„Nem a tökfaragás veszélyes, hanem a halál kultúrájának terjesztése”

Október utolsó napja évek óta nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy egymásnak essenek a Mindenszenteket védelmezni vágyók és a töklámpásokat készítők – idén pedig Zebegény lett ennek a szimbolikus csatatere. Pedig a helyzet összetettebb, és az érintettek viselkedhetnének érettebben is.

Áll a bál Zebegényben, miután a polgármester állítólag betiltotta a településen a családi tökfaragást október 31-én. Ilyesmi a valóságban nem történt, azonban a közéleti vezető valóban nem engedélyezett valamit:

azt, hogy a katolikus templom előtti téren Halloween apropóján „haláltökökkel” kapcsolatos programot tartson bárki akkor, amikor a helyi hívek Mindenszentek ünnepére készülődnek.

A lokális feszültségből hamar össznemzeti vita formálódott, amiben eltérő vérmérsékletű és megalapozottságú érvek, ellenérvek találkoznak egymással. Bizonyos szempontból üdvözölhető is ennek a folyamatnak az a része, amely a másként gondolkodók világlátásának megismerését, új szempontok felfedezését célozza. Vannak azonban olyanok is, akik számára a „zebegényezés” érzékelhetően csupán saját álláspontjuk minél harsányabb megfogalmazását jelenti, amelyhez alkalmas táptalajt biztosítanak az egyes médiumokban terjedő valótlan állítások.

A közvetlen érintettek hozzánk eljutó jelzései azt erősítik, hogy talán nem lett volna ekkora ügy a dologból, ha maga a település vezetősége – a polgármester és az önkormányzati képviselők –

békésen, korrekten átbeszélik, ki mit szeretne, hogyan lehetne az egyazon településen élő sokféle polgár érdekeit, értékeit közös nevezőre hozni, az eltérő programokat egymás érzékenységeit nem sértve megtartani.

Ami most Zebegényben és Zebegény kapcsán kialakult, aligha jó bárkinek. Pedig látszólag ugyanarról van szó: a keresztények is, a tökfaragók is a halállal próbálnak ilyenkor valamit kezdeni. A keresztények a test elmúlásának és az örök életnek a misztériumára igyekeznek csendesen odafigyelni, a Halloweent ünneplők viszont a halál arcába nevetnek, kikacagják, gúnyolják a földi élet végét, hangosan bolondoznak. Míg itt is, ott is szerepet kap a fény – gyertyák a temetőben, lámpás formálása tökből –, az elcsendesülés és a harsányság éles ellentétei egymásnak. Ebből máris érthető, miért nem jó ötlet a két ünnep közösségét „ütköztetni” egymással.

Legalábbis ezt gondolhatnánk, de egy másik településen, a Balaton-felvidéken található Szentbékkállán más szelek fújnak. Ott bizony olyan lámpás felvonulást tartanak október utolsó napján, amit a helyi önkormányzat és az Ifiasszonyok Baráti Köre közösen szervez, és a hősi halottakról való megemlékezés mellett lesz kocsonyakóstolás, a plébános pedig áldást fog osztani. Ez a program név szerint nem Halloween party, és talán nem is véletlen a megjelölés hiánya. A plakátjukon szerepelnek ugyan töklámpások, de ott a templom – és nem is egy keresztes épület szerepel a képen –,

s az egész kezdeményezés valamiféle egységes szemléletről tesz tanúbizonyságot.

Velem együtt nyilván jó pár olvasó meghökkenhet e program láttán, hiszen alapos dilemmát jelenthet az ilyesféle „egység” hitelessége. A megoldáshoz a Zebegény híveinek lelkipásztori szolgálatát ellátó katolikus pap gondolata vihet közelebb bennünket, aki a Szemlélek érdeklődésére szomorúságát fejezte ki a feszült viszony kialakulása miatt.

„Nem a tökfaragás veszélyes, hanem a halál kultúrájának terjesztése”

– fogalmazott érdeklődésünkre Csáki Tibor, aki elmondta, hogy az egyháznak az a feladata, hogy kreatív választ adjon az emberek szívében megfogalmazódó vágyakra. Így ők például „Mindenszentek akadályversenyt” rendeznek október 31-én a Zebegénnyel szomszédos Nagymaroson, ami szintén vidám, mozgalmas, családias összejövetelnek ígérkezik, akár egy össznépi tökfaragósdi.

A tanulság leginkább az lehet, hogy miközben a halállal foglalkozunk, nem mindegy, mire figyelünk.

Vajon a fényre fókuszálunk, vagy a sötétségre? Vajon a békés megoldást keressük, vagy feszültséget szítunk?

Miközben ünnepeinket, értékeinket védelmezzük, vajon hitelesen képviseljük-e épp ezeket az értékeket? A katolikus egyház a szeretet civilizációját építi, az élet kultúráját képviseli. Aki a halál kultúráját akarja ünnepelni, azzal a katolikusok érthetően nem tudnak közösségben lenni. Aki azonban éppen tökfaragással, közösségi együttléttel, jókedvűen kíván nemet mondani az örök halálra, a pusztulásra, s igent mondani az örök életre, azzal biztosan szót tudnak érteni a hívő emberek.