Katonaságmegtagadók kezdeményezése: állítsuk vissza a polgári szolgálatot!

Miközben Magyarországon bő két évtizede nincs sorkatonaság, a hadkötelezettség jogilag nem tűnt el, a polgári szolgálat lehetősége viszont igen. A keresztény Bokor közösség most azért indított kampányt, hogy egy esetleges újrasorozás idején senkinek ne kelljen választania a lelkiismerete és a törvény között. A kezdeményezést több egyházi vezető is támogatja.

Sokan gondolják úgy, hogy a sorkatonaság, valamint a lelkiismereti és vallási okokból történő katonaságmegtagadás kérdése csupán a múlt egyik lezárt fejezete, amely a laktanyák kiürülésével végleg kikopott a magyar valóságból. 2004 óta hazánkban valóban csak az idősebbekben él a behívóparancs és a kötelező katonai szolgálat emléke, a laktanyák egy részét pedig benőtte a gaz. Ebben a látszólagos nyugalomban azonban egy olyan jogi csapda és morális adósság rejtőzik, amelyre a Bokor közösség 2025-ben indult kezdeményezése próbálja ráirányítani a figyelmet. A polgári szolgálat jogi lehetőségének visszaállítása nem egy nosztalgikus kérés, hanem a magyar jogállamiság egyik hiányzó alapkövének pótlása, amelynek történeti íve a Rákosi- és a Kádár-rendszer börtöneitől a modern európai emberi jogi normákig terjed. Az elvont jogi vitákon túl ez a kezdeményezés arról az emberi szabadságról szól, amely az egyén legbelső meggyőződését védi az állami kényszerrel szemben.

A mostani törekvés megértéséhez vissza kell tekintenünk arra a korszakra, amikor a fegyverfogás megtagadása még az államrend elleni nyílt és politikai támadásnak minősült. A fegyver nélküli katonai szolgálat lehetőségét 1977-ben megteremtették ugyan Magyarországon, ez azonban szinte kizárólag a nazarénusokat érintette, akiknek hite tiltja a fegyverfogást és az eskütevést, de a katonai keretek közötti munkavégzést elfogadják. A katolikusok részéről az első bátor kiálló, Kiszely Károly, a Regnum Marianum katolikus bázisközösség tagja volt, aki már

1976-ban megtagadta a fegyveres szolgálatot, és emiatt 31 hónapot töltött börtönben.

Az ő példáját követte Merza József, aki 1979-ben a Bulányi György piarista szerzetes által vezetett Bokor katolikus bázisközösség első katonaságmegtagadójaként vállalta volna a börtönt is.

A Bokor tagjainak esete azért volt különösen irritáló a hatalom számára, mert ők a katolikus tömegegyházon belül, az evangéliumi erőszakmentességre hivatkozva hirdették meg radikális, pacifista álláspontjukat. 1980 és 1989 között 23 Bokor-tagot ítéltek el kifejezetten emiatt, akik összesen mintegy 45 évet töltöttek a különböző büntetésvégrehajtási intézetekben.

A katonaságot elutasítók legnagyobb csoportját azonban továbbra is a kisegyházak adták: a Jehova Tanúi közül a Kádár rendszerben összesen mintegy 2500-3000 fő került börtönbe. Mellettük az adventisták és a pünkösdisták százai szenvedtek fogságot, kiegészülve a nyolcvanas évek közepén megjelenő politikai megtagadókkal, köztük az 1987-ben két és fél évre ítélt Keszthelyi Zsolttal.

Ezek az áldozatok és a rendszerváltás után szerveződő civil szervezetek, mint a Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózat Kör, az Alba Kör és a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája (HEL) együttesen – a nemzetközi környezetre is tekintettel – elérték, hogy az állam elismerje a polgári szolgálat jogát, majd pedig hogy felfüggesszék a hadkötelezettséget.

1989 és 2004 között Magyarországon mintegy hetvenezer hadköteles férfi élt a polgári szolgálat lehetőségével

és teljesített a sorkatonaságnál hosszabb ideig tartó szolgálatot kórházakban, mentőknél, szociális intézményekben vagy éppen az egyházaknál. Ez a korszak bebizonyította, hogy a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása gazdagítja a társadalmat, hiszen a polgári szolgálatosok munkája valódi segítséget jelentett a közszférának.

A kérdés időszerűsége

Joggal vetődhet fel azonban a kérdés: miért kell erről ma beszélni? A válasz a jelenlegi jogi szabályozásunk súlyos ellentmondásában rejlik. Fontos tudatosítani, hogy az általános hadkötelezettséget 2004-ben nem törölték el, csupán felfüggesztették, ami azt jelenti, hogy bármikor, rendkívüli állapot vagy háborús veszély esetén egyetlen parlamenti döntéssel azonnal újra aktiválható. A polgári szolgálat jogintézményét pedig 2011-ben, a honvédelmi törvény átfogó módosításakor Hende Csaba akkori szakminiszter javaslatára teljesen kivezették a magyar jogrendből. A polgári szolgálat eltörlésének semmilyen érdemi indoka nem volt sem a sajtóban, sem a jogszabályokhoz fűzött indokolásokban. Az akkori előterjesztések egyszerűen hallgattak erről a drasztikus lépésről.

Hirdetés

A Bokor közösség már ekkor, 2011-ben felismerte a veszélyt, és levélben kereste meg a közjogi méltóságokat, továbbá az összes országgyűlési képviselőt, kérve a párbeszéd lehetőségét – de ez akkor elmaradt, mert a döntéshozók nem mutattak készséget a polgári szolgálat melletti érvek meghallgatására. A ma hatályos szabályozás szerint ha visszaállna az általános hadkötelezettség,

csak fegyver nélküli katonai szolgálatot lehetne kérni, amelyről egyetlen katonatiszt döntene egy személyben,

jogorvoslati lehetőség nélkül. Magát a szolgálatot pedig katonai függelmi rendben, eskü (és nem fogadalom!) letételével, laktanyai keretek között kellene letölteni, amit a legtöbb érintett éppen úgy elutasít, mint a fegyverviseléssel járó szolgálatot.

Számításaim szerint ma hazánkban mintegy hetvenezer olyan hadköteles férfi él, aki vallási okokból még a fegyvertelen katonai szolgálatot sem teljesítené, és ismeretlen azok száma, akik lelkiismereti, etikai meggyőződésből nem tennék. Ha pedig nem teremtjük meg újra a polgári szolgálat jogi kereteit, akkor a sorkötelezettség esetleges aktiválásakor évente körülbelül ezer fiatal kerülne börtönbe. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Bokor alapításának 80. évfordulója alkalmával újult erővel lépünk fel a polgári szolgálat visszaállításáért. 2025. október 4-én indította útjára a Bokor „Másik arcod” munkacsoportja az ezt elérni kívánó petíciót és az országos kampányt. Utóbbi része, hogy az új parlament valamennyi képviselőjét levélben kerestük meg, és keressük velük a személyes találkozás lehetőségét.

Háború a küszöbön?

Kezdeményezésünk időzítése kapcsán megfogalmazódhat a gondolat, hogy az talán a háborúba keveredés közelségét sugallja, vagy birtokunkba került az újrasorozás valamilyen forgatókönyve, aminek létezését egyébként a két legnagyobb párt mindegyike határozottan tagadja. Nem erről van szó, bár kétségtelen, hogy a szomszédunkban évek óta háború dúl, Európa és benne Magyarország a hidegháború óta nem látott fegyverkezésbe kezdett, és a velünk határos országokban – Szlovákia kivételével – mindenhol, eltérő formában ugyan, de általános hadkötelezettség van hatályban.

Mi azok közé tartozunk, akik a leghatározottabban ellenezzük az általános hadkötelezettséget, de tisztában vagyunk a mindenkori hadseregek emberigényével, a történelmi hagyományokkal, a fordulatokban gazdag politikai programokkal és a minket körülvevő környezettel. A polgári szolgálat mintegy másfél évtizedes, egyértelműen sikeres hazai tapasztalatának a birtokában is vagyunk, amely megmutatta, hogy a haza szolgálata civil módon is eredményes. Ráadásul ez a honvédség hadrafoghatóságát sem veszélyezteti, mivel

a hadköteleseknek csupán öt-tíz százaléka választotta ezt az utat.

Még ha mindezt figyelmen kívül hagynánk is, a korábban már kivívott emberi jog alkotmányba való visszakerülésére nincs a mainál kedvezőbb alkalom. Ha most elmulasztjuk ezt a pillanatot, félő, hogy végleg elszalasztjuk a lehetőséget. A Magyarországon elindult alkotmányozási és jogalkotási folyamat sikeréhez elengedhetetlen a széles körű társadalmi párbeszéd. A biztonságpolitikai környezet gyorsan változik, és a társadalmat sem lehet egyik napról a másikra felkészíteni egy ilyen helyzetre. A polgári szolgálatról szóló jelenlegi diskurzus segít megelőzni a kapkodó döntéseket egy esetleges válsághelyzetben.

Egyházi támogatással

A római katolikus egyházban és azon kívül is sokat idézik a II. Vatikáni Zsinat által 1965-ben elfogadott Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciót. Ez elismeri a lelkiismereti okból történő fegyvermegtagadást, és javasolja a polgári szolgálat lehetőségének biztosítását. A dokumentum hangsúlyozza: az emberi méltóság megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján cselekedjünk, ne pedig belső kényszer vagy külső nyomás hatása alatt.

Részben a Gaudium et spes konstitúcióra hivatkozással, megkeresésünkre

számos egyházi személyiség adott a polgári szolgálat visszavezetését támogató ajánlást.

Különösen jelentős, hogy a katolikus egyházi vezetés olyan személyiségei támogatják az ügyet, mint Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Beer Miklós nyugalmazott püspök, Varga László kaposvári püspök, valamint a pannonhalmi főapát, Hortobágyi Cirill és az emeritus főapát Várszegi Asztrik.

Ez a kiállás talán értelmezhető a Bokor és a katolikus katonaságelutasítók egyfajta történelmi rehabilitációjának is, elismerve, hogy a közjó szolgálata fegyver nélkül is teljes értékű, és a keresztény hitből fakadhat a katonaság elutasítása is. Ritkán tapasztalható széles körű ökumenikus és azon is túlmutató véleményegységet mutat, hogy Darvas István főrabbi az emberi élet és méltóság tiszteletben tartására hivatkozva állt a kezdeményezés mellé, kiemelve a zsidó tradíció békevágyát. Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök a lutheri hagyományokra és a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) nyolcvanas évekbeli küzdelmeire alapozva érvelt, Iványi Gábor metodista lelkész pedig rávilágított, hogy az áldozatvállalás ezen formája sokszor több bátorságot igényel, mint a katonai fegyelem.

Egyetértésükből, támogatásukból is látható, hogy nem egy szűk csoport magánakciójáról, hanem alapvető társadalmi igényről, sokakat érintő civil kezdeményezésről van szó. A polgári szolgálat visszaállítása tehát nem a katonaságról szól, hanem a társadalmat kizárólag békés eszközökkel szolgálni akaró hívő és nem hívő ember meggyőződéséért emel szót. Mindezek alapján azt kérjük a döntéshozóktól, hogy

Magyarország új Alkotmánya és jogrendszere ismét tartsa tiszteletben az állampolgárok legbelső meggyőződését,

biztosítva a békés szolgálat törvényes kereteit mindenki számára.

Ebben a küzdelemben Kiszely Károly és Merza József áldozata, valamint a névtelen megtagadók ezreinek börtönben töltött évei köteleznek minket arra, hogy a jövő nemzedékeinek már ne kelljen a hitük és a törvény között választaniuk. A polgári szolgálat visszaállítása nem csupán jogi aktus, hanem a társadalmi béke és a kölcsönös tisztelet záloga is lenne egyben.

Korábbi interjúnk Habos László katonaságmegtagadóval ezen a linken.