A vatikáni állásfoglalás ellenére megáldják az egynemű párokat

Róma szólt, a kérdés lezárva! – mondta Szent Ágoston, de a német katolikus egyházban most lángolt föl igazán a vita az egynemű párok megáldásáról.

Május 10-én hétfőn vagy e dátum közelében a #liebegewinnt azaz „a szeretet nyer” kezdeményezés keretében legalább 110 katolikus templomban, kápolnában, közösségben tartottak, illetve fognak tartani istentiszteleteket „minden szerető pár számára”.

Nyilatkozatukban így fogalmaznak: „Nem fogadjuk el, hogy egy kirekesztő és elavult szexuális morált rakjanak az emberek vállára, ami aláássa a lelkigondozói munkánkat.”

A realitás az, hogy többnyire titokban történt eddig az egynemű, illetve válás után új kapcsolatban élő párok megáldása.

Ezt a „hátsó ajtón” keresztül adott áldást azonban megszégyenítőnek tartják mind az érintettekre, mind az egyházra nézve.

Ezért indult el a kezdeményezés, a dátum választását pedig így indokolták: május 10-e a szentek ökumenikus lexikonja szerint Noé emléknapja. Ő a Bibliában minden nem és nemzet ősatyja. Isten neki küldte a szivárványt, mint a szövetsége jelét. Noé nevének jelentése pedig: nyugalmat hozó, vigasztaló.

A szertartások is nagyon sokszínűek voltak, a vírushelyzet különös találékonyságra kényszerítette a szervezőket, voltak on-line és kerti rendezvények, gyorsteszt, maszk, távolságtartás… Képes összeállítás található itt és itt.

 

 

FORRÁSliebegewinnt.de
Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.