„Erkölcsi kötelesség megszólalni” – tudósok kiállása Ukrajna mellett

A magyar tudományos élet kiemelkedő munkatársai közül Győrffy Dóra és Kollár László személyesen is megindokolta a Szemléleknek, miért csatlakoztak az Ukrajna melletti, a magyar kormány Moszkva-barát álláspontját elítélő kezdeményezéshez.

„Mi, magyar tudósok, akadémikusok, az MTA Doktorai és az MTA köztestületének tagjai három évvel első nyilatkozatunk után újra szükségét érezzük, hogy kiálljunk Ukrajna népe, hadserege, kormánya és elnöke mellett most, amikor egyik korábbi fő támogatójuknak, az Egyesült Államoknak januárban beiktatott elnöke Ukrajna számára teljesíthetetlen békefeltételeket szab, és ezektől teszi függővé a további gazdasági és katonai segélyezését.

Elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját, mivel feltételek és garanciák nélküli tűzszünetet, illetve »békét« kíván Ukrajnával elfogadtatni.

Egyetértünk azokkal az európai országokkal, amelyek más államokkal összefogva tovább kívánják támogatni Ukrajna küzdelmét, hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral.”

A fenti nyilatkozatot adta közre március 7-én a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjaiból alakult társadalmi fórum, amelyet a publikálás napjáig 165 magyar tudós írt alá. A csatlakozók sokaságából Győrffy Dórát, a Corvinus Egyetem professzorát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi oktatóját, és Kollár László Péter akadémikust, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárát arra kértük, hogy fejtse ki, miért csatlakoztak a kezdeményezéshez, és milyen üzenetet hordoz ez a megszólalás.

GYŐRFFY DÓRA

 – Mi indította arra, hogy aláírja a nyilatkozatot?

– Háborús veszély van egész Európában. A második világháború utáni világrend leomlása történik a szemünk előtt, néhány hét alatt. Megkérdőjeleződött az amerikai elkötelezettség Európa biztonságának garantálására, ami az elmúlt közel 80 évben a kontinens békéjét biztosította. Oroszország a szovjet birodalom újjáélesztésére, korábbi érdekszférája helyreállítására törekszik. Ez Magyarország számára is egyértelmű fenyegetést jelent – a veszély olyannyira nem elméleti, hogy az oroszok jelenleg is a NATO visszavonulását követelik Kelet-Közép-Európából. Éppen 80 évvel a jaltai konferencia után Putyin az akkori elrendezés visszaállítására törekszik, és szándékai szerint Magyarország ismét az orosz érdekszférába tartozna.

Európa ismételt felosztásának akadálya Ukrajna ellenállása az orosz agressziónak. Putyin tagadja az ukrán nép létét, az ukrán nemzeti identitás kiirtására törekszik, népirtó háborút folytat. Az ukránok hősies ellenállása csodálatot és támogatást érdemel önmagában is, de annak tükrében különösen, hogy egész Európát védik az orosz agressziótól.

Nyilvánvaló, hogy siker esetén az oroszok továbbterjeszkednének, a balti országokat és Lengyelországot már jelenleg is fenyegetik.

Ezekben az országokban nem is kérdés, hogy minden támogatást meg kell adni Ukrajnának, és készülni kell az orosz agresszióra.

A sikeres ukrán ellenállás miatt Oroszország katonailag és gazdaságilag is jelentősen meggyengült. Egy számára kedvező tűzszünet, területi hódításainak elismerésével és a gazdasági szankciók feloldásával lehetőséget nyújt arra, hogy megújítsa erőit, és a már elfoglalt területekről indulva néhány éven belül folytassa az agressziót nyugat felé. Ez az EU számára közvetlen biztonsági fenyegetést jelent, az Ukrajnát támogató országok erre a fenyegetésre készülnek fel.

Ebben a helyzetben az, hogy a magyar kormányzat kiszolgálja az orosz agresszió érdekeit, és nem csupán nem támogatja Ukrajna védekezését, hanem konkrétan akadályozza a nyugati segítséget, 20. századi történelmünk legszégyenletesebb időszakát idézi.

Az utolsó csatlós szerepét játsszuk el újra.

Szintén szégyenletes azon politikai szereplők viselkedése, akik számításból és/vagy tudatlanságból adódóan hallgatnak, és nem hajlandók beszélni erről a nemzeti sorskérdésről. Valakinek muszáj megszólalni, és felhívni a figyelmet a háborús veszélyre, így nem is volt bennem kérdés, hogy aláírjam a nyilatkozatot.

– A Stádium 28 Kör egyik ügyvivőjeként gondolta volna, hogy ilyen sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez?

– Gondolkodó ember számára a helyzet teljesen egyértelmű. Nem lepődtem meg azon, hogy egy-két nap alatt ennyien aláírták a kezdeményezést. Ha többeket keresünk meg, akkor még többen írták volna alá.

– A hazai tudományos élet jeles képviselőinek tömeges felszólalása bármely országban figyelmet érdemel. Vajon milyen hatása lehet ennek a nyilatkozatnak?

– Nincsenek illúzióink, hisz számos korábbi megnyilatkozás maradt hatástalan. Ennek ellenére értelmiségiként lelkiismereti kérdés, hogy megszólaljunk, a magyar közvélemény figyelmét a témára felhívjuk, Ukrajnának és a nyugati szövetségeseinknek jelzést küldjünk arról, hogy létezik egy másik Magyarország. Mi ennyit tudunk tenni. A hatás nem csupán rajtunk, hanem a sajtón és a politikai szereplőkön is múlik.

KOLLÁR LÁSZLÓ PÉTER

– A tudományos élet képviselői ritkán szólalnak meg közéleti kérdésekben. Mit üzen az a tény, hogy most ennyi akadémikus összefogott?

– Azt gondolom, nem elsősorban összefogásról van szó, hanem arról, hogy sokan, akik a világ dolgairól akár nagyon másként gondolkodnak, Ukrajna kérdésében hasonló álláspontot képviselnek. Amikor egy ismerősömtől megkaptam a felhívást, hogy lehet csatlakozni, úgy éreztem, muszáj megtennem. De alig néhány emberről tudtam, hogy alá fogják írni. Aláírásomban nem az összefogás vezetett, hanem a belső késztetés, hogy muszáj kimondani azt, amit igaznak vélek.

A kérdésben ott szerepel: a tudományos kutatók ritkán szólalnak meg közéleti kérdésekben. Ez rám is igaz.

Még akkor sem szoktam csatlakozni egy-egy felhíváshoz, ha egyetértek vele.

Az, hogy van véleményem, még nem ok a megszólalásra. Bár triviális, de talán fontos kimondani: az, hogy valaki a szakmájában kiváló, hogy nemzetközi elismertsége van, még nem teszi őt közéleti kérdésekben szakértővé. Ugyanúgy tévedhet, lehet elfogult, mint azok, akik kevésbé képzettek. A szakma más: ott a tudós véleményének kiemelt súlya kellene hogy legyen, de ami azon kívül van, ott a tudománnyal foglalkozó is óhatatlanul laikus.

Részemről a megszólalás oka nem az volt, hogy én jobban tudom, mi a helyes. Erkölcsi kötelességnek gondoltam megszólalni, akkor is, ha a véleményem ebben a kérdésben egy laikusé. Talán jobban hangzik úgy, hogy a társadalom egy tagjáé.

Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, amikor a nép hősiesen védekezett, akkor is és azóta sokszor jut eszembe az ötvenhatos magyar forradalom, melyben apám is mint a műegyetemi forradalmi bizottság tagja részt vett. Márai sorai ma is igazak: „És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik – /  Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?” Talán ez az oka annak, hogy a háború kitörése után lakásunkba, ahonnan a gyerekeink már kirepültek – jezsuita szervezésben – befogadtunk menekülteket.

Ötvenhat számomra arról szól, hogy szüleimnek és a magyar nemzetnek elege lett az orosz tankokkal fenntartott diktatúrából.

2022 pedig arról, hogy egy önálló nemzet – amely természetesen ugyanúgy nem hibátlan, mint mi magunk sem – küzd az orosz agresszió ellen a szabadságáért.

– „Elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját”. Mi indokolja az ilyen határozott, kemény fogalmazást?

– Hová tartozunk? Hová megyünk tanulmányútra? Apáczai Csere János Hollandiába, Bolyai Németországba, Széchenyi Angliába ment. Én abban nőttem fel, és ma is abban hiszek, hogy alapvetően Európához tartozunk. Egyáltalán nem azért, mert Európa jobb, mint a keleti társadalmak, nem azért, mert az emberek „erkölcsösebbek” itt, mint ott, hanem mert ez az a közeg, ahol otthon vagyunk. Švejk, Tonio Kröger és Hamlet a miénk is; Márai a németeké is.

Az odatartozás nem jelent vakságot, helye van a kritikának, látnunk kell a korlátokat. Apám és bátyám is több évet dolgoztak sikeresen nyugaton, aztán hazajöttek és próbálták szintetizálni azt, amit itthon tanultak, azzal, amit kint láttak, hisz’ mind a kettő fontos: a hazai hagyományok és a nyugattól, Európától, Amerikától tanulható ismeretek. Nem szeretném, ha félreértenének, természetesen van mit tanulni a keleti társadalmaktól, kultúráktól is.

De nem tudok jobb szót: ahol otthon vagyunk, az az Európához tartozó Magyarország.

Unokáimnak olvastam nemrég Lázár Ervin gyerekkönyvét, és sokszor jut eszembe Dömdödöm, aki elindul, hogy valakinek azt mondja: „szeretlek”. De útközben azzal szembesül, hogy milyen furcsán, torzan használják ezt a szót, hogy a jelentése félrecsúszik, hamissá válik. A szavak elvesztik értelmüket. És mikor odaér ahhoz, akit tényleg megszeretett, csak annyit mond neki: „Dömdödöm”. És azóta nem is mond mást.

Valami effélét érzek én is, amikor az Egyesült Államok elnökét hallgatom: mintha a szavak elvesztették volna az eredeti értelmüket. Ki az agresszor? Ki támadott meg kit? Ki az áldozat? Mit jelent az igazság? Vissza kell találnunk a szavak egyszerű, eredeti értelméhez. „…a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem.” (Mt 5,37a)

– A rövid nyilatkozatban két különösen fontos kifejezés szerepel: erkölcs és béke. Utóbbi egyrészt elkoptatott, másrészt kifacsart kifejezés lett napjainkra. Milyen a valódi béke?

– Az erkölcs kérdése nagyon messzire vezet. Akár tudományos kutatásról van szó, akár társadalmi együttélésről, akár politikáról, nagyon fontos, hogy megfelelő szabályok és törvények legyenek, amelyek ezek működését biztosítják. De ennél fontosabb, hogy az emberek belső indíttatásból erkölcsösen, etikusan cselekedjenek. Könnyebb volna eljutni a békéhez, ha a politikusok erre törekednének. (Megdöbbentő félreértés, amikor valaki azt hiszi: önmagában az, hogy valami törvényes, egyben etikus is.) Hogy milyen a „valódi béke”, nem tudom. A tűzszünet nem jelent békét, legfeljebb elvezethet a békéhez. Egyetértek Ferenc pápával, hogy igazságosság nélkül nincs tartós béke.