"Ez vagy kamu, vagy hihetetlen csoda"
Gégény István 2020. szeptember 06.

"Ez vagy kamu, vagy hihetetlen csoda"

Egy magyar misszionárius tízezernyi nélkülöző afrikainak adta vissza a látását. A róla szóló Szemtestvér című film alkotójával, Hajdú D. Andrással beszélgettünk.

szemtestver1.jpg

Él egy apró termetű ember egy szerény házikóban valahol messze, Afrika szívében. Akár egy mese kezdete is lehetne az előbbi mondat, de az apró embernek nem csupán nagy szakálla és varázstilinkója nincsen, hanem olyannyira létezik, hogy magyarként művel hatalmas dolgokat a forró pusztaság közepén. Sajnos idehaza kevesen tudnak róla, hogy kicsoda Hardi Richárd, pedig a National Geographic címlapját is megjárta a szemorvosi tevékenységet messze meghaladó életműve – kórházat épít a semmiből, majdnem lehetetlen körülmények között, tömegével operálja a sérült szemeket, visszaadva egy óriási afrikai régió lakosainak a látás képességét. Adódik a párhuzam közte és Böjte Csaba között, hiszen mindketten keresztények, misszionáriusok, akik úgy érnek el hatalmas eredményeket, hogy valójában sok apró dolgot tesznek, de bátran, határozottan, eltökélten, és nyilvánvalóan valamiféle feljebbvaló meghívásnak, egyfajta belső parancsnak engedelmeskedve.

Ám amíg Csaba testvér itt van a szomszédban, köztünk jár, gyakran találkozhatunk vele, Richárd testvért legfeljebb hírből ismerhetjük. Itt jön a képbe egy másik apró termetű ember, akinek munkássága kevésbé ismeretlen sokak számára. Ha Hajdú D. Andrással nem is, a képeivel rengeteg magyar ember találkozott már. És most Andrásnak köszönhetően egy nagy lépést tehet a hazai közvélemény Richárd testvér sokrétű áldozatos szolgálatának, lelkületének megismerése, megértése felé.

Még talán az is kiderülhet, hogy bárki képes csodákat tenni.

Ez lehetne a tömör összefoglalása a néhány hete megjelent Szemtestvér című filmnek, amelyet bárki ingyenesen megtekinthet ide kattintva, a beharangozó videó alább látható.

Meghatározhatatlan műfaj

– 5 éve jártam már kint a Kongói Demokratikus Köztársaságban, akkor fotóriportot készítettem Richárd testvér missziójáról, ahogyan sok ezernyi embernek adja vissza a látását. Azóta élt bennem a vágy, hogy mindenképpen el szeretnék oda jutni újra. Nemrég kaptam egy megkeresést az alapítványuk részéről, hogy lenne-e kedvem filmet készíteni az aktuális mindennapjaikról. Noha nem volt eddig dokumentarista filmes tapasztalatom, elvállaltam, mert 15 éve ebben a világban dolgozom. Magán a filmen is tetten érhető, hogy alapvetően fotós vagyok, nem is akartam filmesként megközelíteni a feladatot, nem határoztam meg előre például a felvétel hosszát sem – osztotta meg a SZEMlélekkel a film keletkezésének történetét Hajdú D. András.

Úgy tűnik, jól döntött, ugyanis sorra érkeznek az idén nyáron tartott bemutató óta a pozitív visszajelzések. Ahogy mondja, fotósokat ritkán szoktak megtapsolni, így még szoknia kell az érzést, amikor vetítések végén kifejezik az elismerésüket a nézők. – Mondtam is magamban viccesen, hogy mostantól filmezni fogok – idézi fel az egyik ilyen élményét. Szerinte

sokan megértették, hogy ez egy szívvel-lélekkel készített film, amellyel nem fesztiválokon akarnak az alkotók díjakat besöpörni, hanem az a cél, hogy elérjen az emberekhez az üzenet.

Mind a köztévén, mind a Fókusz című műsorban láthattak belőle részleteket a nézők, azóta is folyamatosak a vetítési megkeresések.

Aki megnézi a Szemtestvért, alighanem válaszok helyett kérdésekkel fog gazdagodni. Például rögtön ott az első dilemma: ez meg mi volt? Se nem dokumentumfilm, nem is portréfilm, a legkevésbé játékfilm… – Ez a legjellemzőbb kritika, ami visszajut hozzám. Oké, tetszik! De mi ez? Azt mindenki el szokta mondani, hogy mi nem. Részemről ez tudatos döntés volt: nem akartam semmibe belenyúlni, hanem egyszerűen mentem Richárd testvérrel, rögzítettem, amit tesz. Egy olyan film lett a végeredmény, aminek nincs konkrét műfaja – mondja András, aki magát csak „mozgófényképész” titulussal illeti a stáblistában.

Úgy tapasztalja, sok ember azt sem tudja, hol van Kongó, miért ekkora nagy szám a helyi civilizálatlan adottságok, hatalmas távolságok, szegényes infrastruktúra közepette egy kórházat felépíteni. Egyfajta lenyomat ez a film, amely segíthet megérteni nekünk, kényelemhez szokott európai embereknek, hogy mi, hogyan és miért történik ott, a világ távoli pontján.

Hogy érzékelni tudjuk a munka mennyiségét: András 100 órányi alapanyagot rögzített, amelyet felesége 2 hónapig tartó munkával kulcsszavazott végig, előkészítve a vágó számára a különálló felvételeket.

_dsc7393.jpgHajdú D. András, afrikai fiatalok körében

Le kéne lassulni

A Kongói Demokratikus Köztársaság sokszínű ország: egyszerre fantasztikus, gyönyörű helyszín, egyben korrupt, szervezetlen a társadalmi rendszer. A film ezt sem titkolja el, olyannyira, hogy egy konkrét család helyzetén keresztül kaphatunk bepillantást az ott élők mindennapjaiba. A három látássérült testvér története épp olyan színes, mint az egész környezet: van, aki hamar gyógyul, másnál komplikációk jelentkeznek…

Az operatőr meg sem próbálja eltitkolni, hogy hatása alá került a helynek és a Richárd testvérből áradó „valaminek”. Vágyakozó hangon emlékszik vissza, milyen volt két forgatási nap között esténként a csillagos eget nézni, belassulni.

– Gyakran eszembe jutott Afrikában, hogy nem tesz jót az a pörgés, amiben idehaza élek. Hová rohanok? Miért nézegetem folyton a telefonomat?

Európában sajnos mindig visszakerülök erre a futószalagra – utal saját belső küzdelmeire.

– Odakint saját magamat is másként látom. Van lehetőségem szemlélődni, átgondolni az életemet. Kongóban mintha 100 évvel ezelőtt megállt volna az idő. Mindig azért akartam fotózni, hogy legyen valami értelme a munkámnak. Nem elismerések begyűjtése, nem szép képek létrehozása a célom, hanem valamit adni az embereknek. Azt hiszem, ezzel a filmmel ez is sikerült. Nem sok közöm van az egyházhoz, de Richárd testvér missziós lelkülete nekem is erőt ad, hitet ad abban, hogy van értelme másokért áldozatokat hozni – teszi hozzá.

A csoda lehetősége bennünk él

– Várnak rám – ezek már Richárd testvér tipikus szavai, és a rövidke kijelentés hűen le is írja emberi karakterét. Merthogy a film nem egy szuperhőst, varázslót, gurut mutat be, hanem egy egyszerű embert, aki maga is ezer dilemmával küzd, naponta súlyos kérdésekben kell döntést hoznia. Azonban sokunkkal ellentétben ő nem lazsál, nem elégszik meg közepes teljesítménnyel, nem ijed meg a kihívásoktól, hanem elhiszi, hogy képes arra, amire a szíve indítja, ezért megy, épít, alkot, gyógyít.

5 évvel ezelőtt, amikor András előzőleg Kongóban járt, még csak a telek volt meg, annak megvásárlására futotta az adományokból. Néhány levert cölöp és tucatnyi kifeszített madzag jelezte az álmot: itt egyszer majd kórház fog állni. Most már több épület áll, modern készülékek segítségével adják vissza egyre többen az afrikai szegény emberek szeme világát. Igen, egyre többen, Richárd testvér ugyanis már a jövő szemorvosainak, asszisztenseinek a kinevelésén is fáradozik, miközben alapítványi ügyeket intéz, csillagtúraszerű gyógyító utazásokat szervez, építést irányít, anyagokat rendel, és megállás nélkül gyógyít, gyógyít és gyógyít…

Így gyógyít Hardi Richárd, a Szemtestvér (a képre kattintva galéria nyílik)

A címben idézett hitetlenkedés akkor fogalmazódott meg Hajdú D. Andrásban, amikor először hallott Hardi Richárd 25 éve a semmiből indult missziójáról. Talán néhány olvasó is így van most ezzel. Vagy kamu, vagy csoda. András szerint a film – azon túl, hogy nyilvánvaló adománygyűjtő kampányeszközként kíván szolgálni Richárd testvér küldetésének támogatásához – hitet adhat a nézőnek. Hitet önmagunkban, a saját küldetésünk felismerésében, a kifogások leküzdésében.

– Mindenki a maga kis univerzumában hozzá tud tenni valamit ahhoz, hogy jobb legyen a világ. Ezt a „valamit” más nem is igazán tudja helyettünk kitalálni.

Mindenkinek van valamilyen személyes missziója. Hatalmas erő van a kezünkben, ha hiszünk magunkban. Mindannyiunkban benne van a csoda lehetősége,

és ez nem lózung – utal a film közvetett üzenetére a filmessé formálódó fotográfus.

Búcsúzóul egy kedves történetet is megosztott velünk András. Richárd testvérnek kifejezetten tetszett a készülő film, ám igencsak meglepődött, hogy a cím – Szemtestvér – nem az említett három látássérült testvérre utal, hanem őrá. Jellemző a személyiségére, hogy a forgatás során fel sem merült benne, hogy ő állna a sztori középpontjában. Valahogy így lenne érdemes élni az életünket.

(Fotók: Hajdú D. András)