Hirdessem, vagy ne hirdessem?

Aki nem tudja bármilyen helyzetben megmutatni a világ legjobb dolgát, az csak azért lehet, mert nincsen nála.

Az igazán jó marketinges hisz a termékben, amit el akar adni. Vagy legalább a pénzben, amit érte kapni akar. De kell legyen benne szenvedély, ami motiválja, hogy újra és újra beszéljen az emberekhez arról, amiben hisz.

„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3,15-16)

Tízévesen kereszteltek meg, a nagymamám kérésére járattak hittanra. Sokat gondolkodtam később, hogy ha az életem múlna rajta,

vajon meg merném-e vallani Jézus Krisztust?

És tudtam a választ: nem. Szégyelltem magam odabent, és irigykedve néztem, ha valakinek láthatóan nagyobb hite volt. Akik viszont nagyon tele voltak hittel, fanatikusnak, valóságtól elrugaszkodottnak tűntek – bolondnak néztem őket.

Mikor „igazán” hívő lettem, még mindig gondban voltam azzal, hogy hogyan beszéljek erről. Mit mondjak, mikor és kinek, és kell-e nekem bármit is mondanom egyáltalán? Jézus neve nem jött olyan könnyen a nyelvemre, ha mégis, mintha csak felolvastam volna – hogy hát ezt kell mondani. Sőt, azt is gondoltam, hogy ez nem is dolgom: egyszerű kis hívő vagyok, aki igyekszik teljesíteni római katolikus kötelességeit.

„Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” (Mk 16,15-18)

„Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,18-20)

Azt gondoltam én is, hogy ez rám nem vonatkozik, hiszen nem vagyok apostol, nem is vagyok tanítvány… De kell legyen ennek a keresztény életnek valami célja, ami több a vasárnapi gyülekezésnél, és annál, hogy majd a mennybe jutok!

Ha az apostoloknak „tanítványozni” kell a népeket, akkor a népeknek előbb-utóbb mesterré kell válniuk, hiszen azért van a tanítvány, hogy mesterré váljon. Olyanná, mint Jézus.

„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14,12-14)

Szokásunk magyarázni az Igét úgy, hogy a komfortzónánkban maradhassunk: annyira tapintatosak vagyunk Jézus nevét illetően, hogy inkább ki sem mondjuk. Ez, lássuk be, biztosan nem Isten akarata.

„Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.” (Lk 9,26)

Egy igen egyszerű oka van, ha nem akarjuk folyamatosan közölni az Örömhírt az emberekkel: nincs nálunk.

A hívő életnek el kell jutnia odáig, hogy Krisztus szeretete szorongassa, és az Igét nem lehet csendben, pusztán az életünkkel hirdetni.

Ahogy Isten sem csendben teremtette a világot, hanem kimondta, hogy legyen – ugyanúgy nekünk, akik az Ő képmására teremtettek, és megigazíttattak Jézus Krisztus által, szólnunk kell az Igét az embereknek.

De nem beszélhetek mindenkivel erről, még hülyének néznek! – mondtam én is. Amíg nem volt tele a szívem az evangéliummal, addig nem is azt szóltam és írtam. A száj ugyanis a szív bőségéből szól, és én is azt szóltam: keserűséget, szorongást és mindent, amit a hírekkel és a panaszkodó társalgásokkal magamba szívtam.

Az Evangélium annyira egyszerű, hogy korunk elméje nagyon bír tiltakozni ellene, hiszen teljesen kiborítja minden okosságunkat és bölcsességünket. Az evangéliummal úgy lehet tele lenni, hogy fogyasztjuk, ahogy Jézus maga mondta: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”(Mt 4,4)

Ha azt mondta, hogy ezzel él az ember, akkor már csak az a kérdés, hogy mi miért éhezünk?

„Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2Tim 4,3-4)