Az evangélikus püspök fontosnak tartja a kereszténydemokrata szellemiséget, de elfogadhatatlan számára a szószéki pártpolitizálás, transzparenciát sürget az egyházak és kormány együttműködése kapcsán.
Ünnepi interjút adott a Magyar Hangnak a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. A teljes beszélgetés, amelyben szóba került az oroszok ukránok ellen indított háborúja, az egyházak politikai eszközként való használatának kísérlete, az egyházi iskolák aktualitásai, a „keresztény politika” értékelése, az Európai Unión belüli helyzetünk és reményeink, a legfrissebb nyomtatott lapszámban olvasható, vagy a hang.hu felületén előfizetőként is elérhető. Az alábbiakban Fabiny Tamás válaszaiból idézünk néhány gondolatot.
„Különös kettősséget tapasztalunk: egyrészt fájó, hogy a kelet-magyarországi településeken kiürülnek a templomok, intézmények, mert elvándorolnak a hívek. Örömteli viszont, hogy a városokban, például a Budavári Evangélikus Egyházközösségben milyen élénk szellemi és hitéleti tevékenység zajlik. Összességében minden egyházra érvényes, hogy kicsit megfáradt, kicsit beteges, néha sántikál, néha feledékeny, néha indulatos. Hasonlít az emberi testhez: ahogy Pál apostol fogalmaz, ha az egyik testrész szenved, akkor vele szenved valamennyi. És ilyenkor más tagoknak kell besegíteni. Éppen ezért vigasztaló, hogy az említett Pál apostoli kép szerint az egyház nemcsak emberi test, hanem Krisztus teste is.”
„Azt gondolom, Magyarország nem keresztény ország, de Magyarországon vannak keresztények. És ugyanezt tartom igaznak Európára nézve is. Hogy mekkora a keresztények részaránya, nehéz megmondani. A népszámlálás adatai támpontot jelenthetnek, de a téma összetettebb annál, mint amit a statisztika érzékeltetni tud. Fontosabb és
nehezen megválaszolható kérdés, hogy azok, akik kereszténynek vallják magukat, valójában azok-e: csak látszatkeresztények, akik alibiből, érdekből állnak be, vagy valóban hitvallók-e.”
„A kereszténydemokrata szellemiség nagyon fontos politikai hagyomány Európában, amely nélkül az Európai Unió sem jöhetett volna létre, és ami Németországban, Franciaországban, Skandináviában igen erős és meghatározó volt. Ma már kevesen tudják, de az Európai Unió zászlajában található tizenkét csillag nem a tagállamok korábbi számára utal, hanem a Jelenések könyvére vezethető vissza, amelyben az szerepel, hogy a megdicsőült Szűz Mária körül tizenkét csillag ragyog. A probléma nem a kereszténydemokráciával van, hanem a politikai kereszténységgel. Azzal, amikor valaki a kereszténységre hivatkozva, azt felhasználva fogalmaz meg politikai üzeneteket. Vagy amikor valaki a szószékről prédikálva pártpolitikai üzeneteket fogalmaz meg. Ez számomra elfogadhatatlan.”
„a kereszténységet és a nemzetet bármire – például a történelmi tapasztalatainkra – hivatkozva nem helyes egybemosni, mert ez oda vezet, hogy a kereszténységet nacionalizáljuk és a nemzeti gondolatot szakralizáljuk. Én, ha a Luther-kabátot felveszem, akkor nem a piros-fehér-zöld kabátot veszem fel. És nem azért, mert ne tisztelném és szeretném a nemzeti identitásunkat. De a vallásos hitünk e mellett, e felett áll. Ezért nincs értelme azoknak a kijelentéseknek, hogy a kereszténység valami „magyar” dolog. A nemzeti értékrend szakralizálása ugyanígy értelmetlen és káros.”
„Köztudott, hogy kész vagyok nyíltan megfogalmazni kritikáimat, mint ahogy egyetértésemet is. Azt például örömtelinek tartom, hogy a kormány számára fontos a család vagy éppen a nemzetpolitikai, és e téren is együtt kíván működni az egyházakkal. Ugyanakkor
zavar, ha úgy születnek döntések elvileg az érdekünkben, hogy arról előzetesen meg sem kérdeznek minket. Ilyen volt az iskolai hitoktatás kötelezővé tétele:
a kormány jó szándékát nem kérdőjelezem meg, de az intézkedés nem használt a templomi közösségeinknek, ahová ezáltal kevesebb fiatal jár. De szintén vállaltam a kormány álláspontjától igencsak eltérő véleményem menekültügyben, vagy a tanárok helyzetével kapcsolatban.”
„A normatív támogatást, illetve a szociális, oktatási és egyéb tevékenységeink után járó forrásokat mindig maradéktalanul megkapjuk. Rendszerint sikerrel veszünk részt pályázatokon is, például a Magyar Falu Program keretében, tehát ilyesfajta hátrányos megkülönböztetést nem szenvedünk el. Akkor tapasztalok furcsaságokat, amikor év végén az egyházi beruházásokra nyújtott egyedi támogatások listáját tekintem át. Látok kivételezetteket, mi finoman szólva nem vagyunk közöttünk. Mind a kormányhoz, mind az egyházakhoz az volna méltó, hogy a közjó érdekében végzett együttműködés transzparens legyen. Amennyiben így kapunk támogatást pontosan kidolgozott és a közösség javát szolgáló projektekre, azokat jó lelkiismerettel elfogadjuk, és természetesen mindennel pontosan elszámolunk.”
„Meggyőződésünk, hogy
az egyházak támogatásának nem az a módja, hogy az állam lehetővé teszi, hogy az egyház rátegye a kezét önkormányzati ingatlanokra.
Más lenne a helyzet, ha az állam a saját kezelésében lévő vagyonnal volna ilyen nagyvonalú, de itt olyan ingatlanokról van szó, amelyeket az önkormányzatok saját költségükön építettek, újítottak fel, tartanak karban. Ami tehát az övék. Az, hogy ezekben az ingatlanokban folyhat hitéleti tevékenység, eredetileg is annak volt köszönhető, hogy az adott önkormányzat és az egyház között kialakult egy kölcsönös bizalomra épülő partneri kapcsolat, aminek az elsődleges haszonélvezői a helyben élők. Ezt a jó viszonyt könnyen tönkreteheti, ha az egyházak mohón rávetik magukat a vagyonra.”
„Igazságos békére van szükség, mert csak az a béke lehet valóságos és fenntartható, ami az igazságon alapul. Ebben reménykedünk és ezért imádkozunk. Az igazságos béke hangsúlyozását egyébként jó barátom, Pavlo Svarc harkivi püspök is kérte tőlem. Azt gondolom, Trianon után erre nekünk, magyaroknak különösen érzékenynek kell lennünk. Attól pedig mindenképp óva intenék, hogy Kirill orosz ortodox pátriárka szavait magáévá tegye, aki egyfajta szent háborúról beszél. Súlyos félreértés, ártalmas és teológiailag elfogadhatatlan az ukrajnai háború metafizikai szintre emelése, a jó és a gonosz küzdelmeként való ábrázolása. Nincsen szent háború, csak szent béke.”
„Meggyőződésem, hogy jobban kellene az európaisággal közösséget vállalni, ezért pedig egyénileg is tehetünk. Ha van módunk utazni, keressük, éljük át,
tegyük magunkévá az európai kultúrát, annak emelkedettségét, igényességét, és engedjük, hogy mindez a gondolkodásunkra, viselkedésünkre is hasson! Ez az útja annak, hogy végre levetkőzzük a kisebbrendűségi érzésünkből, frusztráltságunkból fakadó pökhendiséget.
És ha mi – egyéni és közösségi szinten egyaránt – nagyvonalúak, nyitottak és jó modorúak vagyunk, akkor talán nagyobb sikerrel értetjük meg magunkat is.”
