Egyre mélyebbre süllyedünk a kettős mérce mocsarában

Imádkozni egy politikusért, vagy isteníteni őt – nagyon nem ugyanaz. Ahogy egy miséről is sokféle módon lehet beszámolni.

Néhány napja napvilágot látott egy videó a Telexen, amelyben idős, jobboldali, keresztény embereket mutattak be, erősen kritikus kontextusban, kvázi kifigurázva őket.

Nem! Inkább kezdjük így:

Néhány napja tartottak egy szentmisét a Belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplomban Orbán Viktorért, amely súrolja a személyi kultusz és a teológiai eretnekség határát.

Melyik mondat igaz? Mindkettő.

Tudom, hogy sokan azt gondolják, túl kritikus vagyok, és mindennel csak bajom van. Nekem pedig az az álláspontom, hogy

az emberek nem eléggé kritikusak.

Tudjuk, hogy Magyarországon előre csomagolt értelmezéskereteket fogadunk el, kvázi véleménybuborékban élünk. Olvassuk a saját politikai oldalunknak megfelelő médiumokat, amelyek gondosan ügyelnek rá, hogy számunkra megnyugtató értelmezéseket adjanak a velünk történt eseményeknek. Mi a Szemléleknél, ahogyan ez a kedves olvasónak bizonyára feltűnt, igyekszünk figyelni rá, hogy megtörjük ezt a tendenciát. Mit mondjak hát a videóról, amiről ez a cikk valójában szólna? Röviden: szomorú. Szomorú, hogy Magyarországon ilyen mise van, és szomorú, hogy Magyarországon ilyen videó készül.

Kezdjünk az egyházi oldallal!

Szabad-e misét mondani és imádkozni a vezetőinkért?

Természetesen szabad, még a világi vezetőkért is. Az Egyház hite szerint Isten a történelem Ura, ezért az ő hatásköre alá tartoznak a társadalmi-politikai történések is. Ha azonban név szerint imádkozunk egy politikai vezetőért, vigyáznunk kell, hogy ne mondjunk olyat, ami teológiai tévedés, vagy ami túlzott erkölcsi ítélet. Egy politikus megtéréséért imádkozni implicit módon magában hordozza azt a felsőbbrendűséget, miszerint mi vagyunk a kereszténység valódi megtestesítői, és jogunk van eldönteni, hogy ki jár rossz úton, kinek van szüksége megtérésre. Lehet ezt jól érteni, hiszen mindannyiunknak meg kell térnie, de ha valaki úgy gondolja, hogy neki már nem, ellenben a másiknak igen, azt úgy hívjuk: farizeus. Azokról pedig Jézusnak nem volt túl jó véleménye. Ezzel párhuzamosan a másik politikusról pedig azt mondani, hogy “Jézus erejével és a Szentlélek erejével végzi a munkáját, amit Isten neki szánt” már teológiailag is komolyan problémás.

Az Egyház önmagáról mondja, hogy a Szentlélek vezeti, nem a világi hatalomról,

és még magával kapcsolatban sem gondolja, hogy a Szentlélek vezetése az egyes egyházi méltóságok konkrét döntéseihez kapcsolódik, hanem sokkal inkább a pápával egységben levő püspökök közösségéről, vagy a teljes hívő közösségről állítja ezt. Arról nem is beszélve, hogy még a pápával kapcsolatban sem állítjuk, hogy a Szentlélek minden emberi hibát kiküszöbölve, kifejezetten őt választotta ki a feladatra, hiszen akkor el kellene ismernünk, hogy a reneszánsz pápák korában tapasztalt problémás konklávék Isten kifejezett akaratát tükrözték. Ezt nyilván senki nem állítja. Az Egyház soha nem vetemedett arra, hogy a történelem során tapasztalt nyilvánvaló bűnökre azt mondja, hogy “Istentől kapott feladat”. A reneszánsz pápák tettei, a modern kori pedofil ügyek, és más, az egyházi személyek által elkövetett bűnök nem tükrözik Isten akaratát. A Szentlélek munkája sokkal inkább a folyamatok egészére vonatkozik, amelyben jelentős vargabetűket tud okozni az emberi bűn és mulasztás, de végül látjuk, hogy Isten kegyelme a rosszból is jót tud kihozni. A reneszánsz korszak után hatalmas megújulás következett: reformzsinat, új szerzetesrendek, és nagy hatású szentek (Szent Ignác, Szent Teréz stb.). A XX. század borzalmaira szent pápák, és gombaként szaporodó lelkiségi mozgalmak voltak a válasz. És még sorolhatnánk. Ezek nevezhetők a Szentlélek munkájának.

Óvatosan kell tehát fogalmazni, amikor politikusokra általánosságban mondjuk, hogy Isten munkáját végzik.

A videóban elhangzó mondatok ráadásul veszélyesen súrolják a személyi kultusz határát, amivel kapcsolatban nekünk, Magyarországon, rossz emlékeink vannak. Nincs tökéletes ember, nincs tévedhetetlen Legfőbb Bölcs Vezető. Élnünk kell a baráti helyreigazítás, a kritikai szabadság alapvető emberi jogával. Vezethet-e valakit a Szentlélek? Igen, minden ember életében alkalmi jelleggel megjelenik a Szentlélek jóra indító kegyelme, mégis

erkölcsileg súlyosan problémás lenne azt állítani, hogy egy politikus időnként óhatatlanul hibás döntései mind Isten tervét szolgálnák.

Egy szó mint száz, egy ilyen mondattal legitimáljuk egy ember minden döntését, érinthetetlenné, kritizálhatatlanná tesszük őt, és ez súlyos hiba. Nincs olyan politikus – sem Magyarországon, sem a világon –, aki teljes egészében a keresztény értékek mentén hozná a törvényeket. Van, aki jobban, van, aki kevésbé, de a gazdasági-társadalmi kérdések bonyolult feltételrendszere miatt sosem annyira, hogy egy keresztény ember bárkire lelkiismeretfurdalás nélkül szavazhasson.

Keresztény ember számára a szavazás mindig a kompromisszumokról szól.

A némelyek által kereszténynek mondott Magyarországon is. Ezt el kell fogadnunk.

Nem érzem korrektnek a videó készítőit sem. Bár nyilvánvaló, hogy a felvétel előtt világossá tették az alanyok számára, hogy mely médiumtól vannak, mégis az embernek az az érzése, hogy az idős emberek naivitását kihasználva, végül az elhangzott mondatokat olyan kontextusba csomagolták, és úgy vágták össze, hogy az eredmény bántóan kifigurázó lett. A videóban megszólalók óhatatlanul le vannak járatva, még ha tulajdonképpen kommentár nélkül közlik is a szavaikat. Nem tudom, lehetett volna-e úgy összevágni az anyagot, amely kevésbé rossz színben tünteti fel a résztvevőket, ám ez nem ad teljes felmentést. A vágóasztalon szinte bármiből ki lehet hozni bármit.

Keresztény oldalról pedig jogosnak érzem a kritikát, hogy a szekuláris média rendre az olyan lehetőségeket ragadja meg, amikor az egyház hitéletének fonákját lehet megmutatni.

Mennyire jó lett volna egy videó mondjuk a Forráspontról, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felkészülő eseménye volt, és amely világi mérce szerint is vagány, izgalmas és látványos program volt, több ezer fiatal részvételével. Információm szerint a Telex stábja konkrétan kapott meghívót az eseményre, mégis csupán ennyit írtak az esemény kapcsán.

Talán a legfájdalmasabb a videóban – és erről is beszélnünk kell – a kettős mérce, ami, úgy tűnik, mintegy hungarikumként mára társadalmunk alapvető építő köve lett.

A plébános atya, aki kikéri magának, hogy orbánistának nevezzék, ami természetesen megbélyegző, a következő mondatával ugyanilyen megbélyegző és kirekesztő jelzőkkel illeti a neki nem tetsző politikai oldal politikusait és szimpatizánsait. Majd elhangzik kérdésként, hogy szabad-e egy papnak politizálnia, amire a válasz lelkes helyeslés, mintha nem éppen egy olyan kampányon lennénk túl, amelyben egyik oldalon pap, sőt püspök szerepelhetett politikai szórólapon, minden következmény nélkül, ezzel szemben a másik oldalon, amikor egy ellenzéki politikus részt vesz a családjával a vasárnapi szentmisén, és utána készítenek egy közös fotót az atyával, már rögtön ördögöt kiáltottak a véleményvezérek. Kíváncsi lennék, hogy ha mondjuk kampányidőszakban tartottam volna egy ugyanilyen misét az általam máig tisztelt Márki-Zay Péterért, annak milyen visszhangja lett volna katolikus körökben. El tudom képzelni.

A Telex videója voltaképpen lakmuszpapír: megmutatja, hogy mennyire el van savasodva a magyar társadalom, mennyire mélyen gyökereznek a problémák. Ha nem kezd mindkét oldal őszinte önvizsgálatba és komoly párbeszédbe, akkor elvesztünk. Hiába 480 a benzin.

Isten fogadott gyermeke, pap, ember, szenvedélyes igazság-kereső.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves András!
    Írta, hogy “sokan azt gondolják, túl kritikus vagyok, és mindennel csak bajom van. Nekem pedig az az álláspontom, hogy az emberek nem eléggé kritikusak.”
    Több meglátásával egyetértek, de néhány kapcsán én is megpróbálok kritikus lenni – építő szándékkel, remélem sikerül:).
    “Szomorú, hogy Magyarországon ilyen mise van” – megnéztem a videót, amiből nekem az jött le, hogy néha ügyetlen megfogalmazások hangzottak el, azonban feltehetőleg jó szándékkal imádkoztak érte, és nem dicsőíteni akarták a kormányfőt. Valóban nem megfelelően forgatta a szavakat időnként a plébános, de szerintem ezekbe az ügyetlen megfogalmazásokba belekötni hasonló, mint amikor a Papifrankó LMBT ügyi videója során az Ön szintén kicsit ügyetlenül, félreérthetően megfogalmazott kijelentéseibe kötöttek bele kirohanásszerűen. Ön is jóhiszeműen járt el, csak félreérthetően fogalmazott, és a plébános is jóhiszeműen járt el, csak ő is félreérthetően fogalmazott.
    “a kettős mérce, ami, úgy tűnik, mintegy hungarikumként mára társadalmunk alapvető építő köve lett.” – számomra annyira szomorú, amikor valaki a saját családját, saját nemzetét rosszabbnak tartja másoknál. Ezenkívül a kettős mérce nem gondolnám, hogy hungarikum. Minden nyelvben megvan erre a kifejezés – ami annyit jelent, hogy évszázadok, évezredek óta létező fogalom -, mindenhol létezik, annak ellenére, hogy nem jó. Klasszikus mai példa a nagyvilágból: amikor pl. az Egyesült Államok körbejárt a világban bombázgatni, Irak I-II, Líbia, Afganisztán…, és összességében 1 millió fölötti civil halálát okozták “járulékos veszteségként”, akkor a világ, a közvélemény vagy hallgatott, vagy tapsolt. Most, az orosz-ukrán konfliktus kapcsán mindenki hangosan szapulja az oroszokat, hogy mernek hadba vonulni. Én minden háborút elítélek – de a kettős mérce itt is ordít, és ugyanúgy ordít az angliai iskolákban, mint a magyar munkahelyeken, vagy a német médiában. Nagyon bántó erre azt hallani, hogy ez egy magyar sajátosság – hungarikum.
    “mintha nem éppen egy olyan kampányon lennénk túl, amelyben egyik oldalon pap, sőt püspök szerepelhetett politikai szórólapon, minden következmény nélkül, ezzel szemben a másik oldalon, amikor egy ellenzéki politikus részt vesz a családjával a vasárnapi szentmisén, és utána készítenek egy közös fotót az atyával, már rögtön ördögöt kiáltottak a véleményvezérek.” – azt szerintem érdemes megemlíteni, hogy ez kölcsönösen ment. A jobboldali sajtó elítélte Önt MZP miatt (azt azért tegyük hozzá, hogy egy Telex interjúban kifejtette, hogy Ön MZP-t támogatja a választásokon, tehát nem csak templom melletti családi fotó volt), a baloldali sajtó meg a jobboldalt támogató papokat ítélte el. Ez az adok-kapok szintén régóta megy, én még emlékszem, hogy már a 90-es években csúcsra lett pörgetve, nem sok változást látok benne.
    Amúgy volt egy imalánc felhívás MZP győzelméért, kicsit meredek megfogalmazásokkal – úgyhogy nem csak a kormányfő kapcsán szólalnak fel ügyetlenül: “…Márki-Zay Péterért, hogy kitartásával maga mellé állítsa az embereket. Egészségben, hitben, Szentlélektől kapott bölcsességgel győzelemre vigye az Ellenzéket a 2022. április 3-i választáson.” Teljes szöveg itt: https://mzp-imalanc.github.io/
    “Ha nem kezd mindkét oldal őszinte önvizsgálatba és komoly párbeszédbe, akkor elvesztünk.” Szerintem is nagy gáz van, de nem emiatt. A pártok szimpatizánsai közötti törésvonalak a civilizációval egyidősek, de itt vagyunk. Én két nagy témában látom a süllyedés okát.
    1. A nagycsalád rendszerének szétverése, ami immáron közel 100 éve megkezdődött Európában, és az USA-ban. Ennek következtében jelentősen csökkent az emberek biztonság érzete, hiszen felbomlott körülöttük a biztonsági háló, amibe bármikor belekapaszkodhattak. Az ember pszichológiailag társas lény, és ez nem férj-feleség szinten merül ki, hanem az újszülöttet és a ükszülőket is magába foglaló összetartozás, jó erős baráti kapcsolatokkal kiegészítve. Ez mára az enyészeté lett, már csak pár helyen létezik nyugati társadalmunkban: pl. Ikaria, Ogliastra, Loma Linda, és még egy-két hely. És csodák csodájára ezeken a helyeken az emberek nyugodtan, kiegyensúlyozottan, jó egészségben élnek várhatóan 100-110 évig. Mi van ott, ahol ezt szétverték?
    Elmagányosodás, mentális zavarok, depresszió, szomatomentális betegségek, korai halálozás, békétlenség.
    2. A fentiek talaján könnyeben tudott kivirágzani a mai társadalmunkra jellemző szabados életmód, a Biblia alapvető tanításainak negálása, deviáns-természetellenes viselkedések propagálása, céltalan életvezetés, ahol csak a siker, és a pénz számít.
    Én legalábbis ebben a két pontban látom a fő veszélyt társadalmunkra – erre kéne ráállni.
    “Hiába 480 a benzin.” – sokan vannak a szegényebb rétegben, akik már ezt is alig tudják kifizetni, és ha ez tovább emelkedik, akkor munkahelyük/munkába eljutásuk kerül veszélybe.
    Szép napot:)
    Kovács Gábor

  2. Régi szokás, hogy valamely hozzátartozónkért, szerettünkért – legyen az élő vagy már megboldogult – liturgiában emlékezünk meg. Ezt régen úgy mondták – Hajdúdorogon ma is így mondják – hogy “misét írattak” a parókián. Miért lenne hát baj, ha a miniszterelnökről emlékeznek meg a liturgiában? Meg kell különböztetni persze ezt attól, hogy minden Szent Liturgián megemlékezünk “szeretett magyar hazánkról”, de megemlékezünk “országunk vezetőiről” is. Ha tetszik, ott a hivatalról – személytelenül -, “miseíratáskor” pedig a konkrét személyről emlékezünk meg. Miért baj az, ha valamely szeretett személy születésnapján megemlékeznek róla? Miért baj az, ha életére, munkájára a jó Isten bőséges áldását kérjük a liturgiában? Szerintem nem kellene szöszölni a beosztásával, mert szerintem az ilyesminek ahhoz nem sok köze van. Személyi kultuszt sem kellene emlegetni, ha a miniszterelnökről megemlékeznek, hiszen a személyi kultusz velejárója a kényszer, itt viszont ilyen szóba sem kerül. Nem “kell” szeretni Orbán Viktort, de el kell fogadni, hogy vannak akik szeretik. Én is közéjük tartozom, mégsem érzem magam személyi kultusza részesének. Én is azt gondolom, hogy Isten különös kegyelme szeretett magyar hazánk számára az ilyen vezető. Ennek a 480,- Ft-os üzemanyagárhoz sem sok köze van …

  3. Kedves András Atya!
    “Jézus erejével és a Szentlélek erejével végzi a munkáját, amit Isten neki szánt” ezt a mondatot kritizálod, a következőkkel:
    “Óvatosan kell tehát fogalmazni, amikor politikusokra általánosságban mondjuk, hogy Isten munkáját végzik”,
    Szerintem lényeges különbség van a két állítás között: “…végzi a munkát, amit Isten neki szánt”, vagy “…Isten munkáját végzi”. Vagyis amit te állítasz, az a filmben, a szentmisén nem hangzott el.
    Szintén csúsztatásnak érzem azt a mondatodat, miszerint “erkölcsileg súlyosan problémás lenne azt állítani, hogy egy politikus időnként óhatatlanul hibás döntései mind Isten tervét szolgálnák”. Magával a mondattal teljesen egyetértek, de a videóban, illetve a szentmisén ilyesmi megközelítőleg sem hangzott el.
    Azt gondolom, hogy ha a fenti, általad kritizált mondat bárki mással kapcsolatban hangzott volna el, semmiféle teológiai problémát nem vetne fel benned sem. Az Isten mindenkinek “szán egy munkát”, és ha valaki megtalálja azt, amit Isten neki szánt, azt úgy mondjuk, hogy “hivatás”. Aki a hivatását Istenben bízva, az ő dicsőségére végzi, attól pedig nem tagadható el, hogy a Szentlélek erőt adjon neki. Bármelyik orvos, pap, tanár, védőnő, művész, vagy villanyszerelő esetében, aki Istenben bízva a hivatását végzi, elmondható, hogy a Szentlélektől kap hozzá erőt. Legalábbis eddig valahány bérmáláson részt vettem, ezt hallottam minden püspök szájából.
    A személyi kultuszról pedig úgy tudom, hogy akkor alakul ki, ha a kultuszt tágyát képező “vezér” azt elrendeli, és az “alattvalókat” arra erőszakkal kötelezi. Amikor egy elhivatott személyt a támogatói önként, szeretetből ünnepelnek, az nem személyi kultusz, még ha túlzásba is viszik egy kicsit.

    • Tisztelt egyvilag!

      Megnéztem a belinkelt oldalt, és néhány pontra reagálnék (az összesre most nem, mert rendkívül hosszú) – csak rávilágítani, hogy minden éremnek két oldala van, és sokszor azt kritizáljuk a másikban, amit magunk is ugyanúgy teszünk. Úgyhogy talán érdemes észrevenni ezeket is (a cikkből vett idézetek idézőjelben):

      “Egyfelől megtanulták, hogy az internettől el a kezekkel, másrész tucat számra veszik a megvásárolható celebeket, a nemzeti rockereket,” – így van, és az ellenzék is hasonlóan tesz, az ő oldalukon is hasonló számban lehet celebeket, színészeket… felvonultatni – mi a különbség?

      “A népre a következőképpen lehet hatni: Egyszerű megfogalmazás. („Pénz. Migráncs. Buzik.”), Ismételgetés. („Migráncs, migráncs, migráncs, migráncs”…), Reggel, délben és este. Az érzelmekre hatás. Féljél, mert migráncs!”, „Féljél, mert áremelés!”, „Féljél, mert buzik!” – ez a szokásos politikai sablon (amit amúgy hazánkban Ron Werber honosított meg az MSZP kampánytanácsadójaként). Ez ugyanúgy, mint ahogy a többi pont sem Fidesz sajátosság, de még csak nem is hungarikum, hanem jól bevett nemzetközi módszer.
      De ha itthon akarunk maradni, emlékszünk az MSZP kampányra a külhoni magyarok állampolgársága ellen – féljél, mert 23 millió román munkavállaló fogja elvenni munkahelyeteket, ez volt a szlogen, be is jött… . Féljél, mert Orbán diktatúrát épít (aki szeretné tudni mi a diktatúra, menjen vissza a Rákosi korszakba, vagy Észak-Koreába, drukkolok, hogy ne akasszák fel). Féljél, mert gazdasági válságba taszítanak, és annyit lopnak, mint senki más… . Szóval itt sem látom a kommunikációban a különbséget.

      “Vizualitás Avagy „egy kép többet mond ezer szónál” – meg hatásosabb is.” – ha valaki nézi az ellenzéki sajtót, pontosan tudja, hogy ők is a lehetséges leggyengébbre sikerült fotókat teszik ki Orbánról. A karikatúrák szintén.

      “3) A média leuralása A közmédia kisajátítása Sajtófelvásárlások, KESMA” – ma a hazai média kb. 60% ellenzéki kötődésű – tehát az, hogy a sajtószabadság veszélyben van, nem állja meg a helyét. A közmédia pedig a világon mindenhol az aktuális kormány irányítása alatt áll – amikor a jelenlegi ellenzék, ill. elődpártjaik voltak kormányon, akkor az ő irányításuk alatt állt, az ő malmukra hajtva a vizet – elsősorban biztonsági okok miatt. Ugyanis ha bármilyen katasztrófahelyzet áll elő – földrengés, nukleáris baleset… – akkor ez a médiaverzió az, ami az egész országban biztos lefedettséget biztosít, és azonnal elérhető. Ez ugyanúgy kormányzati eszköz, mint a honvédség, katasztrófavédelem… . Persze politikai célokra is használják sajnos, de ezt az ellenzék is megtette annak idején, amikor ők ültek a húsosfazék szélén.

      “4) Egység Egy vezér Egy párt A tömegbázis egysége”. Egyfelől ott a demokrácia csúcsállama, az USA (mármint ők mondják magukról). Időtlen idők óta összesen két párt szórakoztatja a népet, ez mégsem zavar senkit. Az, hogy Magyarországon nem jön létre egy egységes ellenzéki párt, hanem marakodnak, és féltik a kiskirályságaikat, az talán nem a kormány hibája.

      “5) Utánpótlás”
      ” Fidelitas” – az ellenzéki oldalon is vannak ifjúsági szervezetek

      ” Közszolgálati Egyetem, a csinovnyikképző” – erről nem tudok nyilatkozni, de ennyi erővel az ELTE, és még több, főleg humán tárgyú állami felsőoktatási intézmény az ellenzék csinovnyikképzője

      “Valamint hogy a gimnáziumok helyett a szakképzés felé terelik a fiatalokat.” – hogy ez valóban így van-e, arra nincsenek adataim, de ez talán nem lenne katasztrófa, tekintetbe véve, hogy a régen virágzó szakmák – asztalos, villanyszerelő, ács…. – kezdenek kihalni. Pár napja egy aneszteziológus kolléga ment el burkoló tanfolyamra, mert nem talál embert, aki lecsempézné a lakását… . Szóval egy ország működése szempontjából nem biztos, hogy praktikus, hogy mindenki gimnáziumba és egyetemre járjon – arról nem is beszélve, hogy gombamód szaporodnak a használhatatlan “diplomát” nyújtó szakok a felsőoktatási intézményekben.

      “Az ellenzék eltiprása A folyamatos propaganda és uszítás ellenük… ” – ha kérdezhetem, az ellenzék mit csinál másképp. Náluk pedig 0-24 órában megy az Orbán diktátorozás, és a kormány elleni propaganda.

      Most nem tudok hasonlóan végigrobogni az egész cikkén, de látni kell, hogy mindaz, amit a kormányban kritizál, az ugyanúgy megtalálható az ellenzékben is.

      Amúgy véleményem szerint a politika egy nagyon bonyolult sakkjátszma, ahol évtizedekkel előre kell tervezni. Nem szabad érzelmek, pillanatnyi szimpátiák alapján gondolkozni, és merni kell feláldozni bástyát, lovat… . És ennek a játszmának a tétje a nemzet sorsa. Nem pedig az, hogy melyik politikai erő mennyit lop szerintem, mert mindegyik lop. Nem az, hogy melyik akarja a médián keresztül a saját malmára hajtani a vizet több szavazatért, mert mindegyik azt akarja. Nem az, hogy melyik milyen módszerrel járatja le ellenfelét, mert mindegyik mindent bevet.
      És sorolhatnám még, pont ezért értelmezhető nehezen a cikke – nem akarom megbántani – mert ugyanezt meg lehetne írni az ellenzékre is.
      Az saját meglátásom szerint összvissz két jelentős különbség van a két oldal között, amiről valóban érdemes lenne értekezni, és amit ebben a sakkjátszmában figyelembe kell venni: megmaradunk egy önálló államnak, nemzetnek, vagy néhány évtized alatt feloldódunk egy önazonosság nélküli, gyökértelen tömegben.