Magyar relikviák is lehetnek a holokauszt áldozatainak személyes tárgyait őrző levéltárban

A nácik által elkobzott holmik közül egy budapesti karikagyűrű is előkerült.

A holokauszt idején a lágerekbe érkezőktől elvettek minden személyes holmit, amit még egyáltalán magukkal tudtak vinni. Általában a ruhákat is elvették, aki nem csíkos darócot kapott, az sem tarthatta meg a saját ruháit. A Harmadik Birodalomban a kifejezetten megsemmisítő táborként működő helyek kivételével ezeket a személyes tárgyakat lajstromba vették, tárolták.

Ezt bizonyítja a csodálatos Corrie ten Boom története, akit egy – Gondviselés szervezte – hiba következtében hazaengedtek, és amikor elbocsátották, kínos alapossággal eléraktak egy kis dobozkát az órájával, gyűrűjével, apróságaival.

A keleti területeken a nácik igyekeztek eltüntetni a borzalmak nyomait, felrobbantották a létesítményeket, elégették a dokumentumokat, elvitték az összerablott értékeket: pénzt, aranyat, ezüstöt, műkincseket. Az apró személyes holmikból azonban nagyon sok megmaradt és ezek a dokumentumokkal együtt az Arolsen levéltárba kerültek. Egy elenyésző töredéküket a hatvanas-hetvenes években sikerült eljuttatni a tulajdonosokhoz illetve örököseikhez, de nagyon nehézkes volt a családok felkutatása. Az internet azonban új lehetőségeket nyitott.

Minden megmaradt iratot, tárgyat lefényképeztek, katalogizáltak és sokat közzétettek az archívum honlapján.

A Süddeutsche Zeitung cikke néhány ilyen tárgyat bemutat, és bárki kérhet a fenti linken információt, illetve kereshet az iratokban. A honlapon is találunk fotókat személyes relikviákról, ilyen volt az a levél, amelyet Peter Will holland ellenálló megírt, de elküldeni már nem tudott, vagy a családi fotókat rejtő levéltárca, amelyek eljuthattak a gyerekekhez, unokákhoz. Különös történet a Dachauban meghalt szerzetes, Engelmar Unzeitigé is, akinek hátrahagyott két medálját ma a rendtársai ereklyeként őrzik.

Relikvia az Arolsen levéltárból
Karikagyűrű Magyarországról

A cikkben szereplő képek között van egy budapesti karikagyűrű és

a levéltárban sok magyar áldozat iratai, személyes apróságai várják, hogy felfedezzék őket az utódok.

A levéltár honlapján néhány adat megadásával kérhetünk információt, de lehetőség van az online kutatásra is.

FELHASZNÁLT IRODALOMSüddeutsche Zeitung
FORRÁSArolsen Archives
Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.