„Mi történik a reformátusoknál?” – az egyház törésvonalai a kegyelmi ügy tükrében

Az utóbbi időben sokszor hangzott el a címben megfogalmazott kérdés. A közösség problémáit a kegyelmi ügy, Balog Zoltán püspök szerepvállalása, majd legutóbb az e hét szerdájára szerveződő Református Megújulás Konferencia híre helyezte reflektorfénybe. Milyen törésvonalak húzódnak a felszínre került ügyek mögött? A református világot belülről ismerő Farkas Zsuzsanna írása.

2024. február 12. óta a korábbinál nagyobb figyelem irányult a Magyarországi Református Egyházra (MRE), melynek oka a kegyelmi ügy és Balog Zoltán dunamelléki püspök abban játszott szerepe volt. Az ezt követő hónapokat a hallgatás, a párbeszéd hiánya és az egyházon belüli feszültségek határozták meg, mintegy kukta alatt tartva a problémát, amely bármikor felszínre törhet. Most január 29-én délutánra a fiatalabb nemzedékhez tartozó lelkészek Református Megújulás Konferencia címmel szerveztek fórumot, hogy a helyzetre teológiai válaszokat keressenek. Az elnevezés hasonlít az ’56-os forradalom után létrejött Református Megújulási Mozgalomra, amely az egyház pártállami szorításból való kiszabadítására tett, rövid életű kísérlet volt. A szervezők ugyanakkor – saját bevallásuk szerint – nem erre, hanem az MRE Zsinata elnökségi tanácsának áprilisi, a megújulás fontosságát hangsúlyozó közleményére utalnak vele. Közben mind többen teszik fel a kérdést: mit gondolnak az elmúlt egy évről a reformátusok?

A szekularizált egyház

Erre nehéz volna egy-két mondatban válaszolni. Jól hangzik, hogy a 2022-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 944 ezer református él, de aktív, gyülekezethez tartozó, a közösségben rendszeresen megforduló reformátusból jóval kevesebb van. Közülük sokaknak nincs véleménye a helyzetről, nem ismerik az egyházi vezetést, a püspöki rendszer – és olykor a politika – is távoli számukra.

A templomba járó reformátusok kis létszámú, ám sokszínű közösséget alkotnak, amely földrajzilag, demográfiai és kulturális értelemben, valamint kegyességi szempontból is jelentősen tagolt. A kelet-magyarországi gyülekezetek – melyek évszázadok óta a református egyház derékhadát adják – egy része az elöregedés és a népességfogyás kihívásával küzd, miközben Budapest és Győr agglomerációjában növekedés figyelhető meg, új gyülekezetek alakulnak. Ehhez társul az erdélyi és más határon túli reformátusok – legkésőbb Trianon óta tartó, a román falurombolások, az ukrajnai háború vagy csak az oktatás és a munkavállalás miatti – áttelepülése.

Ez új színeket és hagyományokat hoz az MRE életébe, és egyben erősíti a konzervatív nézeteket.

Az egyház tagjainak nézeteire nemcsak teológiai irányultságuk vagy kegyességi gyakorlatuk van hatással, hanem nemzedéki tapasztalataik is. Az idősebbeket a kommunizmus egyházüldözése, majd a rendszerváltás reményei és csalódásai formálták. A harmincasok-negyvenesek számára a 2000-es évek politikai helyzete – az MSZP–SZDSZ-kormányok (egyház)politikája, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde –, illetve a jelenlegi környezet a meghatározó. Ezek a tapasztalatok nemcsak politikai preferenciáikban jelennek meg, hanem abban is, hogy miként viszonyulnak az egyház társadalmi szerepéhez, a megújuláshoz vagy a vezetői döntésekhez – miközben a múlthoz való viszonyulás és az esetleges ellentmondások feltárása is várat magára.

Mindezek mellett a Magyarországi Református Egyházhoz több mint 1200 gyülekezet és több száz szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, oktatási intézmény tartozik. A gyülekezetek vezetői és az intézmények dolgozóinak jó része szolgálatként tekint feladataira, és sokszor annyira leterheltek, hogy nincs idejük és energiájuk a kegyelmi ügy következményeivel foglalkozni.

A nyilvánosság többi részében azonban élénk figyelemmel kísérik a fejleményeket,

hiszen napjainkban a református egyház már nemcsak belső ügyei és teológiai állásfoglalásai révén határozza meg önmagát, hanem közfeladatokat ellátó intézményein, szerteágazó társadalmi szerepvállalásán keresztül is. Az egyház belső folyamatai ma már túlmutatnak a gyülekezeti közösségeken, ezért érthető, hogy a kegyelmi ügy a szélesebb nyilvánosság figyelmét is felkeltette.

Problémafelvetés és szankciók

Azt sem lehet mondani, hogy a témában elvétve mégis megszólalók egységes véleményt képviselnének: van, aki szerint „nincs itt semmi látnivaló”, más viszont a gyökeres változásban látná a megoldást. És e két végpont között is rengeteg árnyalat tűnik fel.

Az egyházon belüli kétségtelen problémák ugyanakkor nem a kegyelmi ügy következményei – az csupán felszínre hozta őket. Az utóbbi időben többen próbálták azonosítani, hogy mi is a legfőbb gond.

Balog Zoltán politikai szerepvállalása?

Az, hogy püspökként és az egyház lelkészi elnökeként sem lépett hátra a politikától? Az egyre több intézmény felépítése, megnyitása vagy átvétele? Az egyház és közfeladatot ellátó intézményeinek kormánytól függő anyagi támogatottsága, amely egyszerre kiszolgáltatott helyzet, ugyanakkor lélegeztetőgépként szolgál a végeken szolgálók számára? És hogyan értelmezhető mindez teológiai szempontból?

Valamilyen formában bizonyára mindegyik felvetés problémát takar, de az tagadhatatlan, hogy Balog Zoltán kegyelmi ügyben játszott szerepe és a történtekre adott reakciói okkal hoztak felszínre mélyebben gyökerező gondokat. Thoma László gazdagréti lelkész például egy tavaly februári igehirdetésében bírálta a dunamelléki püspököt, és úgy fogalmazott, Balog azzal segítené leginkább az egyházat, ha lemondana minden tisztségéről. Véleménye szerint a püspök politikai múltja és a kegyelmi botrányban betöltött szerepe aláássa az egyház hitelességét, amely nap mint nap veszít tekintélyéből. A tiltakozás más formáját választotta Csűrös András gyömrői lelkész, aki

a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazások áldozatainak támogatására ajánlotta fel a dunamelléki egyházkerülettől kapott fizetéskiegészítését.

2024 márciusában 24 református értelmiségi nyilatkozatot adott ki, amelyben Balog Zoltán püspöki tisztségről való lemondását követelték, mondván, Balog érintettsége a botrányban akadályozza az egyház küldetését. Az aláírók száma később 106-ra nőtt, köztük olyan személyiségekkel, mint Bod Péter Ákos közgazdász és Szabó T. Anna költő.

A témában a Szemléleken is publikáló Zalatnay István szerint már látszanak a jelei annak, hogy a kegyelmi ügy mélyen érintette az egyház közösségét. A református teológus egy interjúban felhívta a figyelmet, hogy jelentősen csökkent az egyház társadalmi támogatottsága: 2024-ben közel 20 ezerrel kevesebben ajánlották fel adójuk 1%-át a reformátusoknak, mint egy évvel korábban.

A kritikákat megfogalmazók közül többeket is retorzió ért. Vargha Anikó tököli kántornak kritikus Facebook-bejegyzése miatt saját gyülekezete presbitériuma intett búcsút, Thoma Lászlónak nem hosszabbították meg adjunktusi megbízását a Károli Gáspár Református Egyetem – a dunamelléki egyházkerület lelkészeit is képző – teológiai karán, Csűrös Andrástól pedig visszavonták a szolgálati autó használatát. És ezek csak az ismertté vált ügyek. Mindezek nyomán nem meglepő, hogy egy, a szankciókkal foglalkozó közösségimédia-bejegyzés alatt ilyen kommentek olvashatók:

„Szívesen elmondanám a véleményem, de szeretném megtartani az állásom.”

Jelen írás elkészítéséhez több református egyháztagot kerestünk meg, és bár sokan őszintén osztották meg gondolataikat, végül egyikük sem vállalta a nevét, attól tartva, hogy kritikus véleményük nyilvánosságra kerülése retorziókat vonhat maga után.

A megújulás felé?

Mindeközben az elmúlt évtizedben lassan, de észrevehetően szűkült a református egyház belső nyilvánossága. Korábban több fontos vita és párbeszéd zajlott egyházi körökben például olyan, a társadalom szélesebb rétegeit is elérő kérdésekről, mint a szentmisét „kárhozatos bálványimádás”-nak nevező hitvallás újrafordítását övező polémia, az A fiú című 2012-es karácsonyi kisfilm körüli teológiai diskurzus, vagy a népszámlálási adatok egyházi értelmezése a múltfeltárás tükrében. Ezek nemcsak a teológiai álláspontok ütköztetését szolgálták, hanem teret adtak az egyháztagok és a lelkészek véleményének is, ami lehetőséget nyújtott az önreflexióra.

A belső viták aztán fokozatosan háttérbe szorultak,

az egyházi fenntartású kommunikációs felületek ma már elvétve adnak teret a hasonló diskurzusoknak, és az egyházvezetés egyre kevésbé lát partnert a világi médiumokban.

A kegyelmi ügy rávilágított arra is, hogy az egyház belső nyilvánosságának hiányossága milyen mértékben akadályozza a párbeszédet. Ahelyett, hogy a lelkészek és az egyháztagok a saját, ismerős fórumaikon fejthették volna ki véleményüket, sokan csak a közösségi médiában tudták elmondani gondolataikat, ami tovább darabolta a diskurzust. A hivatalos felületeken pedig a különböző egyházi vezetők, lelkipásztorok és egyháztagok álláspontja nem egyenlő arányban és nem egyenlő hozzáféréssel érvényesült. A szervezett viták hiányában és a kevés belső fórum miatt az egyházon belüli feszültségek a nyilvános térbe szivárogtak, és ez nemcsak a párbeszéd lehetőségét, hanem a közösséget is gyengítette.

A Református Megújulás Konferencia hírére adott reakciók is rámutatnak, milyen ellentmondások feszítik belülről az egyházat. Az alulról jövő kezdeményezés már a meghirdetése utáni napokban támadások célpontjává vált, amire válaszul az MRE vezetősége fővédnökként, testületileg állt a találkozó mellé. Volt, aki nehezményezte, hogy a belső fórumok később adtak hírt a programról, mint a világi médiumok,

mások egyházpolitikai célkitűzéseket és a Balog Zoltán személye elleni támadást láttak a szervezésben.

A szervezők szerint a konferencia célja, hogy teológiai alapokon keressen válaszokat az egyház jövőjét érintő kérdésekre, némelyekben mégis kétségek merültek fel a kezdeményezés időzítését és szándékait illetően.

Az egyházban megfogalmazott kritika azonban nem feltétlenül gyengíti a közösséget, sőt ébresztőként is szolgálhat a megújulás felé vezető úton. Ahogy a Szemlélek korábbi cikkében is olvashatjuk, az Ecclesia semper reformanda est (az egyház mindig megújításra szorul) elv azt üzeni, hogy a keresztény közösségnek folyamatosan keresnie kell a hiteles, Jézus Krisztushoz hű utat. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha sikerül szembenézni a mélyen gyökerező, strukturális problémákkal, miközben egyaránt komolyan vesszük az egyéni és a közösségi felelősséget.

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom