A győri színház sorsa nem a kérdés, hanem a válasz
Gégény István 2020. október 16.

A győri színház sorsa nem a kérdés, hanem a válasz

Heves közéleti és lakossági reakciókat szült, hogy az új polgármester felvetette a szimbolikus épület lebontásának lehetőségét. A színházat jól ismerő építész, Sándor János üdvözli a vitát, de szerinte jobb lenne falak helyett magunkról beszélgetnünk.

sj1.jpg

A SZEMlélek értékmagazin számos olvasója joggal teheti fel a kérdést e cikkel találkozva, hogy vajon mi köze neki a győri színház sorsához. Az indok nagyon egyszerű: ez az írás nem egy épületről, hanem egy olyan társadalmi konfliktusról szól, amely valószínűleg minden településen jelen van. Feltéve, ha nem söprik a szőnyeg alá.

Ráadásul a legdinamikusabban fejlődő hazai megyei jogú városról van szó, amely mágnesként vonzza magához az embereket. Talán nem is véletlen, hogy miután Dézsi Csaba András városvezető bedobta a kavicsot a vízbe – felvetve azt is, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a prózai darabokat játszó színházak közül a második legnagyobb nézőszámot befogadni képes épületet a régóta szükséges felújítás helyett elbontsák, s korszerűbb épületet húzzanak fel máshol –, nem csupán regionális, de országos médiumok is aktívan foglalkozni kezdtek a témával. Az alábbi dobozban néhány erre vonatkozó példa olvasható.

A látszólag kétpólusú, fekete-fehér polémia a valóságban jelentősen árnyaltabb. Hogy betekinthessünk a felületesebb, jórészt érzelmi alapú érvek színfalai mögé, Sándor János okleveles építészmérnököt (É/1) hívtuk segítségül. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett szakember azért látja különleges perspektívából az aktuális vitafolyamot, mert az ő csapata nyerte el azt a még Borkai Zsolt polgármestersége idején kiírt felújítási építészeti tervpályázatot, amit az új városvezető nem kíván megvalósítani. Vagyis akár kesereghetne is azon, hogy a jelek szerint hiába nyertek, nem az ő tervük szerint fog megújulni a győri színház. Sándor János azonban legitimnek tartja a győri színház sorsáról zajló aktuális vitát. – Tudomásul vettem Dézsi Csaba András döntését. Találkozásunk alkalmával azt a visszajelzést kaptam tőle, hogy a tervünk precíz, de a pályázati kiírás hibás koncepcióra épült. Úgy gondolom, arra a kérdésre, hogy fel lehet-e újítani a győri színházat, a felelet egyértelműen igen. Független szakértők szerint az utóbbi harminc év legjobb színház felújítási tervét készítettük. De

ha hosszabb távon gondolkodunk, érdemes lenne az épületről egy nagyobb összefüggés részeként gondolkodni – fogalmazott az építész, majd belekezdett annak a bizonyos összefüggésnek a felvázolásába.

Hozott anyag

„Ez az épület sok funkció betöltésére alkalmas, de a színjátszás nincs köztük.” „Ne hagyjuk elpusztítani Győr egyik legmarkánsabb szimbólumát, kulturális ékkövét.” Nagyjából így lehetne felvázolni a kék sarokban és piros sarokban, egymással szemben álló felek alapállását, és mindkettőben van igazság.

Sándor János egyetemistaként járt először az épületben, amelynek már akkor, a 80-as években sem csupán az előnyeit mutatta be számukra a műszaki igazgató. Ott van például a köznyelven csak sísáncként emlegetett tetőszerkezet, amely – némelyek tudják, mások talán nem is sejtik – kialakítását tekintve olyan, mint egy dróthálóra kifeszített 2 ezer négyzetméteres paplan. Nem túlzás: az épület tetőzete tényleg drótfonatok hálózatából áll (az acélsodronyok eredetileg sípályák felvonóihoz készültek), amelyekre a széljárástól függően akár 8-10 centiméteres hullámzást is produkálni képes rugalmas fedőanyag került. A menetrendszerű beázások mellett a hőszigeteléssel is érthetően rendre gondok adódtak. Bár átmenetileg nagyjából megnyugtató megoldást sikerült ezekre találni, de az acélsodronyok kötései nem örök életre lettek tervezve: az építész szerint a tönkremenetel felé halad a szerkezet. Nyertes felújítási tervükben ezért teljesen lecserélték volna a tetőzetet, és Ruppert András építész alkotótársával közös döntést hozva, a felfelé ívelő oldalfalakat meghagyták volna.

Kevésbé tűnik orvosolhatónak a szétnyíló struktúrájú, egyetlen nagy tömböt képező nézőtér problematikája. Az oldalfalak ugyanis nem adják vissza kellően a hangenergiát, így a 15. sortól fentebb a középtájon ülők nem hallják rendesen, ami a színpadon zajlik, pláne prózai előadás során. Nem véletlenül írtam, hogy fentebb, a Győri Nemzeti Színház ugyanis a legmeredekebb nézőterű hazai színházépület. Ebből is fakad, hogy a prózai darabokat játszó színházak közül csak a fővárosi Vígszínháznak nagyobb a befogadó képessége. Ám akusztikai szempontból ez így, összességében mégis

olyan hozott anyag, terhes örökség, amin kétségkívül nagyon sokat lehet javítani, de újat, jobbat, szinte tökéleteset létrehozni sokkal egyszerűbb.

A szakzsargonnal csak „zsinórpadlás kontra nézőtér tömegarány” kifejezéssel illetett kihívás önmagában sem lenne egyszerű feladvány, de a létező színházépület változó belmagasságú tetőzete miatt már most is kompromisszumokat kell kötni. Például a színpadot és a nézőteret tűzbiztonsági előírások miatt kötelezően elválasztani hivatott „vasfüggöny” a világon talán csak 2 színházban nem egységesen felfelé nyílik: igen, az egyik helyszín Győr. Amíg a szerkezet kétharmada emelkedik, a maradék harmada süllyed, merthogy csak így fér el. Erről Törőcsik Mari is tudna mesélni, hiszen egyik szerepét az alsó vasfüggöny-szegmensen ülve játszotta el itt.

Ki géppel száll fölébe...

Létezik egy mondás építészek körében, miszerint, ha építeni akarsz akár csak egy garázst, előbb nézz rá felülről az egész városra, aztán vedd szemügyre a kerületet, végül figyeld meg alaposan az érintett utcát. Csak ezt követően érdemes nekiállni a tervezésnek, merthogy minden épületet bele kell helyezni a település szövetébe.

– Nem az a kérdés, hogy elbontani, vagy felújítani gazdaságosabb-e a mostani színházépületet, hanem az, hogy minek van értelme

– tereli a témáról való gondolkodást átfogóbb látásmód felé Sándor János. – A város evolúciója határozza meg a jövő döntéseit. Győr az elmúlt 20-30 évben óriási fejlődésen ment keresztül. Az egyetlen megyei jogú város, amely lakosságszáma nem csökken, ahol a természetes népességfogyást ellensúlyozza a betelepülés. Az eddigi dinamikus gazdasági, turisztikai, kulturális, infrastrukturális fejlődési irány a győri belváros, a folyópart újragondolását, új funkciók megjelenését eredményezi, illetve teszi szükségessé – teszi hozzá a színpadi díszletek tervezésében is járatos építész.

Néhány számszerű példát is hoz: nemrég még 6 ezren jártak a helyi főiskolára, amely ma már 16 ezer fős egyetem, hamarosan tudományegyetemmé válhat, s a rektor asztalán bizonyára ott vannak a következő évtizedekre vonatkozó víziók. Amire Győrként hivatkozunk, már most is egy 200 ezres lakosságszámú településhalmaz, s ez a mutató aligha fog csökkenni. 1975-ben 15 ezer autó közlekedett a megyeszékhelyen, ma 60 ezer. A színház működésének kezdeti éveiben az emberek többsége tömegközlekedéssel járt az előadásokra, ma a közel 700 emberből 500 autóval érkezik és távozik. Maga a színházi stáb szinte naponta 4-5 tonna díszletet hoz és visz a külső raktárból, hiszen széles a repertoár, a tárolóhely kevés. 400 előadás fut egy évben – összehasonlításképp az Operaházban 250. 11 ezer bérletes nézője van a színháznak (ez a legnagyobb érték a vidéki színházak között), és ebben még nincs benne a Győri Balett közönsége.

Sándor János nyertes felújítási tervei alapján így alakult volna át a győri színház épülete (Képek forrása: Teatro Építész-Műterem)

– A belváros nyugati, egykor patinás nyúlványa -Újváros és Sziget - láthatóan fejlődik, kezd új arcot ölteni sportközponttal, korszerű épületekkel, felújított utcákkal, terekkel. A keleti rész viszont még kihasználatlan, a bevásárlóközpont az egyetlen helyszín, ami vonzza az embereket. Polgármester úr koncepciója szerint itt kaphatna helyet az a kulturális létesítmény, amely nem csupán egy új színházból állna, hanem létrejöhetne a Győri Filharmonikusok által kinőtt Richter-terem utóda, s a fiatalok számára is szükség lenne egy könnyűzenei koncertek befogadására alkalmas csarnokra. Győr "keleti belvárosa" akkor lesz sikeres, ha a budapesti hibát nem követik el: a fővárosban kialakítottak ugyan egy új kulturális mágnest a MÜPA és a Nemzeti Színház együttesével, azonban körbeépítették irodaházakkal. Győrben egy leendő kulturális centrum köré lakások, éttermek, üzletek kellenek, hogy be lehessen lakni a környéket, élhető legyen a környezet, ne álljon meg az élet 18 óra után – tette hozzá Sándor János.

A jövő Győrben épül?

Az iménti mottó – kérdőjel nélkül – az Önkormányzat, a helyi Széchenyi István Egyetem és az Audi győri gyárának közös kijelentése. Valósággá az előbb leírtak fényében viszont csak akkor válhat, ha Győr – minden győri polgár – azt szeretné, hogy tényleg a jövő épüljön ott. És innentől válik ez a történet általános modellé, ami messze túlmutat a Kisalföld fővárosán. A recept, a helyes fejlesztési szemlélet mindenhol ugyanaz: nem beleragadni a megszokásba, de nem is felelőtlenül sutba vágni a tradíciót, a meglévő értékeket.

Győr, és benne a színház-ügy rendezésének legnagyobb „problémája”, hogy kimagaslóan sikeresek a sportolók mellett a filharmonikusok, a színészek, a balettművészek, növekszik az idegenforgalmi vonzerő, van igény a kultúrára. Ez pedig helyzetet teremt, feladatokat ad.

– Kétségkívül sokan érzelmi alapon közelítenek a színház épületéhez. Ezt megértem. De hát erről szól az építészet. Egy új épület igenis lehet vonzó. Ha jobbat hozunk létre, mint ami volt, az képes felülírni a korábbi érzelmeket. Ott van tehát a Művészetek Palotája: hiába a Zeneakadémia múltja, hagyománya, az emberek a lábukkal szavaznak, befogadják, amint megépül egy katartikus, kortárs építészeti alkotás.

A győri embereknek most az a feladatuk, hogy beszélgessenek a város jövőjéről. Ha ez a beszélgetés lezajlik, abból meg fog születni az a válasz, hogy mi legyen a színház eddigi épületének a sorsa. Ne pusztán a belvárosról, ne a II. János Pál térről beszéljünk!

Hamarosan új híd és elkerülő épül a Duna fölött… Hangozzanak el különféle érvek, panaszok, remények, aggályok! Kapjon teret a nagy ingatlanfejlesztők véleménye is! Benne van a pakliban egy olyan válasz is, ami azt eredményezi, hogy maradjon meg a színház épülete, újítsuk fel. Ha így lenne, már van egy kész, elfogadott terv, annyival előbbre vagyunk. Miközben tény, hogy egy új színházépület mindig több, mint egy felújított. Ha nem a város vezetése kezdeményezné ezt a fejlesztési gondolkodást, akkor majd megteszi ezt a magántőke, de akkor a profit lesz az orientáló tényező. Ehelyett jobb lenne, ha aktív társadalmi párbeszéd zajlana a következő hónapokban, akár években arról, hogy mivé, merre szeretne Győr fejlődni. Beszéljen erről a taxisofőr, a tanító, beszélgessenek a kávéházakban, a buszon utazók egymással – fogalmazta meg búcsúzóul buzdítását Sándor János.

Bár a győri színház adja az apropót, itt tényleg nem egy épületről van szó, hanem a város jövőjéről, a fejlődésről és arról, hogy minderről beszélni kellene egymással. Merthogy ebben a történetben nincs piros sarok és kék sarok, nincsenek ellenfelek. A polgármester eddig is elég sok, a megszokott hazai politikai attitűdtől eltérő, ezért meghökkentő dolgot tett alig több mint fél éves működése során Győrben. Ezúttal is bedobta a "féltéglát" a vízbe: markáns véleménye van, amivel felrázta az "állóvizet". Nyilván ki akarja provokálni az "úgyis el van ez már döntve" sóhaj mentén legyintőkből a valódi véleményüket. Döntés biztosan nem született még sem a tér, sem a színház épületének sorsáról, hiszen Dézsi Csaba András a lebontás bizarr ellenpéldájával is előállt azóta a Győr+ Rádióban: lehetne a monumentális beton épület akár Európa legnagyobb kül- és beltéri mászófal látványossága, a tetején egy sky bárral...

Valójában már az eddig megfogalmazódott gondolatok, érvek, kiprovokált érzelmi reakciók is egy nagy gondolkodás-folyamnak a részei. Talán kicsit elszoktunk már tőle, de erről szólna a demokrácia.