A konklávé vesztesei azok, akik „vissza kívántak térni a múltba, úgymond rendet akartak tenni, és Ferenc pápaságát átmeneti korszaknak tekintették” – mondja Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítója, az egyházat jól ismerő történész. A közösség honlapján megjelent interjút szemlézzük.
‒ Milyen mértékben jelenthet folytonosságot XIV. Leó Ferenc pápával?
‒ Nem Ferenc klónja. Nincs meg benne elődje túláradó, Buenos Aires-i, „türelmetlen” lendülete. Ő szelíd, állhatatos szolgálatban kifinomult ember, és Ferenc pont ezen kiegyensúlyozó tulajdonságai miatt választotta munkatársának. (…) Ágostonos rendi szerzetes. Nemcsak amerikai, hanem egyetemes dimenziójú személyiség. Az amerikai katolikus egyház megosztottságai között létezni mindig kockázattal jár, de ő nem része ezeknek a vitáknak.
Emellett püspökként szolgált Peruban, különösen hátrányos helyzetű területeken.
Ismeri a perui nép nyomorúságát. Perui állampolgársággal is rendelkezik, és tegnap a hívekhez spanyolul szólt, nem angolul.
‒ Nem hiányzik belőle „a juhok szaga”, a pásztoré, aki együtt él a nyájával – ahogy Ferenc kérte a papoktól?
‒ Nem, megvan benne ez. Ferenc hívta a püspöki kongregáció élére is, ő felügyelte a püspöki kinevezéseket – márpedig rajtuk múlik az egyház jövője. Prevost felül tudott emelkedni a római Kúria megosztottságain és ambícióin. Mindig is visszahúzódó személyiség volt. A Kúriában nagyon aktívan dolgozott, de távol tartotta magát a vitáktól. Életrajza alapján nagyon egyetemes személy: amerikai, latin-amerikai, római. Tapasztalt emberként lett pápája az egyház népének, mely, megélve Ferenc hiányát, spirituális vezetőre vágyik. (…)
‒ Merre tovább?
‒ A béke embere, még az egyházon belül is. Sokan felteszik majd a kérdést:
vajon képes lesz-e megbirkózni a konfliktusokkal, ha nincs diplomáciai tapasztalata?
Amikor a Szent Péter téren szólt a hívekhez, a békéért imádkozott anélkül, hogy megnevezte volna az Ukrajnában és Gázában zajló háborút. Ezzel óvatosnak mutatkozott: kerülte, hogy első megszólalásában bármelyik háborús félnek kedvezzen. Metapolitikus pápa.
‒ Tehát a politika fölött áll, de nem nélkülözi annak ismeretét?
‒ Pontosan.

‒ Az Avvenire című lap tavaly novemberben arról számolt be, hogy az amerikai elnökválasztáson a katolikusok 56 százaléka Donald Trumpra szavazott. Milyen irányvonalat képviselhet XIV. Leó ebben az összefüggésben?
‒ Felette áll az Egyesült Államokban dúló vitáknak. Nem azért választották meg, hogy az amerikai polémiákhoz igazodjon. Az, hogy korábban sosem lett amerikai bíborosból pápa, abból fakadt,
nehogy túl erőteljesen kötődjön a világ legnagyobb hatalmához.
Most nem ez a helyzet. Az ő személyisége egyetemes dimenziójú.
‒ 1978 óta nincs olasz pápa. Az utolsó Albino Luciani bíboros volt. Most sokan Pietro Parolin államtitkárt tartották esélyesnek. Ez azt jelenti, hogy túlértékelik Olaszország szerepét az egyházban?
‒ A bíborosok nem diplomata pápát választottak. Parolin ilyen lett volna. Ezúttal olyan lelkipásztorra voksoltak, aki a Kúriában is dolgozott, és akit alkalmasabbnak tartottak a béke és a háború kérdéseinek kezelésére. Az olasz pápa iránti nosztalgiát sokan túlértékelik. Szerintem nem egy olasz és egy nem olasz között kellett dönteni. Olyan embert választottak, aki képes átvenni Bergoglio örökségét – Prevost pedig Ferenc egyik legközelebbi munkatársa volt.
‒ Az egyházon belüli belső vitákban melyik irányzat vagy gondolkodásmód kerekedett felül?
‒ Az egység irányzata. XIV. Leó képes lesz maga mellé állítani azokat is, akik Parolint szerették volna.
Szintézisteremtő személyiség.
És bár a Konklávé nyitómiséjén nem említették meg Bergogliót, az új pápa már rögtön fontosnak tartotta utalni rá.
‒ Első ránézésre melyik csoport tűnik vesztesnek a konklávé után?
‒ Azok, akik vissza kívántak térni a múltba, úgymond rendet akartak tenni, és Ferenc pápaságát átmeneti korszaknak tekintették. Akik azt mondják, hogy a hűséges idősebb fiúval kell törődni, nem pedig a tékozló fiút keresni.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom



















