Érdemes belegondolni, mennyire igaz (vagy sem) a népi bölcsességgé vált kijelentés.
„Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!”
Az előbbi idézet a Bibliából származik, Pál apostol Rómaikhoz írt leveléből (Róm 11, 33). Nem csupán évszázados tapasztalatokon alapuló szállóigével van dolgunk, hanem egy szent irat egyik üzenete vált köznyelvi fordulattá. Nekem mégis vitám van vele.
Attól függ, persze, mit értünk fürkészés alatt. Számomra egyértelműen a keresés, keresgélés, utánajárás, tapogatózás, utánanézés kifejezések állnak jelentésben legközelebb a szóhoz, nem pedig a kitalálás, megfejtés, kiismerés, előre tudás, bizonyosság.
Márpedig ha tényleg ez a fürkészés, az éppenséggel teremtményi létünk alapvető aktivitása. Hiszen azért fürkészünk, mert nem tudunk mindent biztosan,
nem vagyunk képesek a döntéseink egy részét puszta racionalitás alapján meghozni, ezért keresgélünk, utánajárunk, tapogatózunk,
és még így is sok esetben homályos támpontok mentén indulunk erre, vagy arra, s csak menet közben, vagy utólag derül ki, jó döntést hoztunk-e.
Gondoljunk bele, milyen alapon dönt valaki például a házasságkötés mellett! Miért pont őrá mondom ki azt, hogy örökké elkötelezem magam mellette? Be tudom-e bizonyítani, hogy ő a tökéletes pár számomra? Aligha. Fürkésztem, fürkésztem, rátaláltam, közeledtünk egymáshoz, és az a megérzésen alapuló meggyőződésünk, hogy nagy valószínűséggel az lehet Isten akarata, hogy összekössük az életünket, létrehozzunk egy családot.
A papok, szerzetesek hivatásbeli elköteleződése hasonlóan fürkészésen alapul. Ők sem betonbiztos útmutatás mentén ajánlják fel az életüket az egyház szolgálatára, hanem jelek, megérzések, belső béke segítségével válik egyre világosabbá számukra, hogy erre az útra hívja őket az Úr.
Még a leginkább előre eltervezett napirend szerint élő ember élete sem nélkülözheti a fürkészést, hiszen bármikor dugóba kerülhetünk, jöhet egy váratlan betegség, vagy bármi, amire nem számítottunk előre.
És amíg egyre haladok ennek a kifejezésnek a fürkészésében, a magam számára is világosabbá válik, hogy mégiscsak igazsága van Pál apostolnak. Isten útjai nem csupán fürkészhetőek, de fürkészendőek is, viszont a kifürkészés már azt jelentené, hogy igenis előre kitalálom a gondolatát, megfejtem, mi lesz a következő lépés, mi jön a kanyaron túl.
Isten kereshető. Isten felismerhető. Isten útjaira rá tudunk találni. De Isten terve előre nem kitalálható. Pont ez a bizonytalanság – a hitbeli bizonyossággal karöltve – teszi fürkészésben gazdaggá, Isten-függővé az életünket.
