„Az is politika, ha csendben maradunk” – akadémikusok tiltakozása a „poloskázás” ellen

A magyar kormány Moszkva-barát politikája elleni tiltakozás után akadémikusok most a miniszterelnök március 15-i szónoklata miatt fejezték ki felháborodásukat. A közbeszéd minőségét érintő kérdésről Kollár László Péterrel, az MTA főtitkárával – a Szemlélek Alapítvány felügyelőbizottsági tagjával – és Erdei Anna főtitkárhelyettessel beszélgettünk.

„A miniszterelnök a 2025. március 15-i állami ünnepségen elmondott beszédében több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át. Erkölcsileg elfogadhatatlan, jogi felelősséget is felvető, az újkori történelmet ismerve pedig kimondottan veszélyes magatartásnak tartjuk a különféle társadalmi csoportok nagy nyilvánosság előtt történő, uszító jellegű dehumanizálását, hasonlóképpen a tendenciózus utalásokat arra, hogy bizonyos közösségek túl régóta élnek az országban, és túl sok mindent éltek túl” – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályának március 23-i közleményében. A Válasz Online-on

Tiltakozó akadémikusok közleménye: kivonulnak, ha Orbán Viktor megjelenik az ünnepi ülésen

címmel közölt szöveg szerint „amennyiben a miniszterelnök személyesen megjelenne az MTA 2025. májusi jubileumi közgyűlésén, akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet”.

Néhány napra rá egy másik közlemény látott napvilágot ugyanott. Ebben Halmai Péter osztályelnök azt írta: szerinte a lap címadása félrevezető volt, ők ugyanis „nem helyezték kilátásba a kivonulásukat az Akadémia Ünnepi Közgyűléséről”, szándékuk mindössze arra irányult, hogy „figyelmeztessék erre a veszélyre az Elnökséget”. Laptársunk visszakérdezett, hogy „a dokumentum első bekezdésében Orbán Viktor szavaival kapcsolatos kemény kritikájukat fenntartják-e, netán ott is mások lehetséges szándékára, gondolataira utaltak”. Az elnök válaszában nem tért ki erre, így – írta a VO – „továbbra sem tudjuk, hogy ha a miniszterelnököt bíráló kemény sorok a sajátjaik,

akkor abból ugyan miért nem következik, hogy soraikból hagynák el sokan a termet Orbán esetleges látogatásakor”.

Itt egy – álláspontunk szerint korrekt – címadáson túlmutató, a közbeszéd állapotáról szóló kérdésről van szó, melyről a Szemlélek is kifejtette a véleményét, illetve teret adott Fabiny Tamás evangélikus püspök írásának. Páros interjúnkban ezért a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárával, Kollár László Péterrel – „civilben” a Szemlélek Alapítvány felügyelőbizottságának tagjával –, valamint Erdei Anna főtitkárhelyettessel beszéljük át a fejleményeket.

– Kezdhetjük azzal, hogy milyen minőségben nyilatkoznak?

– Kollár László Péter: Természetesen ismert, hogy milyen tisztséget töltünk be az Akadémián, de most elsősorban a saját véleményünket szeretnénk elmondani.

– Vagyis nem az MTA hivatalos álláspontját fogják kifejteni, hanem – amennyire csak a tisztségükben lehetséges – magánemberként nyilatkoznak?

– Erdei Anna: Így van.

– „Ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá” – mondta kétszáz éve az MTA létrejöttét kezdeményező országgyűlési felszólalásában Széchenyi István. Beszéljünk a magyar nyelvről, pontosabban arról a közleményről, amelyet múlt héten az MTA gazdasági és jogtudományok osztálya fogadott el. Önök hogyan értelmezték a szöveget?

– K. L. P.: A IX. osztályt alkotó társadalomtudósok, neves jogászok, közgazdászok és szociológusok a közlemény első részében a miniszterelnök március 15-i beszédéről mondtak markáns véleményt, joggal visszautasítva annak hangvételét. Ami utána következett arról, hogy adott esetben ki miként tiltakozna a szónoklat ellen a májusi jubileumi közgyűlésünkön, nagyon szerencsétlenül jött ki. Kár volt hozzátenni az első részhez.

– E. A.: Egyetértek: sajnálatos, hogy a közlemény ebben a formában látott napvilágot. A körülötte támadt zavaros helyzet nem tett jót az ügynek.

– Ha jól értem, a miniszterelnöki beszéd bírálatában nincs vitájuk akadémikustársaikkal.

– K. L. P.: Amikor a beszédnek ezt a részét meghallgattam, nekem is összeszorult a gyomrom. Ezeket a mondatokat több tényező teszi súlyossá. Egyrészt nem egy publicista vagy politikai aktivista mondta őket, hanem a miniszterelnök, ráadásul egy nemzeti ünnepen, előre megírt módon. Már tavaly október 23-án zavart, hogy számos politikus – az érthető aktualizáláson jóval túlmenően – ennyire lerántja az ünnepet a napi politika mocsarába. Ahogy pedig Áder János akkori köztársasági elnök mondta nyolc éve a parlamentben, a közbeszéd alakításában a mindenkori kormánypártok felelőssége nagyobb, mint az ellenzéké. Nagyon egyetértettem azzal, amit Fabiny Tamás evangélikus püspök a Szemléleken megfogalmazott a kormányfő szavairól.

Egy szónoklat nyilván alkalmaz retorikai fogásokat, a poloskák emlegetése, a húsvéti nagytakarítás, a „rajtuk a skarlátbetű” és a pokol külön bugyrának emlegetése azonban aggasztó, félelemkeltő volt.

– E. A.: Én is így gondolom, sőt ha már Széchenyit és a nyelvet emlegettük: szerintem senki ne beszéljen így a másik emberről. Én is rosszul éreztem magam a szónoklat után, és tulajdonképpen azóta is. Nem is értem, hogyan tetszhet ez sokaknak.

– Nem ez az első alkalom, hogy akadémikusok közügyekben kifejezik a nemtetszésüket. Kollár László Péter pár hete a Szemléleknek beszélt arról, hogy sok kollégájával egyetemben miért csatlakozott a kormány Moszkva-barát politikáját bíráló kezdeményezéshez, de korábban is volt példa a kiállásra. Ezek szerint az MTA nem tiltja, hogy tagjai akár magánkezdeményezésként, akár osztályként, vagy még magasabb szinten foglaljanak állást társadalmi kérdésekben.

– K. L. P.: Így van. Az Akadémia korábban is megszólalt például a köz-, illetve a felsőoktatás, vagy éppen az akkumulátorgyárak ügyében. Az MTA pártpolitikai kérdésekben nem foglal állást, tudományos, valamint nagy horderejű társadalmi témákban viszont kötelessége hallatni a hangját – ahogy most a IX. osztály is tette. Az Akadémia elnöksége pedig ilyenkor mérlegeli, hogy az egyes megszólalásokat átvegye-e közös véleményként. A testület ezúttal úgy döntött, hogy nem –

de nem feltétlenül azért, mert nem értett egyet vele, hanem mert úgy érezte, ezzel túlzott mértékben a politikai térbe navigálná az intézményt.

– E. A.: Ehhez annyit tennék hozzá, hogy sokszor az is politika, ha csendben maradunk. Adott esetben nehéz eldönteni, hogy azzal politizálunk-e inkább, ha szólunk, vagy azzal, ha nem.

– Nézzük közelebbről a közlemény második részét, benne a kivonulás kilátásba helyezésével.

– K. L. P.: Azon túl, hogy tartalmában szerencsétlennek érzem ezt a kitételt, szerintem műfajilag is kilóg a közleményből. Ráadásul fenyegető éle van, ami nem szül jó vért – mondom ezt úgy, hogy fogalmam sincs, tényleg vannak-e, akik ki akarnak vonulni a közgyűlésről, és ha igen, kik és hányan tervezik. Egyébként gondoljon bárki bármit a miniszterelnök beszédéről, érdemes szétválasztani ezt attól a hivataltól, amelyet betölt, és ha részt vesz a közgyűlésünkön, akkor utóbbit tartani szem előtt.

– E. A.: Ebben nem tudok egyetérteni, hiszen ugyanarról a személyről van szó. Én nem tudom szétválasztani a kettőt.

– Ha az első közlemény utolsó mondatát szerencsétlennek tartották, mennyire volt szerencsés a Válasz Online-nak eljuttatott második levél?

– K. L. P.: Szerintem semmi szükség nem volt rá. Mert bár lehet magyarázkodni, a szöveg alapján talán nem is teljesen alaptalanul, hogy nem ők vonulnának ki, hanem csak figyelmeztettek erre az eshetőségre, a második közlemény – amelyet nem az egész osztály, hanem csak heten jegyeztek – visszakozásként hatott.

– A kormány és az MTA viszonya az utóbbi időben eléggé terhelt, gondoljunk csak az akadémiai kutatóhálózat elcsatolására, majd ingatlanjainak ingyenes használatba adására. Ehhez képest furcsa, hogy most nem ilyen, az Akadémiát súlyosan érintő ügy miatt merült fel a tiltakozás eshetősége.

– E. A.: Nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök mondatai sokak elevenébe vágtak, és többen úgy érezték, személyesen nekik szólnak. Ezt fejezi ki az is, hogy – számomra is kissé meglepő módon – az osztály tagjai az első közleményt egyhangúan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg.

Sajnos a történelem azt példázza, hogy sok szörnyűség a szavakkal kezdődik.

Az Akadémiának számos idős tudós a tagja, akik a 20. században sok mindent megéltek, így nagyon is érthető a félelmük. Ezért én az első pillanattól úgy éreztem, hogy az MTA-nak meg kellene szólalni az ügyben, jelezve: a kormányfő olyan vörös vonalat lépett át, ami megengedhetetlen.