Rajkai Eszter
Tanár? Talán…
Az oktatás témája évek óta napirenden van, de a státusztörvény terve, majd bevezetése óta aktív problémaként ivódott be a magyar társadalomba. Pedagóguspályára készülő fiatalokkal beszélgettünk.
Teszteld velünk a helyesírásod!
Becsengettek – a szeptember a diákok és a tanárok számára egy új év kezdetét jelenti.
Jól ismered az Árpád-ház tagjait?
Augusztus 20. után, az államalapításra és Szent István királyra emlékezve e heti kvízünk az Árpád-ház családfáját hozza közelebb olvasóinkhoz.
Rendben vagy a rendekkel?
Sokszor emlegetjük a papi vagy a házassági hivatást, azonban vannak, akik a szerzetesi életben találják meg Istent és önmagukat.
A templom mindenkié – az Ifjúsági Világtalálkozón jártunk
„A templomban mindenki számára van hely” – mondta Ferenc pápa a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozó csütörtöki napján. Azt hiszem, hogy ez volt az egyik meghatározó érzés bennem is az augusztus 1-től 6-ig tartó rendezvényen.
Repüljünk együtt Portugáliába!
Augusztus 1. és 6. között tartják Lisszabonban az Ifjúsági Világtalálkozót, a katolikus egyház egyik legnagyobb nemzetközi eseményét.
A világ Mária-kegyhelyei – melyiket ismered?
Szent II. János Pál pápa, aki 2005-ig vezette a Katolikus Egyházat, mélyen tisztelte a Szűzanyát. Egy alkalommal beszédben buzdított mindannyiunkat, hogy keressük fel a Szűzanya kegyhelyeit.
Unatkozni jó! – beszélgetés a Mélylevegő Projekt csapatával
Milyen hatással van a média a mentális egészségünkre? Hogyan váljunk médiatudatossá, és ehhez mit szükséges tudatosítanunk önmagunkban?
Irány a Balaton!
Legnépszerűbb nyári úti célunk a „magyar tenger” – mai kvízünkből néhány hasznos érdekességet is megtudhat róla.