Ordo amoris: a keresztény szeretet rendje nevében hergelni a bevándorlók ellen?

Donald Trump alelnöke ókori és középkori keresztény gondolkodók tanításával próbálja igazolni az illegális bevándorlók kitoloncolását. De a teológia tényleg azt mondja, hogy minél messzebb van tőlünk valaki, annál kevésbé kell segítenünk neki a bajban? És ha így volna is, az feljogosítana-e az idegenek elleni hergelésre?

Hát nem magasztos fejlemény, hogy napjainkban a világpolitika egyik alapkérdéséről Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás teológiai alapvetéseire hivatkozva folyik vita? Így lelkendezhetne az egyszeri keresztény, miután az amerikai alelnök a két bölcselkedő szenthez kötődő ordo amoris kifejezéssel indokolta, hogy kormánya miért tervezi kitoloncolni az országba illegálisan érkezett menekültek millióit. „Van ez a régimódi koncepció – és szerintem egyébként nagyon keresztény koncepció –, hogy szereted a családodat, aztán szereted a szomszédodat, aztán szereted a közösségedet, aztán szereted a polgártársaidat a saját országodban, és csak ezután következhet a világ többi része” – utalt J. D. Vance a latin kifejezéssel a „szeretet rendjére”.

A Szent Tamás által felelevenített és továbbgondolt ágostoni tétel – ordo caritatis néven – Magyarországon már a 2015-ös migrációs válság idején előkerült, és főleg a bevándorlásellenes kormányzati fellépés apologétái hivatkoztak rá. Többen idézték Papp Miklós morálteológust, aki szerint a családunkon kívüli emberekre, közösségekre koncentrikus körökként érdemes gondolni, és minél távolabb helyezkedik el valaki tőlünk, annál kisebb felelősséget kell vállalnunk érte.

Igaz, Szent Tamás Summa Theologiae című művének alapján hozzátette:

„Ezt a sorrendet felülírhatja a sürgősség sorrendje:

háttérbe szoríthatom a családtagomat, ha valakinek azonnali segítségre van szüksége. Ha egy embertársam beteg, bajban van, elkeseredett, s különösen, ha halálos veszélyben van, a lelkiismeretnek mérlegelnie kell, hogy ki várhat, s hol kell először és hatékonyabban cselekednem. Tovább bonyolíthatja a helyzetet a kompetencia sorrendje: nem egyenlő arányban oszlik meg a felelősség. Akire több bízatott, attól többet kérnek számon. Így a nagyobb hatalommal, szakmai kompetenciával, jobb lehetőségekkel rendelkezőnek előbb kell cselekednie.”

Már csak azt kellene eldönteni, hogy a hazájukból elmenekülők tömegeinek helyzete elegendő ok-e a szeretet rendjének felülírására, illetve a világ legmagasabb GDP-jével rendelkező nagyhatalomra bízatott-e annyival több, hogy átlagon felüli felelősséget viseljen a migránsokért?

Ferenc pápa az iménti kérdésekre az amerikai egyházi vezetőknek írt múlt heti levelében adta meg a maga válaszát. Az egyházfő arra biztatta a püspököket, hogy mondjanak nemet Donald Trump kitoloncolási terveire, és álláspontját az irgalmas szamaritánus példabeszédével támasztotta alá. A hivatkozott evangéliumi részben az írástudók azt kérdezik Jézustól:

„Ki az én felebarátom?”,

és erre válaszként hangzik el a parabola. (A párhuzam még szemléletesebb az amerikai elnök anyanyelvén, ugyanis a felebarát kifejezés angol megfelelője a „neighbour”, vagyis „szomszéd” szó.)

A pápa is elismeri, hogy minden nemzetnek joga van megvédeni magát azokkal szemben, akik súlyos bűncselekményeket követtek el az országban való tartózkodásuk alatt vagy oda érkezésük előtt. Azzal is egyetért, hogy nem kell mindenkit befogadni; szerinte

a jogos önvédelem és a szolidaritás egészséges, fenntartható egyensúlyára kell törekedni.

Hangsúlyozta viszont: a határt akár illegálisan átlépő, de a hazájukat a nyomor, a kizsákmányolás, az üldöztetés vagy a természeti környezet pusztulása miatt elhagyó menekültek kitoloncolása sérti az emberi méltóságot. A keresztény szeretet ugyanis „nem érdekek koncentrikus kiterjesztése, melyek apránként további személyekre és csoportokra is kiszélesíthetők. (…) Az igazi, előmozdítandó ordo amoris az, amit az »irgalmas szamaritánus« példázatán (vö. Lk 10,25–37) való állandó elmélkedés által fedezünk fel, vagyis amikor a kivétel nélkül mindenki felé nyitott testvériséget építő szereteten elmélkedünk.”

Ahogy pedig a jezsuiták America magazinjában Stephen J. Pope morálteológus figyelmeztetett, az alelnök a felebarát/szomszéd kifejezést leszűkítően értelmezi, holott Jézus „beleértette a következő embercsoportokat: az özvegyeket, az árvákat, a szegényeket, a betegeket, a fogyatékosokat, a társadalom számkivetettjeit,

és igen, a vendégmunkásokat is”.

Vance-ék érvelése – amíg a saját házunk táján nincs minden rendben, nem kell a nyakunkba venni még a másik baját is – Pope szerint azért is téves, mert nem veszi figyelembe, hogy az érintett régiók „olykor éppen a saját politikánk következményeként” élnek át szenvedéseket és bocsátanak ki menekülteket.

Utóbbi szempont azért is megfontolandó, mivel az Egyesült Államok soha nem volt szemérmes, ha a világ bármely táján érdekeinek érvényesítéséről volt szó, akár katonai, politikai vagy gazdasági erővel, akár a soft power olyan eszközeivel, mint a segélyezés. A gondolatot hazai példával folytatva: ha addig nem kellene a világ más táján élőkkel foglalkozni, amíg nem sikerült a legkisebb borsodi faluban is emberhez méltó életkörülményeket teremteni, akkor

a magyar kormánynak sem volna szabad Ázsiában vagy Afrikában támogatni az üldözött keresztényeket

– márpedig ezt teszi, alighanem helyesen.

Azt tehát bőven vita tárgya lehet, hogy egy ország teherbíró képessége hány menekült befogadását teszi lehetővé, és erre a kérdésre kétségtelenül sokféle válasz adható. Egy viszont bizonyos: az ordo amoris/caritatis sem az Egyesült Államokban, sem Magyarországon nem igazolhatja az egészséges patriotizmus helyett a sovinizmus gerjesztését, és hogy egy kormány az idegenellenesség meglovagolásával/továbbszításával kovácsoljon magának politikai tőkét. Sem itt, sem ott nem legitimálhatja azt a retorikát, amely az emberek rosszabbik énjére építve egy egész társadalmat hergel, és válogatás nélkül mindenkiben, a jóravaló, dolgos bevándorlókban is országveszejtő migránst láttat. Aminek következtében sokan már nemcsak az összes színesbőrű idegenben orrontanak ellenséget, hanem a szomszédban/felebarátban is, ha éppen más a véleménye a bevándorlás kérdésében.

Ez pedig minden, csak éppen nem bármiféle szeretet koncentrikus módon érvényesülő isteni rendje. Sokkal előbb mondanánk ördögi körnek.