamra veszem. Elkezdtem segíteni, programokat szervezni, teljesen önkéntesen. Azt tapasztaltam, hogy elidegenedtek egymástól az emberek, gyanúsan néztek a másikra, még a liftbe is féltek beszállni. Döbbenetesen sok az idős ember – van olyan utca a körzetemben, ahol 70 év az átlagéletkor. Egy fideszes választókerületi elnök látta a ténykedésemet, s megkérdezte: ha ennyire komolyan veszem az itt élők sorsát, miért nem indulok el a képviselői választáson? Azt feleltem, azért, mert nem vagyok hajlandó egyik pártba sem belépni. Viszont ahogy máshol, úgy Szegeden is lehetőség nyílt arra, hogy nem párttagként, de egy párt támogatásával induljak választáson. Az pedig egyértelmű, hogy milyen beállítású vagyok – világ életemben közel álltak hozzám a tradicionális és keresztény értékek, ezeket ma hazánkban a jobboldalnak nevezett politikai oldal karolja fel. Immár másodjára is megnyertem a körzetemben a választást, tavaly még a korábbinál is nagyobb fölénnyel.

– Egy baloldali nagyvárosban.
– Igen. Azért nyertem, mert dolgozom az emberekért, őket szolgálom.

Remélem, hogy ennek a választási kultúrának is marad jövője, és nem az fog minden választást eldönteni majd, hogy kinek a neve mellett milyen logó van.

A polgármesteri jelöltség kapcsán rengetegen kértek rá, hogy induljak, de hónapokon át nemet mondtam. A Fidesz helyi szervezete el is indított egy másik jelöltet, de olyan emberek is megkértek, akiknek adok a véleményére, megértettem az indoklásukat. Ezért mégis felvállaltam egy két hónapos villámháborút, amit ennyire rövid idő alatt nem lehetett sikerként realizálni.

03_5.jpg

– Milyen a kapcsolata Botka László polgármesterrel?
– Kulturált hangnemben beszélünk egymással, normális kapcsolatunk van, amit nem jellemeznek olyan éles pengeváltások, amiket a politika világában megszokhattunk. Ugyanilyen kommunikáció jellemző a szegedi közgyűlés valamennyi képviselőjére – nekünk dolgunk van egymással, miközben tiszteletben tartjuk, hogy eltérő a világlátásunk. Azt látom, hogy nincs szüksége az embereknek a politikai csatározásokból fakadó kommunikációra.

– Nagyon szépen hangzik.
– Az emberek nem akarnak állandó balhét. Nyugalomra vágynak, hogy alkotni tudjanak, hogy segítséget kapjanak a hétköznapjaikhoz. Szegeden is előfordul, de máshol is látni rá példákat, hogy bizonyos politikusok úgy esnek egymásnak, ami hozzájuk is méltatlan. Azt is hozzáteszem, hogy végtelenül igazságtalannak tartok sok olyan dolgot, amiket a kormányzat tevékenységével kapcsolatban kommunikál az ellenzék. Ezt elsősorban jobboldali érzelmű szegedi lakosként mondom. Legyen szó nemzettudatról, a vírushelyzet kezeléséről, a migráció kérdéséről – ez a kormányzat összehasonlíthatatlanul többet tett le az asztalra ahhoz képest, amilyen átgondolatlan, buta kritikákkal illetik őket más politikai csoportok. Kell, hogy működjön a politikában a tisztelet. Az emberektől ugyanis tisztelet nélkül elvesszük annak a lehetőségét, hogy értékelni tudják a jó közszolgákat, ehelyett marad az egymásra mutogatás.

Rossz lenne, ha eltűnne annak a becsülete, hogy mit jelent embereket szolgálni. Visszaütni, visszarúgni... Hová vezet ez? A szemet szemért harcban mindenki megvakul.

Ráadásul nagyon hiányzik egy igazi baloldal, amely a szociális értékekért küzd. Nem látok idehaza igazi baloldalt.

– Legyen a gyerekeké az utolsó szó: mit tegyen, aki konkrét formában szeretné segíteni az ÁGOTA közösség jövőépítő szolgálatát?
– Rengeteg facsemetére van most szükségünk, és persze játszótérre is. Folyamatosan fejlesztjük ÁGOTA falvát, s mielőbb igyekszünk programokat vinni oda. De aki körülnéz a honlapunkon, rengeteg lehetőséget talál a segítségnyújtásra.

Beszélgetőtárs: Gégény István