Bár Ferenc pápa a katolikus egyház vezetője volt, a római egyházfő személyének mindig nagy súlya van az egész kereszténység szempontjából. Amit mond, ahogyan él, amit tanít, amilyen lelkületet képvisel, az – így vagy úgy – minden felekezetre hatással van. Kovács Viktor evangélikus egyetemi lelkész írása.
Nagyon tiszteltem, sőt kedveltem Ferenc pápát. Többek között azért, mert a konzervatívoknak túl liberális, a liberálisoknak túl konzervatív, a katolikusoknak túl „protestáns”, a protestánsoknak meg „túl” katolikus volt. De, azt hiszem, ez így volt rendjén. Egy pásztor feladata – akár egy kis falusi közösséget vezet, akár egy egész felekezetet –, hogy ne lehessen beskatulyázni, vagy olyan sok skatulyába „férjen bele”, hogy még a gondolat is nevetséges legyen, hogy ő valamilyen „párthoz” tartozik.
Talán azért lehetett ez így, mert Ferenc pápa nem a „magasból” érkezett a hivatalába. Jorge Mario Bergoglióként született Buenos Airesben, 1936-ban, olasz bevándorló családban.
Ebből adódóan pontosan tudta, hogy milyen gyüttmentnek lenni egy „másik” országban.
Vegyésztechnikusnak tanult, így a természettudományok sem álltak messze. tőle Az ötvenes években – mielőtt pap lett – dolgozott, és nemcsak a szakmájában, de portásként, sőt kidobóemberként is.
Noha a második világháború utáni Argentínában a gazdasági mutatók nem voltak rosszak, a szegénység és a kitaszítottság mindennapi tapasztalata nagy erővel érintette. A periférián élők nyomorúsága áthatotta – és ma is áthatja – a dél-amerikai valóságot. Az ennek nyomán a hatvanas évek Dél-Amerikájában szárba szökkenő felszabadítás teológiája lett Ferenc pápa teológiájának egyik meghatározó eleme.
„Hogyan is prédikálhatnunk igazságról, békéről, szeretetről, amikor körülöttünk széles néprétegek nyomorognak és éheznek? Vajon keresztényként mi mit tehetünk értük?” A felszabadítás teológiájának ilyen és hasonló kérdései nem csak a hatvanas években, nem csak Dél-Amerikában és nem csak katolikusként aktuálisak.
Így nem kell csodálkoznunk azon, hogy Ferenc pápa irgalommal és szeretettel fordult az elváltak, a nők, a kisemmizettek, a szegények, a melegek és egyéb periférián lévő társadalmi csoportok felé.
„Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!”
– énekelte Mező Misi a Magna Cum Laude Vidéki sanzon című számában. Nos, Ferenc pápa soha nem felejtette, hogy honnan jött. Aki a 20. század második felének Dél-Amerikájában szocializálódott, annak nem kell magyarázni a korgó gyomrot, a kilátástalanságot, a reménytelenséget és az irgalom mindenek felett való attitűdjének szükségességét! És pontosan ez az emlékezés és az irgalom volt az, amit semmilyen csillogás vagy hatalom nem volt képes kioltani, és amely megóvta Ferenc pápát attól, hogy elszakadjon azoktól, akikért szolgált: az emberektől.
Ferenc pápa pásztor volt a szó legszorosabb értelmében. Mindig a nyáj érdekét és akaratát tartotta szem előtt. Elindította a szinodalitás folyamatát, amelyben nemes egyszerűséggel megkérdezték a híveket, hogy mégis mit gondolnak és mit szeretnének. És amikor kényes kérdések kerültek elő, nem restellte azt mondani:
„Oké, hogy ez a szabály, de…”, vagy: „Nem gondolom, hogy vagy-vagy, inkább is-is…”.
Elsőre mindig az a jézusi mondás jut eszembe róla, hogy „a szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2,27).
Evangélikus lelkészként is gyászolom Ferenc pápát, akinek irgalmassága méltó folytatása volt II. János Pál lelkiségének és XVI. Benedek tudásának.
Az Úr adjon bölcsességet a katolikus egyháznak az új pápa megválasztásához!
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
