"Akkoriban azt mondták, nincs jövője a papi hivatásnak"
SZEMlélek 2020. július 07.

"Akkoriban azt mondták, nincs jövője a papi hivatásnak"

Ez a kijelentés a II. Világháború utáni évekből származik – a 65 éve pappá szentelt Pásztor Károly idézte fel, aki 127 társával járt együtt szemináriumba. 89 évesen sem bánta meg, hogy nem hallgatott a vészmadarakra.

pasztrokaroly1.jpg

A Kelet-Magyarországon bő fél évszázadon át szolgáló lelkipásztorral az Öröm-Hír magazin készített interjút, amely ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány gondolatot idézünk a vasmisés Pásztor Károlytól.

Pap vagyok, de még mindig helyt állok gazdaként is. Aki kertes házban él, az tudja, hogy a munka nem várhat. 6 óra után felébredek, elvégzem a reggeli szentmisét itt a ház kápolnájában, különleges alkalmakkor pedig a templomban. Ezután elimádkozom a zsolozsma első részét, és sorba veszem a ház körüli tennivalókat. Nagy területű kert tartozik a plébániához, a rendszeres fűnyírás, kaszálás és a növények gondozása is a teendőim része.

Annak ellenére, hogy milyen sokat dolgoztunk, mindannyian igen magas életkort értünk meg, édesapánkat kivéve. Édesanyám 87, a bátyám 86, két nővérem 91 és 92 éves korban haltak meg, és egy élő nővérem 92 éves. A hosszú életünk talán a nehéz munkának köszönhető. Mi nagyon szegények voltunk, még lovas kocsink sem volt, az 5 km-re levő határba gyalog jártunk, és egész nap kint dolgoztunk. Otthon pedig vártak ránk az állatok, a lovak, tehenek, a sertésállomány, kora reggeltől késő estig dolgoztunk. Amikor ősszel visszamentem a szemináriumba, két héten keresztül még az órákon is elaludtam a fáradtság miatt. A tanulás utáni visszazökkenés is könnyen ment. Még ha éjszaka is érkeztem haza Vállajra, hajnalban már kint voltam a földeken. Nem tehettem meg, hogy ne vegyem ki a részem a munkából.

Vállajt paptermő falunak mondták, 1921-50-ig 14 fiatal vállalta ezt a szolgálatot. Az én életemben sem volt ez kérdés, mindenki és én is így láttam jónak, ha a papi hivatást választom. Amikor felvételiztem, le kellett írnom, miért döntöttem a papi hivatás mellett. A spirituális atya azt mondta: „Magát csak ideküldték, nincs is hivatása. Miért jött ide?” „Igaz hogy küldtek – válaszoltam –, de én szívesen jöttem.”

Amikor elsőévesként bekerültem a szemináriumba, 128-an voltunk összesen az évfolyamokon. 28 fős volt az osztályunk, és 1955-ben tizenhat társammal együtt szenteltek fel. Az évfolyamunkból már csak ketten élünk, Kuklai Antal atya és én. Felföldi János, volt kállósemjéni plébánossal is együtt szentelődtünk. Akkoriban azt mondták, nincs jövője a papi hivatásnak, hiszen a szerzetesrendeket feloszlatták, államosították az egyházi iskolákat, intézményeket. A papi hivatás gyakorlása majdnem tiltott volt, a hittanórákat is sok helyen megszüntették. Mi mégis éreztük a papság jövőjét.

Gyakran előfordult, hogy hat szentmisét kellett egy-egy vasárnap bemutatnom, és volt, hogy az utolsó szentmisén már alig tudtam prédikálni. Fohászkodtam az Úrhoz, hogy segítsen. Pócspetriben is előfordult, hogy négy szentmisén, gyóntatásokon, két temetésen kellett szolgálnom, és még zarándokoknak is kellett szentmisét tartanom Máriapócson. A Gondviselés csodálatos. Ha nem edződök meg fiatalkoromban Vállajon, nem bírtam volna ezt a kemény munkát. 89 éves vagyok, és mindig aktívan dolgozom.

Egyedül maradunk Istennel. Ezért nem szabad elengedni a kezét, mert a végén úgyis csak ketten maradunk. Hiába ragaszkodunk bármihez, mindent el kell engedni. Idős korban már természetesen elengedjük azt, ami fölösleges, akár az érdekből létrejött kapcsolatainkat, rossz szokásainkat, és bár az igazi, őszinte baráti kapcsolatok elkísérnek bennünket a sírig, végül egyedül halunk meg.

A kiegyensúlyozott boldog életet Istenben találjuk meg. Ő szenteli meg életünket. Számomra a legfontosabb volt megmaradni a hivatásomban, igazságban, tisztán, becsületesen, hűségesen. Munkában nőttem fel, és munkában fejezem be az életemet. Az életem teljessé vált, semmi nem hiányzott belőle. Aki Isten útján jár, annak beteljesedik az élete. Ezt hamarosan én is elmondhatom.

(Forrás és fotó: dnyem.hu, összeállította. Gégény István)