Ráadásul többen vallják közülük kereszténynek magukat, mint sokan gondolnák. A rendezvény szervezőivel beszélgettünk, akik elmondták, hogy ugyanúgy tisztelik a magyar koronát, mint minden honfitársuk.
***
VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!
***
Tavaly ilyenkor vitatémává vált egy képi ábrázolás, amelyet a köznyelvben csak „melegfelvonulásnak” nevezett rendezvény kapcsán tettek közzé a szervezők, annak az üzenetnek az illusztrálásaként, hogy augusztus 20. minden magyar ünnepe. Egyes médiumok részéről éles támadás, sőt, pereskedés lett a reakció, némelyek egyenesen a 2020-as Pride esemény logójaként hivatkoztak – valótlanul – a problémásnak tekintett képre. Akadt, aki szerint ennek a képnek a közzététele lehetetlenné tette a témáról való párbeszédet.
Mi olyan módon reagáltunk a képre, hogy megkerestük a Budapest Pride szervezőit, akik jelezték, hogy nagyon szívesen leülnek velünk beszélgetni a témáról. Tudták, hogy két katolikus hívővel fognak találkozni, akik nem értenek egyet a Pride létével, a botrányokozással, mégis, eltérő gondolkodásunktól függetlenül kölcsönös nyitottsággal kezdtünk bele az igenis lehetséges párbeszédbe.
A Budapest Pride szervezőit Radványi Viktória és Majercsik Johanna képviselte, a SZEMlélek részéről Gégény István és Sáhó Eszter tette fel a kérdéseket.
***
– Néhány nap elteltével talán már egy kicsit madártávlatból tudunk rátekinteni a vitát kiváltó kép közzétételére, amelyért még saját közösségi oldalatokon is kaptatok kritikát a veletek szimpatizálóktól. Mit gondoltok erről a helyzetről?
– Érdemes tisztázni, hogy az említett kép egy illusztrációja volt csupán a honlapunkon közzétett hírnek, amely arról szólt, hogy azon a héten lesz a felvonulás, amelybe augusztus 20. is beleesik. Nagyon fontos, hogy ezt kommunikáljuk a közösségünk felé, mert sokan attól tartottak, hogy esetleg elmarad a rendezvény, az eredeti időpontban nem is tudtuk megtartani. Azt is hangsúlyozni akartuk, hogy mi a pontos dátum: augusztus 22., amit a változás miatt sokkal többször kell kommunikálni, mint az előző években. Nagyon fontos, központi gondolat, hogy az államalapítás minden magyar ember ünnepe. Nem könnyű egy hosszabb, 1,5 gépelt oldalnak megfelelő szöveg lényegét egyetlen képben megfogalmazni úgy, hogy azt is elérd, hogy az emberek a kép láttán rákattintsanak a cikkre, elolvassák a szöveget. Erre a képre esett a választásunk, és akkor még nyilvánvalóan nem tudhattuk, hogyan fog erre reagálni a társadalom. Eddig korábbi felvonulásokon készült fotókat szoktunk illusztrációnak betenni, de most ez tűnt a legadekvátabb választásnak. Egyszerre akartuk felhívni a figyelmet az ünnepre és a dátumra is. Azóta a reakciókból, így a kommentekből is látható, hogy megosztóvá vált ez a kép, ugyanakkor sok emberhez el is jutott ezáltal az üzenet. Ma már nem vagyunk biztosak benne, hogy ez volt a legszerencsésebb illusztrálása a szövegnek, de nem gyaláztuk meg a jelképet, és tiltott használatról sincs szó.
– Talán jó lenne annak egyértelmű kimondása, hogy ha jól értjük, semmi olyasféle szándék nem volt bennetek, hogy megbántsatok, provokáljatok ezzel keresztény embereket, meggyalázzátok a szent koronát.
– Persze, ezt kimondhatjuk. A korona minden magyar ember jelképe, az LMBTQ embereké és a nem LMBTQ embereké egyaránt. Önmagában érdekes kérdés, hogy egy szivárvánnyal hogyan lehet meggyalázni a koronát, különösen úgy, hogy még a Bibliában is fontos szimbólumként szerepel Noé bárkájának történetében. De a meggyalázás ténye mellett a szándék sem áll fenn, hiszen oda érdemes visszatérni, ahonnan kiindultunk: augusztus 20. minden magyar ember ünnepe. Ráadásul a szent korona ugyanolyan fontos jelképe a keresztény LMBTQ embereknek, mint a keresztény nem LMBTQ embereknek.
– A rendőrség is nektek adott igazat, hiszen jelezték, hogy nem valósult meg semmilyen szimbólum meggyalázása.
– Szerintünk a feljelentők is tudhatták, hogy ez nem fogja jogilag megállni a helyét. Mi is konzultáltunk jogászokkal, akik megmosolyogták az egészet. Valószínűleg a pereskedésnek sajtómegjelenések generálása volt a valódi célja – ez egy sajnálatos jelenség, hogy ma a sajtóban gyűlölködéssel nagyon könnyű tematizálni. Sokan szeretnének bekerülni a hírekbe, és sokan valószínűleg csak most tudták meg, hogy egyáltalán létezik Szent Korona Rádió. A mi szempontunkból mérhető volt, hogy önmagában nem volt kimagaslóan magas elérésű a cikk, amin a pereskedés jelentősen változtatott.
Nagy kérdés, hogy akik a feljelentést tették, elolvasták-e egyáltalán a szöveget, amire a kép csak felhívta a figyelmet. Merthogy a cikkben aztán tényleg semmi gyalázkodás nem szerepel: az időpontra hívjuk fel benne a figyelmet és a már említett központi üzenetre. Eddig még soha nem esett erre az ünnepi hétre a Budapest Pride, amit ráadásul a 25. alkalommal tartunk meg, így számunkra ez több ünnep találkozása.
– Akkor tehát éppen az ünnep kihangsúlyozása miatt is esett a választásotok a szent koronára. De történt még előtte más is: arra a bizonyos 33. paragrafusra is akartatok ezzel a képpel reagálni?
– Volt külön kampányunk a születési nemet érintő törvény kapcsán, de jellemzően egyszerre mindig több dolgot kommunikálunk. Maga a kép a honlaphírrel együtt elsősorban a fesztiválról és a felvonulásról szól. A fesztivál augusztus 14-én kezdődik és 23-ig tart majd.
– Látva azt a hatást, megütközést, amit kiváltottatok, ugyanígy csinálnátok?
– Erre nehéz lenne visszamenőlegesen egyértelmű választ adni, az viszont biztos, hogy jobban oda fogunk figyelni arra, hogy milyen jelképekhez nyúlunk a jövőben. Akár a saját közösségünkön belül is megosztó lehet egy kép. Ettől egyébként nem félünk annyira, mert szerintünk az értelmes vitának helye van az életünkben.
– Ki dönti el, hogy mi lesz egy adott évben a Pride logója?
– Ez nem a Pride logója, nem is a címere. A Budapest Pride logója 2018 óta változatlanul ugyanaz, az emlegetett kép pedig egy a sorban abból a 30-40 képből, amit évente a cikkeink illusztrációjaként közzéteszünk. Címerünk eleve nincs, a logónk pedig ez:
A kérdésre válaszolva: logóválasztás esetében az egész szervezőcsapatot bevonjuk a konszenzusos döntéshozatalba, a végső változatot mindenkinek le kell okéznia. Egyébként munkacsoportokban dolgozunk, a honlaphíreket például a médiakommunikációs munkacsoport készíti. Négyen vagyunk: valaki megírja a szöveget, a másik átnézi, a végeredményt közösen alkotjuk meg. Általánosságban elmondható, hogy nem a képhez írunk szöveget, hanem miután elkészült egy írás, mindig azon szokott a legnagyobb dilemmázás menni, hogy milyen képet tegyünk mellé. Jajj, az már sokszor volt, na, ezt már tavaly, vagy tavalyelőtt elsütöttük…
Azt gondoltuk, hogy most az ország is ünnepel, mi is ünneplünk, tök jó. A fő tartalom továbbra is a szöveg.
– Akárhonnan nézzük, óriási kampányt kaptatok, ingyen.
– Ez minden évben így van.
– Búcsúzzunk el ettől a képtől! Attól azonban ne vonatkoztassunk el, hogy a Pride mindig olyan botrányokkal jár együtt, amik aligha segítik elő azt a nagyon szükséges párbeszédet, ami a másként gondolkodók közötti megértést szolgálhatná. Sőt, nyilván a saját nemükhöz vonzódók egy részének sem ad semmi pozitívumot az, ha velük kapcsolatban a bőrnadrág, perverzitás és egyebek jutnak a társadalom legtöbb tagjának eszébe. Nem gondoljátok, hogy inkább az árkot mélyítik ezek az alkalmak?
– Ha nem tartottuk volna meg az elmúlt negyed évszázadban ezeket a felvonulásokat, nem lennének mostanra olyan jogai az LMBTQ embereknek, amelyek immár adottak. Maga a felvonulás vizibilitást ad a közösségünknek, de a Pride nem csupán erről szól. Ezért is utaltunk rá, hogy ez igazából egy fesztivál, ami egy héten át tart, a felvonulás pedig ennek egy eleme. Sok embernek a rengeteg további programról fogalma sincs. Ha nincs a koronavírus, egy egész hónapon át tartott volna a fesztivál, Budapesten kívül más városokban is. A felvonulás kétségkívül a látványosabb programunk, de láthatóság nélkül nem lehet társadalmi változást elérni. Enélkül nem lehetne beszélni arról, hogy van-e jogi egyenlőség, nem lenne hol beszélni arról, hogy van-e társadalmi elfogadottság. Így viszont rengeteg cikk jelenik meg, lehet velünk, rólunk beszélgetni, ahogy most mi is tesszük nyolcszemközt. Szélsőséges erők ebből a felvonulásból azt szokták kihangosítani, hogy bőrtangás férfiak vonulnak – mi még ilyet nem láttunk, pedig sok Pride vonuláson jelen voltunk. Láttunk viszont bőrtangás férfit több zenei fesztiválon is. Jártatok egyébként már Pride felvonuláson?
– Nem.
– Ha eljönnétek, azt látnátok, hogy az emberek 99 százaléka úgy néz ki, mint mi. Van rajtuk póló, nadrág, vagy szoknya. Vannak, akik színesebben öltöznek fel ilyenkor, felvesznek egy parókát, ráfestik a szivárvány színeit az arcukra, de ez minden fesztiválon így van. Ez egy olyan nap, amikor az LMBTQ emberek együtt lehetnek az utcán, biztonságban, nagyon sok támogató személy jelenlétében. Nincs pontos statisztikáink, de tudjuk, hogy sok hetero pár jön el a gyerekeivel, úgy tapasztaljuk, egyre többen vannak. Azt tudjuk, elfogadjuk, hogy mint minden rendezvénynek, ennek is vannak ellenzői. A felvonuláson túl a fesztivál részét képezik kerekasztal beszélgetések, workshopok, piknik jellegű események, előadások, filmvetítések. 37 programunk lesz idén összesen. Ez igazából egy civil közösségi fesztivál, amelyre bárki jelentkezhetett az év elején. Keresztény szervezetek is szoktak jelentkezni, két ilyen csoport már évek óta szervez programokat a fesztivál részeként. Nem gondoljuk, hogy ez így, összességében, az edukatív, szórakoztató programokkal kontraproduktív lenne. Nem is lehetne szerintünk ennél jobban csinálni.
– Ami a ti megközelítésetekben szórakoztató, edukatív, az sokak szemében gyermekeket megrontó, botránykeltő, mocskos. Ezek a jelzők nyilván nem jelentenek újdonságot számotokra. Hallani olyan véleményeket is, hogy semmi baj a melegekkel, csak ne vonuljanak fel.
– Igen, léteznek ilyen vélemények. Ugyanoda kanyarodunk vissza:
ha nincs felvonulás, nem lenne társadalmi párbeszéd, nem lenne jogi előrehaladás. Elfogadjuk, hogy sokan nem értik ezt a célunkat – nyilván nem kell tudnia mindenkinek civil szempontból látni a világot. De az, hogy mi most itt beszélgetünk, annak köszönhető, hogy idén is lesz felvonulás.
A negatív véleményeket nem tartjuk problémának. Ha nem nézünk mögé az egésznek, nem látjuk a többi programot, nyilván nagyon egyszerű fotelből azt mondani, hogy na, már megint vonaglanak a buzik. A botránykeltés kapcsán ismét azt vehetjük elő, hogy ha egy nyári fesztiválon lehet a színpad előtt bőrnadrágban táncolni, akkor a Pride során miért ne lehetne. Azokra a zenei fesztiválokra is kiviszik a gyerekeiket egyes szülők, és nyilván tudnak válaszolni a gyerekeikben felmerülő kérdéseikre. Mi soha nem vonulnánk bőrtangában – de szerintünk semmi gond nincs azzal, ha valaki így tesz –, ahogy semmilyen törvénytelenség, így például meztelenkedés sem fordul elő a felvonulásunkon. Ha egymás mellé tennénk egy zenei fesztivál fotóit és egy Pride fotóit, legfeljebb a szivárványos motívumokból tudnánk megállapítani, melyik kép hol készült.
– Jelentős különbség, hogy amíg egy zenei fesztivál általában a városok köztereitől távol valósul meg, tehát csak az megy oda, aki ezzel szimpatizál, addig a Pride szándékosan a köztereken zajlik, nehéz lenne kikerülni, sokak ablaka alatt halad a felvonulás. Az emberek egy részének nincs választása, hogy bevonódjon-e ebbe a rendezvénybe.
– Miért, mi történik akkor, amikor van egy politikai demonstráció például a romák diszkriminációja ellen, emiatt több utca le van foglalva Budapesten, nem tudsz arra közlekedni?
– Az azért más műfaj, mint egy fesztiválos hangulatú felvonulás.
– Igen, de a Pride politikai aktus is, hiszen Magyarországon nincsenek egyenlő jogok.
– Akkor ezt mondjuk ki határozottan, mert eddig ünnepről, fesztiválról volt szó: a Pride tehát egy politikai aktus.
– Így van, abszolút! Sok ember azért jön ki, mert itt szabadon sétálhat nőként a barátnőjével, senki nem fogja ezért bántani. Mi is tudjuk, hogy jól tesszük, ha este, színház után hazafelé nem fogjuk meg a barátnőnk kezét. Egy hetero ember nem ismeri ezt az érzést. Van is egy szó, ami egymás között jelzésként szolgál arra, hogy itt most veszély van. A hangunkban is halljátok most, hogy ez nekünk nagyon kemény fájdalom, küzdelem. Nem szólsz be senkinek, nem csinálsz semmi kihívót, csak sétálsz annak a kezét fogva, akit szeretsz. Rendkívül felszabadító, hogy évente van egy olyan nap, amikor védett vagy, senki nem fog megtámadni. A helyzet Budapesten kívül, vidéken sokkal rosszabb. Azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy
ami négy fal közé való, azt senki ne vigye ki a négy fal közül, de ez minden emberre egyként vonatkozik. Nem kell ahhoz provokálni, hogy félelemben éljünk. Ez a mai magyar valóság.
– Mi olvastuk azt a bizonyos cikket, amihez a beszélgetés kezdetén említett kép társult illusztrációként. Ott is előkerül a fenyegetettség érzésének megemlítése. Ezek szerint tényszerűen érnek benneteket támadások?
– Bennünket fizikailag nem támadtak még meg, de olyan volt, hogy odakiabáltak nekünk, hogy „rohadt buzik, takarodjatok innen”. Ezek olyan erős indulatok, amikről nem tudhatod, nem folytatódnak-e egy pofonnal, ütéssel. Egy volt szervezőtársunkat egy autóból megdobták egy üveggel. Azt érzékeljük, hogy lányok esetében egy kicsit elfogadóbb a társadalom, fiúknál már az ölelés is megbotránkoztatónak hat sokak számára. Ami szerintünk nem jó a férfiaknak sem, mert két hetero barát miért ne ölelhetné meg egymást akár egy sikeres vizsga, egy örömteli találkozás kapcsán?
– Arról van valamilyen kimutatásotok, hogy mennyien tartoznak ma az általatok képviselt közösségbe, s mennyien tartják magukat közülük kereszténynek?
– A kisebbségszociológia egyik sajátossága, hogy mivel kisebbségről van szó, nem könnyű meghatározni, mennyien tartoznak oda, hiszen egyéni bevallás alapján mérhető. A legtöbben még egy anonim közvélemény kutatásban sem merik bevallani, mert mi van, ha felkerülnek ezzel valamilyen listára, amiből egyszer akár hátrányuk is származhat majd… Sok nemzetközi kutatás összehasonlítása alapján az mondható, hogy 5-10 százalék közé tehető egy társadalomban a szexuális kisebbségekhez tartozók összaránya. Ebben azok is benne vannak, akik biszexuálisként heteroszexuális kapcsolatban élik le az életüket. Magyarországon a legkonzervatívabb becslések szerint 5 százalék körül lehet az LMBTQ személyek száma, vagyis minden 20. ember érintett.
– Ez igen nagy számnak tűnik.
– Nem kevés, a liberálisabb becslések pedig 8-10 százalék felé mutatnak. Ez attól is függ, hogy egy társadalom tagjai mennyire edukáltak, vagyis mennyire tudnak róla, hogy egy ember nem csupán heteroszexuális lehet. 2016-ban volt egy kutatásunk, amit nem nevezhetünk reprezentatívnak, mivel az előbb említett okból nem tudjuk, mekkora a teljes érintetti kör. 2300 LMBTQ embert kérdeztünk meg, közülük 34 százalék mondta magát vallásosnak, a teljes válaszadói közösség 20 százaléka tartja magát kereszténynek. Ha a korábban említett konzervatív becslést vesszük alapul, akkor is
nagyjából 100 ezer magyar emberről beszélünk, aki keresztényként valamely szexuális kisebbséghez tartozik. Innen nézve még kevésbé kérdéses, hogy LMBTQ embereknek lehet-e jelképük a szent korona.
– Azt már tudjuk, hogy beperelnek benneteket, meg írnak rólatok mindenféléket magukat keresztényként tematizáló médiumok, de a Pride szervezőiként készített-e veletek interjút keresztény médium, vagy leültek-e veletek beszélgetni egyházi vezetők?
– Udvariasan fogalmazva: nem ez a jellemző. A tárgyilagosabb válasz úgy hangzik, hogy nem emlékszünk ilyesmire. Ti vagytok az elsők. Kisebb vallási közösségekkel, teológus személyekkel kapcsolatban vagyunk.
– Ez akkor magunk felé kritika, hiszen nehéz úgy párbeszédet folytatni, ha nem állunk szóba a másikkal.
– Ezért is örültünk a megkereséseteknek, mert vannak olyan médiumok, akik kétségkívül gyakran hívnak minket, de bárkivel szívesen leülünk beszélgetni. Ti így fel tudtok tenni konkrét kérdéseket, mi pedig el tudjuk mondani, hogy miről mit gondolunk.
– Nem érzitek hátránynak, hogy amit képviseltek, nagyon a szexualitásra van kihegyezve? Mert ti, akik itt ültök velünk szemben, lehet, hogy tehetséges művészek vagytok, egy tudományterület képzett szakemberei, mégis az jut veletek és a kezdeményezésetekkel kapcsolatban sokak eszébe, hogy mit csináltok az ágyban. Ennél azért értékesebb minden ember személyisége.
– Nektek is biztos sokféle funkciótok van, nem csupán kérdéseket szoktatok feltenni. Mi is sokféle dologgal foglalkozunk, holnap talán egy filmről fogunk valakivel beszélgetni. De épp azért szervezzük a felvonuláson túli programokat, sőt, ezért szervezünk eseményeket az év többi részében, hogy más is szóba kerüljön. Ha a Pride-nak lenne olyan költségvetése, ami nincs, egy zenei fesztiválnak viszont van, akkor lehet, hogy rengeteg ember tudna róla, hogy jövő héten lesz egy piknik valahol, aminek köze nem lesz a szexualitáshoz, legfeljebb színes lesz a szalvéta. Vannak kerékpáros rendezvényeink is, ahol senki nem kérdezi meg, ki milyen beállítottságú. Mi is nagyon küzdünk azzal, hogy miként tudnánk jobban eljutni az emberekhez. A felvonulás kommunikációja egyszerű, az terjed. De például egy kereszténység témájában rendezett beszélgetésünkre eljön nagyjából 40 ember, mert nincs keretünk rá, hogy alaposan meghirdessünk minden egyes programot.
– Ha megnézzük a Pride kommunikációját, nem csupán idehaza, de világszerte olyan kifejezésekkel találkozunk, mint béke, szeretet, tolerancia.
– Ismerős kifejezések, ugye?
– Azért ülünk itt, mert ezekkel azonosulni tudunk. Nem lehetne akkor ezen jelszavakhoz hűen kerülni minden botrányokozást, és helyette inkább valamiféle közösségi dimenziót felmutatni?
– A közösségi jelleg erősítése nem kérdés, erre többször utaltunk is. A botrányokozásban szerintünk a média felelős elsősorban. Előfordult, hogy amerikai felvonulásokról származó vágóképeket társítottak a rendezvényünkhöz, ott pedig aztán fétisestől kezdve mindenféle csoportokról „nagyszerű” felvételeket lehet készíteni. Arra viszont
nem emlékszünk, hogy a Pride fesztivál részeként szervezett ökumenikus istentiszteletről bármelyik hazai médium beszámolt volna, pedig minden évben sokakat vonz. Előfordult, hogy egy közös bibliaolvasós rendezvényen megtámadták a szervezőket, amiből feljelentés is született. Tehát abban, hogy ebből szekértáboros történet legyen, nagy felelőssége van a médiának.
A közösségi vonal annyira erős, hogy konkrétan ezért dobog a szívünk. Azt szeretnénk elérni, és 2-3 éve váltás is történt a szervezésben ennek céljával, hogy ne mi, tucatnyian találjuk ki a programokat, hanem bárki szervezhet saját eseményt a Pride fesztivál részeként, amit be is fogadunk, amennyiben nem mond ellene a manifesztónknak. Tehát nem szólunk bele egyáltalán az adott program tartalmába, azt 100 százalékban a kezdeményező csapat szervezi, csupán a keretet adjuk és hirdetjük, hogy minél több emberhez eljusson. És az az igazság, hogy így, a beszélgetés vége felé azt érezzük, egy kicsit kevésbé bánjuk annak a képnek a közzétételét, mert különben most nem ültünk volna le négyen egy asztalhoz.
– Talán naiv felvetés, és nem is szeretnénk beleszólni a dolgotokba, de volna egy ötletünk. Mi lenne, ha a szivárványos korona képe által okozott ellenhangokra úgy reagálnátok, hogy közzétesztek például egy üzenetet, hogy nem akartatok senkit megbántani, sajnáljátok, ha ezt némelyek félreértették?
– Ebben az interjúban elmondtuk már ezt, de fogunk beszélni a szervezőtársakkal is a témáról. Volt már szó a csapaton belül róla, hogy jó döntés volt-e, talán sejthettük volna előre – természetesen nem sejtettük. Biztos, hogy fogunk róla beszélni, és nem kizárt, hogy érkezik egy következő poszt, amiben reagálunk majd erre az esetre.
Ez a cikk eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.
