Június 13-án ünnepli 93. születésnapját, 19-én pedig pappá szentelésének 70. évfordulóját Kuklay Antal katolikus pap. A sokak által csak Tóni atyaként emlegetett lelkipásztor holnap tartandó rubintmiséjére Hofher József jezsuita írt köszöntőt.
Drága Tóni atya! Drága Tóni!
Bátran állíthatom, hogy jezsuita életem legmeghatározóbb éveit Veled töltöttem/tölthettem Miskolctól nem messze, Köröm községben. Most önéletrajzi írásomból idézek, mely – régi gimnazista osztálytársaim jóvoltából – magánkiadásban jelent meg:
„Kuklay Antalt még a nyolcvanas évek végén ismertem meg mint Pilinszky-szakértőt, verseinek kiváló szakértőjét. Pilinszkyt szeretik sokan kisajátítani maguknak, de nála jobb verselemzésekkel nemigen találkoztam azóta sem. Távol a világtól, távol Budapesttől, a világ végén volt ideje elmélkedni, hogy töprengjen a költő szimbólumrendszerének megfejtésén. Nem erőltetett magyarázatokkal állt elő, hanem magának Pilinszky Jánosnak prózájával magyarázta verseit.”
Sárvári Gyuri akkori kispaptársamnak köszönhetem, hogy megismerhettelek. Ő vitt el hozzád Körömbe, abba a csodálatos „elvarázsolt kastélyba”, ahol a receptúrád alapján készült legendás körömi kakaót kortyolgatva hallgattunk Téged.
Most, amikor ezeket a sorokat írom, készítettem magamnak egy kakaót, beleverve egy tojássárgáját, hogy jobban menjen az emlékezés.
„Körömben egy majdnem homogén, cigányok által lakott községben élt.
Hihetetlen intellektusa nem engedte, hogy alámerüljön egy süllyesztőbe, ahogy ez sokakkal megtörtént a börtönből való szabadulás után.
A plébánián, egy barokk kori vendégfogadóban összegyűjtötte a környéken fellelhető egyházi műkincseket, hogy ezzel megalapozzon egy későbbi egyházmegyei gyűjteményt, mely mostanra Sárospatakon kapott elhelyezést. A környező, lakatlan plébániákon – melyek az atya fíliái voltak – nyaranta fogyatékkal élő gyerekeket nyaraltatott.
Kuklay Tóni atyának sok korszaka volt. Én akkor találkoztam vele, amikor a harmadik évezred elején a helyi cigányokkal kezdett foglalkozni. A látvány hihetetlen ellentmondásos. Egy restaurált barokk vendégfogadóban (mely Tóni atyának köszönhetően nem lett az enyészet áldozata; most mint plébánia, műemléképület) minden hónap folyamán találkozott egy Budapestről érkező intellektuális kör, akik egymást gazdagítva filozófiáról, teológiáról, művészetekről beszélgettek.
A házikoncerteken – mind a plébánián, mind a templomban – az érdeklődő cigány testvérek is részt vehettek. Textilművészek vezetésével a plébánia alagsorában felállított szövőszékeken készítették az asszonyok szőtteseiket, miközben a kastély körül mélyszegénységben és putrikban éltek.”
Talán ezek az emberek majd egyszer, a mennyországban megtudják, hogy ki is volt a lelkipásztoruk!
„Ideérkezésemkor ebben a nem mindennapi miliőben, egy ünnepi
alkalommal, ebéd előtt
Tóni atya lelkesen elemezte fogyatékkal élő gyerekek számára Pilinszky egyik versét.
Miközben a művelt fővárosi publikum és a cigány testvérek, éhesen kopogó szemekkel, már alig várták, hogy elkezdjük végre az ebédet, az Atya tér és idő kategóriáin kívül lebegve magyarázott. Ekkor mellé somfordálva szelíden jeleztem neki, hogy talán itt az ideje, hogy prózai dolgokkal is foglalkozzunk.
Egy pillanat alatt a földre érkezett, és mindenki örömére elkezdtük az ebéd előtti imát. Szóval így kezdtem a cigánypasztorációt egy nem mindennapi zsenivel, Kuklay Antallal. Így repültünk föld felett és ég alatt ösztönösen, nem tudatosan.”
Tóni atya nem mentálhigiénés képzésen tanulta a cigányokkal való foglakozást, mint ahogy Latinovits Zoltán sem színiiskolákban lett színészkirály.
Kiváló pedagógus volt. Lényeglátó, lényegre törő és igaz ember. Soha senkivel nem haverkodott. Tisztelettel fordult embertársai felé – a tiszteletet, ami feléjük áradt, a cigányok is érezték.
Egy alkalommal, amikor betértünk egy cigányputriba, bokáig lépkedtünk a szemétben. Tóni atya megkérdezte: Ez micsoda? A válasz: Tudja, Atya, nagyon szegények vagyunk. Az Atya megkérdezte: Van söprűjük? Kis idő múlva a szomszédból előkerült egy seprű. Tóni atya összesöpörte a szemetet, egy vödörbe gyűjtötte, a seprűt visszaadta tulajdonosának, majd így szólt:
Látja! Ez nem szegénység kérdése!
A hatalmasoknak sem gazsulált. Az egyik legnagyobb békepap így szólt a paptestvérekhez Tóni atya háta mögött: Nézzétek Tónit! Tanulhattok tőle! Tojik rájuk, és megy előre!
Barátai, tisztelői is egyenes emberek voltak. Büszke vagyok rá, hogy olyan jezsuita barátai voltak, mint Pálos Antal vagy Bálint József, aki a „hejcei teológián” tanított neki dogmatikát.
Mit mondhatnék még? Jálics Ferenc atya halála után azt írtam az emlékkönyvébe: Ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok! Köszönöm! Drága Tóni atya! Mit mondhatnék Neked? Köszönöm! Ha rozzant állapotban lévő térdem miatt nem jutok el a rubintmisédre, abban biztos lehetsz: Örökre itt élsz a szívemben, az emlékkönyvemben! Isten segítsen Máriával együtt, akinek szintén sokat köszönhetünk/köszönhetek, hogy itt vagy még nekünk!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hofher Józsi
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
