„Korrekt a kapcsolatunk” – Rubovszky Rita Lannert Juditról és az egyházi iskolákról

Miután tegnap hírül adtuk, hogy a jövőben Rubovszky Rita fog közvetíteni a történelmi egyházak iskolafenntartói és a kormányzat között, a korábbi oktatásiminiszter-jelölt katolikus szakember interjút adott a HVG-nek. Az alábbiakban – laptársunk engedélyével – a beszélgetés fő megállapításait szemlézzük.

⧫ „Én sem a közhangulatot tekintve, sem személyesen nem érzek egyházellenességet Magyarországon, pedig sok helyen megfordulok, és korántsem csak a saját közegemben. Ugyanakkor a valós fájdalmakkal, a valós kritikával foglalkoznunk kell, és mi ettől függetlenül is foglalkozunk ezzel különböző egyházi műhelyekben. Inkább úgy látom, az egyházi iskola nem önértékén, hanem mint politikai téma került be a társadalmi traumákat feldolgozó kommunikációs térbe, egyfajta elfojtott indulat levezetéseként, ami főként a mögöttünk hagyott évtizedekről szól.”

⧫ „Lannert Judit miniszter asszony és köztem már a kinevezését megelőzően is jó volt, és azóta is korrekt az emberi-szakmai kapcsolat, úgyhogy semmi értelme bármiféle ellentartásról beszélni. Sőt! Rendkívül káros lenne az oktatást politikai harctérként használni. Ugyanazért küzdünk: egy jobb oktatási rendszerért. Azért, hogy a leszakadók és a középosztály egyaránt lehetőségekhez jussanak.

Hogy ne stresszeljük agyon a gyerekeket abnormális tartalommal,

hogy meghalljuk a tanítók-tanárok jajkiáltásait, miszerint egy alapjaiban megváltozott idegrendszeri fejlődésű generáció jön be az iskolába: kezdeni kell valamit például a figyelemzavarral, a digitális eszközök okozta veszélyekkel, azzal, hogy sokkal több megfizetett segítő kellene az osztályokba.”

⧫ „A rendszerváltás egyik vívmánya volt, hogy megszűnt a kötelező körzetes iskolaválasztás. A társadalmi elkülönülés folyamatának erősítése természetesen nem állt senkinek sem a szándékában, mégis ez történt. A többiskolás települések esetében sok helyen valóban az egyházi fenntartásba vétel is hozzájárult ehhez, más esetekben a szülők az állami iskolák közül választják ki az „elitebbet”, vagy épp az egyházi iskola válik a leszakadók „gyűjtőhelyévé”.

Szerintem nem lehet általánosítani, ez nem egyházi probléma.

(…) De rendkívül igazságtalan mind a pedagógusokkal, mind a fenntartókkal és – hangsúlyozom – a romákkal szemben is annak sulykolása, hogy Magyarországon a gyerekek egyik része jómódú családokból érkezve egyházi iskolákba jár, a másik része pedig roma származásúként, mélyszegénységben élve az állami oktatásban reked.”

⧫ „Nem gondolom, hogy a kötelező körzetesítés megoldás lenne, hiszen annak sokkal mélyebbek a gyökerei, és minden iskolafenntartó szervezetet érintene, az egyháziakat éppúgy, mint a Klebelsberget. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne kellene újra és újra átgondolnunk, mit tehetünk egy kettészakadt társadalomban, ahol az iskolaválasztási döntések sokszor maguk is újratermelik a társadalmi elkülönülést. Ennek megváltoztatásához össztársadalmi kultúraváltás kell. Azt pedig finoman szólva sem tartom igazságosnak, amikor az egyházi iskolákat érő bírálatok nem veszik figyelembe a kérdés összetettségét, és hajlamosak kizárólag a fenntartói formában keresni egy jóval szélesebb társadalmi probléma okait. Egy olyan térségben, ahol csak romák élnek, csak roma gyermekek fognak iskolába járni. Az ott dolgozó pedagógusokat, lelkészeket vagy szerzeteseket ezért önmagában szegregáció vádjával illetni súlyos igazságtalanság.”

⧫ „Az állam utólag, a zárszámadásnál kiszámolja, hogy összességében mennyi pénzt fordított egy adott évben az iskoláira, és ha ez több volt, mint amit az egyháziak kaptak, akkor a különbözetet kiegészítő támogatás címén utólag megtéríti. Ez egy bonyolult számítás, de „a nap végén” egészen biztosan

nem kaptak több pénzt az egyháziak, még ha makacsul tartják is magukat ezzel ellentétes tévhitek.

De a miniszterrel abban is megállapodtunk, hogy egy hosszabb időszak elemzésével megnézzük, hogy feketén-fehéren mit mutatnak a számok, és az esetleges finanszírozási anomáliákat orvosoljuk.”

Hirdetés
Támogass

⧫ „Ahhoz, hogy ebben tisztán lássunk, szintén meg kell vizsgálni, hogy az átvett iskolák hogyan működnek, az egyházak milyen hozzáadott értéket tudnak az oktatási rendszerbe tenni, mennyi iskolát képes egy adott felekezet ellátni, de azt is, hogy egy településen mennyi a magukat hívőnek mondó emberek aránya, illetve azoké, akik ugyan nem hívők, de szeretnék az egyházi iskolák által kínált értékrendet adni a gyereküknek.”

⧫ „Az iskolás gyerekek egyötöde jár Magyarországon egyházi iskolába. (…) A nálunk szekulárisabb Franciaországban ez 30 százalék. Tehát lényegesen több, mint Magyarországon, ahol az egyházi fenntartói szerepvállalás aránya nagyjából megfelel a
magukat istenhívőnek vagy vallásosnak valló emberek arányának.”

támogass

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom