Felkiáltójelek a Vatikánból és Pekingből: az ember nem lehet az MI áldozata

Az elmúlt időben két, egymástól távoli világban szólalt meg a figyelmeztetés: az ember nem válhat a mesterséges intelligencia áldozatává. Miközben első, tegnap bemutatott enciklikájának középpontjába XIV. Leó pápa az emberi méltóságot helyezte, Kína vezetői és bíróságai már az MI társadalmi ára miatt kongatják a vészharangot.

A szerző az iNteRNeTTo/Index.hu alapító főszerkesztője, a mesterséges intelligencia szakértője

Mesterségesintelligencia-fejlesztésekkel foglalkozom, és az elmúlt két hónapot Kínában töltöttem. Közelről láttam, milyen tempóban épülnek ezek a rendszerek, milyen magabiztossággal nyúlnak az oktatáshoz, a közlekedéshez, a városhoz, a vállalatok működéséhez. Lelkesít, hogy az MI mennyi új lehetőséget nyit meg, mennyi munkát könnyíthet meg, mennyi tudást tehet hozzáférhetővé. De a legkisebb lányom 16 éves gimnazista. Milyen munkaerőpiac vár rá, amikor néhány év múlva elindul? Lesz-e még belépő szintű munka, ahol megtanulhat hibázni, kérdezni, tapasztalatot szerezni? Lesz-e olyan első munkahelye, ahol nem azzal fogadják, hogy „ezt már az MI is megcsinálja”? Kap-e annyi időt, bizalmat és esélyt, mint amennyit a nála tíz évvel idősebb testvérei még természetesnek vehettek a pályakezdésük idején?

Ez a probléma sokunkat foglalkoztat világszerte, és most, szinte egyszerre két izgalmas válasz is született ezekre a kérdésekre. A Vatikánban kiadták XIV. Leó pápa első enciklikáját, a Magnifica humanitast (Fenséges emberiség), amelynek alcíme az emberi személy védelméről szól a mesterséges intelligencia korában. Kínában eközben bírósági döntések, munkaügyi állásfoglalások és Hszi Csin-ping államelnök május 1-jei üzenete jelezték: az MI fejlődése már a munkát, a megélhetést és az emberi méltóságot veszélyezteti.

Az egyik oldalon a katolikus társadalmi tanítás nyelve áll: személy, méltóság, közjó, szolidaritás, emberi hivatás. A másikon egy kontinensnyi állam munkaügyi és iparpolitikai rendszere: foglalkoztatási stabilitás, technológiai átállás, bírósági precedens, társadalmi kohézió. Mégis hasonlóan látják az algoritmikus világ veszélyeit. Korábban sokan azt vizsgálták, hogyan lehet a modelleket átláthatóbbá, biztonságosabbá, elfogulatlanabbá tenni. Ez továbbra is fontos. De mára kiderült: az MI szabályozása önmagában kevés. Az ember védelmére van szükség az MI terjedésével szemben.

A vatikáni fordulat legfontosabb jele éppen az, hogy az új dokumentumot nem „MI-enciklikaként” vezetik fel.

Giovanni Tridente olasz katolikus elemző szerint döntő tényező, hogy a Szentszék nem a mesterséges intelligenciáról beszél, hanem arról, hogyan lehet megvédeni az embert az MI korában. A hangsúly az emberen van, akit meg kell érteni, védeni és kísérni egy hatalmas társadalmi, gazdasági, kulturális, oktatási és spirituális átalakulás közepette.

Ez nem puszta címadási finomság. Az elmúlt évek vatikáni MI-diskurzusa az „algoretika” fogalma köré szerveződött. Paolo Benanti ferences teológus és a Pápai Életvédő Akadémia 2020-as Rome Call for AI Ethics kezdeményezése fontos szerepet játszott abban, hogy az egyház időben belépjen az algoritmusok etikájáról szóló nemzetközi beszélgetésbe. A mostani fordulat azonban azt jelzi, hogy ez a fogalmi keret szűkké vált;

nem elég az algoritmusokkal foglalkozni, hanem az embert kell a gondolkodásunk középpontjába állítani.

Az is beszédes, hogy az MI-ügyek a Vatikánban nem maradnak egyetlen akadémia vagy szakértői kör kezében. Az új dikasztériumközi bizottság azt jelzi, hogy a Szentszék az MI-t már nem szűk bioetikai vagy technológiai kérdésként kezeli, hanem az emberi fejlődés, a munka, az egyenlőtlenségek és a társadalmi igazságosság felől közelíti meg.

Ezt már a bemutató formája is jelezte: a szokásokkal szakítva maga XIV. Leó pápa is jelen volt az enciklika kihirdetésekor. A résztvevők névsora is jelképes. Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa az emberről szóló keresztény tanítás felől, Michael Czerny bíboros, a Teljes Emberi Fejlődés Dikasztériumának vezetője a társadalmi igazságosság, a munka és a szegények felől, Anna Rowlands és Leocadie Lushombo pedig a katolikus társadalmi tanítás és a globális dél tapasztalata felől keretezte az MI kérdését. Christopher Olah, az Anthropic egyik legendás kutatója – akinek magyar hangzású neve ellenére nincs ismert magyar kötődése – azt jelezte, hogy a Vatikán a technológia belső logikáját is érteni akarja. A gesztus és a névsor üzenete világos: a Szentszék számára az MI mostantól egyszerre teológiai, társadalmi és technológiai ügy.

Hirdetés

A keresztény emberkép szerint az ember nem azért értékes, mert gyors, hatékony vagy hasznos, hanem mert személy:

Isten képmása, méltósággal és hivatással. Az MI korának nagy kísértése éppen az, hogy ezt elfelejtjük, és az embert lassan a gép logikája szerint kezdjük mérni. Az enciklika arra mutat rá, hogy ma az a kulcskérdés: mi történik, ha az emberi ítélőképesség, felelősség, gondoskodás, bizalom, kreativitás és hivatástudat is pusztán optimalizálható teljesítménnyé válik? A Vatikán ezzel azt jelzi, hogy nem a gépet kell démonizálni, hanem az embert kell megvédeni attól, hogy saját világában is rendszerkomponenssé váljon.

A Magnifica humanitas a katolikus társadalmi tanítás nagy hagyományába illeszkedik. XIV. Leó pápa névválasztása már önmagában program volt. Szellemi elődje, XIII. Leó 1891-ben a Rerum novarum enciklikával az első ipari forradalom társadalmi következményeire válaszolt: a gyáripar, a városi munkásság, a tőke koncentrációja, a kiszolgáltatott bérmunka új világára. XIV. Leó számára a kérdés kísértetiesen hasonló: hogyan őrizhető meg az emberi méltóság, amikor a technológiai változás alapjaiban rázza meg a társadalmi szerkezetet?

A Rerum novarum sem gőzgépekről szólt, hanem munkásokról, és ugyanígy, a Magnifica humanitas sem az algoritmusok etikájával foglalkozik, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember nem válhat a technológiai fejlődés áldozatává.

Érdemes innen nézni a kínai fejleményeket is. Április végén a Hangcsoui Középfokú Népi Bíróság olyan ügyet tett közzé, ami rövid idő alatt szimbolikus jelentőségűvé vált. A kínai városban 2025-ben 12 359 új munkaügyi és személyzeti vitát regisztráltak, 62 százalékkal többet, mint az előző évben. A kínai sajtó több hasonló esetet is említett Pekingből, Sanghajból és Kantonból. Hangcsou nem akármilyen helyszín: Kína egyik legfontosabb e-kereskedelmi és mesterségesintelligencia-központja.

A munkaügyi per főszereplője egy 35 éves technológiai szakember, Csou úr volt,

aki egy fintech cégnél dolgozott az MI modellek minőségellenőrzési vezetőjeként. Feladata az volt, hogy az algoritmusok és a felhasználók közötti interakciók során keletkező válaszokat ellenőrizze, finomhangolja, javítsa. A történet kegyetlen iróniája, hogy a vállalat később azzal érvelt: a technológia fejlődése miatt az ő munkáját immár maga az MI is el tudja végezni.

A cég Csou urat alacsonyabb presztízsű operációs munkakörbe minősítette le, és havi 25 ezer jüanos fizetését 15 ezer jüanra csökkentette. Csou ezt visszautasította, erre a vállalat felmondta a munkaszerződését.

A munkáltató arra hivatkozott, hogy az MI fejlődése olyan külső kényszer, ami ellehetetlenítette az eredeti munkaszerződés teljesítését.

A bíróság ezt nem fogadta el, mondván, a vállalatnak joga van ugyan arra, hogy kihasználja a technológiai fejlődésből származó előnyöket, de nem teheti meg, hogy az átállás egzisztenciális kockázatát egyoldalúan a munkavállalóra hárítsa. A bíróság jogellenesnek minősítette az elbocsátást, és 260 ezer jüan kártérítésre kötelezte a vállalatot. Az ítélet indoklása ugyanazt fogalmazza meg a munkajog nyelvén, amit a katolikus társadalmi tanítás méltóságnak nevez: az embert nem kezelhetjük lecserélhető termelési tényezőként.

Ezek a konfliktusok széles társadalmi csoportokat veszélyeztetnek; nem véletlen, hogy a legfelsőbb kínai pártvezetés is megszólalt. Hszi Csin-ping május 1-jei beszédében a munkások szerepét a kínai modernizáció gerinceként írta le. Az ideológiai keret sajátos, de az üzenet egyértelmű: az automatizáció korában is kulcsfontosságú, hogy a dolgozók innovatívak maradjanak, továbbörökítsék a klasszikus kínai „kézműves szellemiséget”, és a példamutató munkások etikáját. Ez az ideológiai alapvetés világos üzenet a tech-szektornak: a humán tőke leértékelése politikai szempontból is elfogadhatatlan.

A Vatikán és Peking távolról sem ugyanabból az emberképből indul ki.

A katolikus felfogás szerint az emberi méltóság a teremtettségből, az istenképiségből, a személy transzcendens hivatásából fakad. A kínai jogi és ideológiai gondolkodás a társadalmi stabilitás, a foglalkoztatási biztonság, a nemzeti fejlesztéspolitika és a munkaerőpiaci kontroll nyelvén beszél. De abban egyetértenek, hogy az MI fejlődése már ott tart, hogy meg kell erősítenünk az emberi méltóság és munka védelmét.

A következő évek nagy kérdése már nem az lesz, hogy mire képes a mesterséges intelligencia, hanem az, hogy az emberi közösségek milyen határt szabnak neki. A technológia fejlődhet, a modellek tanulhatnak, a gazdaság gyorsulhat. De ha közben az ember személyből funkcióvá, munkatársból költségtényezővé, hivatással bíró lényből optimalizálható adattá válik, akkor nem az MI lett veszélyesebb, hanem mi felejtettük el, miért van szükségünk rá.

NÉVJEGY

Dr. Nyírő András történész, mesterségesintelligencia-szakértő. Az Internetto és az Index.hu alapító főszerkesztőjeként úttörő szerepet játszott a magyar online média kialakulásában. Később a Westel Mobil tartalomfejlesztési igazgatójaként, majd a Ringier svájci médiavállalat újmédia kutatás-fejlesztési igazgatójaként dolgozott. Jelenleg az A38 Hajón a Magyar Popkulturális Értéktár MI-alapú fejlesztését vezeti. Két doktori fokozattal rendelkezik, a Miskolci Egyetem címzetes docense, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az „MI és ember” kutatócsoport tagja.